Közvetlen kapcsolat van a demokráciánk állapota és a közösségeinknek a jövő kihívásaival szembeni ellenállóképessége között. Minden a városokban kezdődik.
Ambiciózus politikai programok csak olyan egészséges demokráciákban lehetségesek, amelyek tiszteletben tartják a jogállamiságot, valamint megadják a szükséges teret a nyilvános vitáknak és a civil társadalomnak. Néhány országban azonban – különösen ott, ahol a nagyvárosokat az ellenzék irányítja – a jogállamiság leépítése megakadályozza, hogy a városok élharcosai legyenek a fenntarthatóbb társadalomra áttérésnek.
Magától értetődik, hogy a városok együttműködése nélkül az uniós politikák nem vezetnek sehova. Az Európai Unió négy lakosából három városban él. Az EU elkötelezte magát, hogy 2050-re szén-dioxid-semlegessé váljon, és az adatok azt mutatják, hogy a kibocsátás nagy része (akár 70%-a is) a városokban keletkezik. Tehát ha a városok nem állnak a változás élére, akkor ezek a célok nem teljesülnek.
Az Európai Uniót és annak az Európai Zöld Megállapodását ezért nem csak a nemzetállamok közötti tárgyalások egy formájának kell tekinteni, hanem egy többszintű rendszer részének, amely a lokális szint elevenségétől függ. Természetesen a teljes EU szintjén megfogalmazott klímacélok ugyanúgy elengedhetetlenek, mint a világos nemzeti programok és konkrét politikai lépések, de ezek nem működnek, alulról építkező támogatás és helyi végrehajtási képesség nélkül.
Jó hír, hogy egyre több város rendelkezik világosan megfogalmazott éghajlati célkitűzésekkel. Sok helyen még azelőtt elkezdődött a célok kitűzése, hogy a tagállamok kidolgozták volna saját nemzeti terveiket a Párizsi Klímaegyezmény végrehajtására. Európa városai már most is segítik egymást a legmodernebb szakpolitikai lépések megvalósításában, gondoljunk csak az olyan hálózatokra, mint az Eurocities vagy az Energy Cities. Ezeknek az előremutató folyamatoknak a léte azonban kockára kerül azokban a városokban, ahol a központi kormányzatok a jogállamiságot sértő módon csökkentik a városi hatásköröket és anyagi forrásokat.
Még lényegesebb, hogy a városok a remény szigetei, amelyek demokrácia védelmének, továbbfejlesztésének kiindulópontjai lehetnek.
A demokrácia sok intézménye évtizedekkel, ha nem évszázadokkal ezelőtt fejlődött ki, ami szükségessé teszi sürgős megújításukat. A városok ennek a nagyon szükséges megújulásnak a kezdeményezőiként léphetnek fel.
Gondoljunk csak az ellenzék által irányított Budapesten kipróbált részvételi költségvetésre, Európa első Demokrácia Fővárosában, Barcelonában bevezetett digitális részvétel új formáira, és a közösségi vagyon építése felé tett lépéseket Amszterdamban. A városok, amelyek egyszerre nyitottak és a helyi közösségekben gyökerezőek, minden fenntartható demokratikus rendszer alapvető pillérei, mert közel állnak az emberek mindennapi szükségleteihez és küzdelmeihez.
Mára nyilvánvaló, hogy az Európai Unió lassan lép fel a jogállamiság ügyében. Néhány fontos lépése ellenére nem sikerült megbirkóznia a demokrácia hanyatlásával több tagállamban. Az éves jogállamisági jelentések, az új feltételrendszer és a megerősített ajánlások előrelépést jelentenek, de messze nem adnak elégséges választ a problémánkra.
Az EU-nak ki kell törnie az EU intézményei kontra nemzetállamok keretekből. Ennek a változásnak a kulcsa a városoknál van. Az alapvető jogok és értékek védelmét célzó uniós szintű intézkedéseknek együtt kell járniuk helyi, alulról építkező kezdeményezésekkel.
A demokráciát és a demokratikus értékeket védeni, illetve gyengíteni vágyók a helyi, nemzeti és uniós szinteken is ugyanazt a küzdelemet folytatják. Ennek fényében üdvözöljük a Demokrácia Védelmi Csomagot, de arra szólítunk fel, hogy tegyük erősebbé a városokat, ruházzuk fel őket több jogkörrel, hogy teljesebb mértékben betölthessék szerepüket.
Mindenekelőtt a városok valódi politikai szerepvállalására van szükség az Európai Unióban. Az EU és a városok közötti közvetlen kapcsolatokat és csatornákat a képviselet új formáival kell erősíteni. Az uniós intézményeknek, annak tudatában, hogy célkitűzéseik a városok sikerétől függenek, sokkal intenzívebben kell befektetniük az Unió különböző szintjei között lévő stratégiai szövetségekbe. Ennek a megnövelt figyelemnek csak egy része a válasznak, hogy a Régiók Bizottsága az európai politikai döntéshozatal jelentős szereplője.
Jelenleg a városok legtöbbször nem kapnak szerepet, amikor az európai politika fogaskerekei elkezdenek forogni. A legfontosabb közpolitikai lépések kialakítása a városok részvétele nélkül történik. Az európai kohéziós alapok nagyrészt megkerülik a városokat, a főbb programokhoz – legszembetűnőbben az EU Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközéhez (RRF) – a nemzeti kormányok kétes kezein keresztül lehet hozzáférni. Az olyan programok, mint az Európai Városi Kezdeményezés és a Horizont Európa megfelelő építőelemek lehetnek, de az Európai Unió többről szól, mint alapokról és projektekről. Annak érdekében, hogy jövője demokratikus maradjon, meg kell erősítenie a városok politikai szerepét.
A mai „tagállamok mindenekelőtt” megközelítés nem magától értetődő, természetes jelenség, hanem politikai döntés eredménye. Az 1990-es évek óta az Európai Unió folyamatosan távolodik a Régiók Európájának gondolatától, egészen a mai Európáig, ahol a nemzeti kormányok irányítanak. Itt az ideje, hogy a régiókat és városokat ismét az európai integráció középpontjába helyezzük.