Csillag Gábor elemzésének harmadik, záró része, melyben a a negyedik kétharmad után a tanulságokat igyekszik levonni.

Hogyan látja a negyedik kétharmadot egy stratégiai elemző? Csillag Gábor levezetése annak az egyre népszerűbb vélekedésnek a cáfolata kíván lenni, miszerint a NER demokratikus választások által legyőzhetetlen. A második rész konkrét politikusok szerepével foglalkozik.

Hogyan látja a negyedik kétharmadot egy stratégiai elemző? Csillag Gábor levezetése annak az egyre népszerűbb vélekedésnek a cáfolata kíván lenni, miszerint a NER demokratikus választások által legyőzhetetlen. Az első rész az általános okokat járja körbe egy kis történeti kitekintővel.

A negyedik kétharmad után a hazai ellenzéki közvéleményen elhatalmasodott a letargia. Ez végül is érthető, ha nem is magától értetődő. Ám az elkeseredés mellett eluralkodott egy már rég jelenlevő toposz is, miszerint Orbán Viktor voltaképpen „verhetetlen”, demokratikus választások útján leválthatatlan.

Fut egy úgynevezett európai polgári kezdeményezés, amelyre, ha összegyűlik a szükséges egymillió támogatói aláírás, az Európai Bizottság elé kerül az a javaslat, miszerint az egész EU-ban vezessék be a feltétel nélküli alapjövedelmet (fna).

„Mondjuk ki: igencsak úgy tűnik, hogy Putyin csúnyán elszámolta magát. Paradox módon ez teszi őt még veszélyesebbé. Ugyanis, ha nem tud felmutatni valamilyen eredményt, amiért érdemes volt meghozni mindezeket az áldozatokat, akkor már csak az marad a sarokba szorított Putyinnak, hogy fokozza a háború kiterjedését és tétjét.” Csillag Gábor publicisztikája

A hazai választás megnyerésére kiváló eszköz volt Orbán ukrajnai háborútól elforduló retorikája, csakhogy távlatilag ennek több komoly áldozata lesz, nem utolsósorban, a kárpátaljai magyarság.

Nincs mese, ez egy hatalmas pofon volt az ellenzék számára. Hatalmas és – ha őszinték vagyunk – váratlan. Bár sokunk nem várt ellenzéki győzelmet, de ekkora zakót senki sem – groteszk módon, maga a Fidesz sem.

Miközben sokunknak parodisztikus a helikopterek előtt fontoskodó Orbán látványa, és miközben egy jobban tájékozott választó azzal is tisztában van, hogy az európai és nemzetközi szintéren Orbán csak tovább amortizálja eleve megtépázott imázsát, itthon ismét sikerült eljátszania a „cselekvő politikus” figuráját. Vélemény.

Mi a közös ezekben az országokban: Ausztria, Belgium, Finnország, Írország, Luxemburg, Svédország?