Mesés környezetben dolgozik napkeltétől napnyugtáig Németh András természetvédelmi őr, aki a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa. A természetvédő szívesen mesélt a Tápió Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet egyik titokzatos zugáról.

A zsebkendőnyi területen mintegy tucatnyi, évszázados bükkfa áll, melyeket a kipusztulás veszélye fenyeget. Az utóbbi években sorra száradtak el a famatuzsálemek, főként az aszályos időjárás következtében. A még talpon maradt, utolsó hét bükkfából öt már teljesen elszáradt, csupán néhány helyen látni rajtuk erőtlen, törzsközeli hajtáskezdeményeket. Egyetlen fa dacol még az idővel, ennek erőteljesebb zöld hajtásai vannak. Bármi is zajlik jelenleg a Gyulai-erdőben, a természet szemmel láthatóan élni akar.

fotó: Németh András

A mesebeli erdő

A Budapesttől alig szűk órányi autózással elérhető Tápió-vidék a Közép-Magyarországi Régió kevésbé ismert tájai közé tartozik. A 12 önálló egységből álló tájvédelmi körzet Pest és Szolnok vármegyében a Tápió folyó vízgyűjtő területén húzódik. A múlt század első felében Tamáskátán (ma Szentmártonkáta része) az akkori földbirtokos, Katona Gyula egy kis erdőt létesített a Bíbicfészki-patak forrásága, és a korábban kialakított uradalmi halastó partján. Katona a telepítendő faállomány összeválogatásakor a hűvösebb és nedvesebb mikroklímát kihasználva olyan fajokat ültetett, amelyek a térségben kevésbé jellemzők. Így került egy tucatnyi bükkfa az alföldi tölgyesbe.

Ez a varázslatos hangulatú „oázis” a Tápió Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet részeként jogi oltalom alatt áll, immár huszonöt éve. A bükkfák története a múlt homályába vész, magáról az uradalomról még a természetvédelmi szakemberek is kevés pontos információval rendelkeznek. Annak a területnek, ahová az erdőt telepítették, az 1882-ben jegyzett térképen még semmi nyoma sincsen.

Németh András szerint azért sem egyszerű a telepítő személyét megfejteni, mert – az akkori szokásoknak megfelelően – akkoriban a Gyula név apáról fiúra szállt.

A természeti adottságokról azonban számos információval rendelkeznek. Mi jellemző a terület mikroklímájára?  
Fotó: Németh András

A Bíbicfészki patak forrásága, illetve a létesített uradalmi halastó minden bizonnyal adott egy párásabb – nyáron hűvösebb – mikroklímát a területnek, emellett a talajvíz viszonylag magasan volt, és ez lehetővé tette, hogy olyan fafajokat is telepítsenek, amelyek az Alföldnek ezen a részén nem jellemzők. Ezek a bükk mellett a gyertyán és a hegyi juhar.

Néhány faj eredetéről csak találgathatunk, például a szagos müge előfordulását is nehéz megmagyarázni. Amikor az erdőt telepítették, elképzelhető, hogy szekerekkel hoztak más vidékről földlabdás facsemetéket. Egy-egy ilyen szállítás során érkezhetett a szagos müge is az erdőbe. De ez is csak egy feltételezés, biztosabbat aligha tudhatunk erről.

Azt lehet tudni, hogy pontosan mely fajok példányait telepítette Katona Gyula?

A pontos telepítési listát nem ismerem. Szerintem alapvetően egy tölgyes folt lehetett, amibe a fenti elegyfajokat betelepítették. Arra gondolok, hogy a vadászatai során kedvelt dombvidéki és hegyvidéki területekre jellemző fajokat hozhatta el ide, az Alföldre.

Egy másik kérdés, hogy korábban milyen fajok élhettek a területen. Ez a rész ugyan a régi, kataszteri térkép megszületése előtt még szántó volt, de a középkorban a vízfolyás mentén biztos, hogy volt valamilyen erdő állomány. Már a legelső katonai felmérésen, a 18. század végén is szántóként jelölték a területet. Ezek jófajta földek voltak, és ha jobban belegondolok, az is elképzelhető, hogy a középkor előtt is feltörték. Erről viszont semmi konkrét információnk sincs. A tágabb térség már a bronzkorban is lakott volt, de a konkrétumoknak a régészeti anyagokban lehetne utánanézni.

Mi adja a hely különleges hangulatát? Illetve, mi okozhatta, hogy lassan végérvényesen eltűnik a tájból?

Különleges atmoszféráját egyrészt annak köszönheti, hogy nyílt élőhelyek tengerében ez az erdő egy kicsinyke sziget. Illetve, szakmaibb megközelítésben vizsgálva megállapítható, hogy a Tápió vízgyűjtőjére jellemző, szerényebb erdőket nem veszem figyelembe, akkor azért sok-sok kilométeres körben nincs egyetlen erdő sem… Az pedig, hogy ebben a foltban le lehetett ülni egy árnyas bükkfa tövébe, valóban páratlan kuriózum ezen a vidéken.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén vannak hasonlóan különleges fák, értékes fajok, amelyeket megőrizhetnénk az utókornak?

A Tápió Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben nincs. Az őrkerületben 1-2 bükkfa van a parkokban, amennyiben a nemzeti park működési területét nézzük, akkor a Börzsönyben azért hazánk legszebb bükköseiből is akad néhány.

És persze, hasonlóan értékes, érdekes élőlények, különleges fajok százával vagy ezrével fordulnak elő. Ott van például egy gyepormányos, az apró rovar csak bizonyos kisebb, tenyérnyi tisztásokon él, és eltűnőben van, pedig még a természetvédelem sem igazán fedezte fel. Talán ezerszám vannak természetvédelmi szempontból a Gyulai-erdő bükkfáinál érdekesebb dolgok, de hogy mi érdekes nekem, vagy Önnek – pláne a mai „luxusnihilben” tespedő, közönyös társadalomnak –, nos, ez nehéz ügy…

A nemzeti park munkatársai milyen eszközökkel tudják megmenteni az értékes fajokat? Lehetséges egyáltalán „megmenteni” a fákat?

Ezernyi fajt ezernyi módon lehet védeni, de konkrétan a fákat leginkább úgy tudjuk megőrizni, ha békén hagyjuk őket. Fontos, hogy igyekezzünk olyan klimatikus viszonyokat teremteni, amelyek kedvezők a számukra, és ne tűnjenek el.

Látni kell, hogy egy erdő akár évszázadokon át is túlélhet – még az ideálistól eltérő, de tűréshatáron belül – eltérő élőhelyen, addig, ha letermeljük, akkor a felújítása már komoly nehézségekbe ütközhet.

Bár az őrkerületem szegényes erdőkben, és nem vagyok szakértő, abban biztos vagyok, ha végre nem csak „fabányaként” tekintenénk az erdőkre, akkor több eredményt érhetnénk el a természetes erdők védelmében.

fotó: Németh András

Amíg a társadalom az erdőre elsődlegesen, mint tűzifára tekint, addig nagy a baj, és tovább pusztulnak az erdők. Manapság nem élnek már köztünk olyan „nagy urak”, mint akik ezeket az erdőket telepítették. Éppen ezért a civil és közösségi összefogásnak óriási szerepe lehet. Például egy helyi közösség ezt az erdőt örökbe fogadná, akkor könnyen lehet, hogy ismét betelepíthetnénk a fákat.

A hazai bükkösök a klímaváltozás miatt egyébként is végveszélyben vannak Magyarországon. A szakemberek szerint 50 vagy 100 év múlva nemigen maradnak bükkösök idehaza, bármit is teszünk a megmentésük érdekében.

Az igazi kérdés az, vajon a jelenleg nagyobb biztonságban lévő fajokat is elpusztítjuk, vagy legalább belőlük maradhat néhány hírmondó. Hasonlóan izgalmas témák a Németh András által szerkesztett oldalon elérhetők.

képek: Németh András