A negyedik kétharmad után a hazai ellenzéki közvéleményen elhatalmasodott a letargia. Ez végül is érthető, ha nem is magától értetődő. Ám az elkeseredés mellett eluralkodott egy már rég jelenlevő toposz is, miszerint Orbán Viktor voltaképpen „verhetetlen”, demokratikus választások útján leválthatatlan. Csillag Gábor elemzésének második része, amiben a politikusok felelősségét veszi górcső alá.
Inkább hiba, mint bűn – de mégis: Juhász Péter esete
Juhász Péter az akkoriban (Budapesten legalábbis) meghatározó mozgalom, a Milla („Egymillióan a magyar sajtószabadságért”) vezetője volt. 2010-ben az LMP magabiztos parlamentbe jutásával elindult egy folyamat egy újfajta és újszerű ellenzék megépítésére. Ennek a mozgásnak, amely „Új pólusként” definiálta magát, az volt a lényege, hogy bár egyértelműen szemben állt Orbánnal, egyben meg is akarta haladni a korábbi – Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett – technokrata rendszert. Már folytak is ígéretes tárgyalások (a Millával, a Szolidaritással, a 4K-val és más mozgalmakkal), amikor Juhász Péter – előrefutva – szövetséget kötött Bajnai Gordonnal, aki, minden kvalitása mellett, nem épp a régi rendszer meghaladásának szimbóluma volt.
Ha akkor Juhász Péter és a Milla kicsit türelmesebb, és kicsit távlatosabban gondolkodik, létrejöhetett volna ez az ellenzéki Új Pólus, amely komoly kihívást jelentett volna Orbán Viktor számára.
Inkább bűn, mint hiba – Schiffer András
Miután megalakult a Bajnai vezette Együtt, az LMP közismereten döntési helyzet elé került. Miközben tény és való, hogy lehetett volna Bajnai Gordonnál hitelesebb és erősebb miniszterelnök-jelöltet találni, Bajnai támogatása sokkal kevésbé volt veszélyes, mint egy újbóli orbáni kétharmad. Megítélésem szerint a Schiffer-féle különutas politika, amely még a kétharmad megakadályozásának és a Fidesz visszaszorításának érdekében sem volt hajlandó Bajnait támogatni, nem pusztán egy sikeres párt kettészakadásához vezetett, hanem a rendszerváltozás utáni politikai éra egyik legnagyobb vétke volt. (Mindjárt kifejtem, miért.)
Mesterházy Attila – a rossz ember a rossz időben és a rossz helyen
Mesterházy Attila ténykedése röviden két elemből állt. 1) Minden empíriával szembe menve, puszta hübriszből és ambícióból kigolyózta a nála sokkal népszerűbb és versenyképesebb Bajnai Gordont a listavezetői pozícióból. 2) Megújulás helyett mentőövet dobott az olyan kifutó – és a megújulás gondolatát hiteltelenítő – politikusoknak, mint Gyurcsány Ferenc vagy Fodor Gábor.
Ezzel a két lépéssel egyben garantálta a Fidesz újabb kétharmados győzelmét.
Miért volt Schifferé a legnagyobb bűn? (dióhéjban)
Ha akkor, Jávor Benedek frakcióvezetése mellett, az éppen felívelőben lévő LMP egységesen beáll a Bajnai vezette (de a Millát és a Szolidaritást is tartalmazó) Együtt mellé, akkor létrejön egy olyan kellően fajsúlyos koalíció, amely mellett:
- Mesterházy Attilának nincs elég ereje és befolyása ahhoz, hogy einstandolja Bajnai miniszterelnök-jelöltségét.
- Az akkor éppen egy százalék körül táncoló, Gyurcsány vezette DK nem tud visszakerülni a fősodorba, és az ellenzéknek azóta is óriási tehertételt jelentő pártelnök kénytelen lett volna levonulni a porondról.
Legyünk pontosak: egy Bajnai Gordon vezette ellenzéki lista 2014-ben nem verte volna meg Orbán Viktort, de minden bizonnyal nem lett volna kétharmada a Fidesznek. Ennek következtében jelentősen lelassult volna a NER felépülése, és egészen más lett volna a 2014–2018 közötti időszak politikai tétje és dinamikája.
2018: a mélypont, avagy miért tanul olyan lassan a hazai ellenzék?
2014–2018 között az ellenzék pont azokat a konklúziókat vonta le a 2014-es vereségből, amelyeket nem kellett volna.
- A Schiffer-vezette LMP – önigazolásként – mindent megtett azért, hogy diszkreditálja az ellenzéki összefogás puszta gondolatát is, miközben a választási matek akkor is (és persze azóta is) ugyanazokat a tényeket mutatja, miszerint csak egy egységes ellenzéknek van esélye legyőzni a Fideszt.
- A menet közben önmagát minden irányba megkettőző ellenzéki pártok szépen egymásnak estek, és elindult egy azóta is tartó éles verseny a pólusbirtoklásért.
Az MSZP–DK a baloldali pólusért; az LMP–Párbeszéd a zöld pólusért; az akkor még létező Liberálisok és a frissen belépő Momentum a liberális pólusért harcolt; miközben a Jobbik önmagán belül folytatta le ezt a meccset a szélsőjobb radikálisok és a centristák között.
- A harmadik jelenség, amely visszatérő motívum a hazai ellenzéki támogatóknál, hogy másodpercek alatt szerelmesek lesznek valamibe pusztán azért, mert „új”. Először az LMP-nél volt érezhető az újdonság varázsa, aztán következett a Milla és az Együtt, majd 2017 januárjában a NOlimpia-kampánnyal megérkezett a Momentum. Önmagában az, hogy folyamatosan vannak új formációk, akár egészséges is lehet, csakhogy Magyarországon ez mindig egyfajta tabula rasa igényével jár. Ennek megfelelően minden, ami addig volt, megkapja a rossz, a korrupt, a béna jelzőt, és beindul egy – az értelmiség által is gerjesztett – tévhit, miszerint majd ez az új formáció/mozgalom/párt bebizonyítja, hogy mindent másképpen kell és lehet csinálni. (Aztán persze épp a sikerek révén az új formáció is elkezd intézményesülni, és egyben sokat veszít a szexepiljéből – itt tart most a Momentum, és kezdődhet az egész újra.)
2018-ra az újabb kétharmad következtében leuralt terep, illetve a fentiek körül forgó ellenzék aztán egy teljesen lehetetlen helyzetet teremtett. Karácsony Gergely és a Párbeszéd egyre erőteljesebben szorgalmazta az előválasztás szükségességét, ám a többi párt – más-más oknál fogva, de mindenképpen önérdekből – ezt elutasította.
2018 volt az a választás, amikor az ellenzék nagy része cinikusan lemondott a győzelem esélyéről, és kizárólag az ellenzéki helyosztókra koncentrált. (Az akkorra már megerősödött DK csak a saját, ellenzéken belüli növekedésével volt elfoglalva; a frissen érkezett Momentum nyilván nem akart a régiek által „összekoszolódni”; az LMP meg úgy viselkedett, ahogy az LMP szokott: ott ekkor már csak egymás kicsinálásával voltak elfoglalva, ami végül Schiffer Andrást is magával rántotta.)
Az elemzés első része itt érhető el.
Borítókép: Orbán Viktor Facebook-oldala