Mit ígér az új VIP?

Erős alapokra építkezik az új VIP.  Az új szerkesztőség tisztelettel viszonyul az alapítók örökségéhez, ugyanakkor az olvasók számos újdonságra is felkészülhetnek.

Az első bekezdés a köszöneté. Köszönettel tartozunk az alapítóknak, akik az elmúlt két évben a thevip.hu-t írták, szerkesztették. A vállalásaikat teljesítették, a thevip.hu hajója vezényletük alatt sikerrel kifutott a kikötőjéből, és büszkén, magabiztosan hasította a vizeket.

A második bekezdésnek azonban már a jövőről kell szólnia. A thevip.hu-nak ugyanis az a missziója, hogy a jövőről szóljon. Arról, hogy milyen jövő vár a gyermekeinkre, s hogyan lehetne az a jövő jobb annál, mint amilyennek mostanság ígérkezni látszik.

Ez eddig is így volt, ezután is így lesz – ezt fontos leszögeznünk, amikor a thevip.hu jövőjéről beszélünk. Hogyan tud ennek a missziónak az új szerkesztőség megfelelni? Mik a terveink?

Nos, komoly ambícióink vannak, de nem azért vagyunk zöldek, hogy fűt-fát ígérjünk most az olvasóinknak. Tervezünk jelentős változásokat, de ezek nem azonnal, hanem fokról fokra fognak megvalósulni. Az új VIP nem teljes fegyverzetében pattan elő majd, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből, hanem az átalakulás sokkal lassabb lesz. Konkrétumokról még korai lenne beszélni, de az olvasóink természetesen minden újdonságról időben értesülni fognak.

Annyi azonnal láthatóvá fog válni, hogy a VIP hírportálból online magazinná alakul. Ez az eddigitől eltérő frekvenciát jelent, vagyis a korábbinál jóval kevesebb, de gondosan megírt anyagot.

Nagyon bízunk abban, hogy a thevip.hu eddigi rendszeres olvasói velünk maradnak, s szeretnénk elérni természetesen, hogy újak is csatlakozzanak.

Az új szerkesztőség nevében jó olvasást kíván:

Kis Miklós

felelős szerkesztő

Borítókép: Freepik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére