Urbán Csilla: nem utópisztikus gondolat, hogy ne legyen szemét

Bár az utóbbi években, évtizedben megerősödött, de legalábbis láthatóbbá vált a zero-waste mozgalom, és egyre több háztartás próbál valamilyen módon zöldülni és kevesebb szemetet is termelni, a hulladéktermelés még mindig hatalmas mennyisége mögött rendszerszintű problémák állnak. Magyarország egyik első „hulladékügyi” szervezeténél jártunk, és annak vezetőjével, Urbán Csillával beszélgettünk a március 30-i Hulladékmegelőzési világnap alkalmából.

Mi a Humusz Szövetség őstörténete? Jól tudom, hogy az ősalapítók a Kukabúvár Magazinnal kezdték?

1995-ben alakult a Hulladék Munkaszövetség több civil szervezet társulásából, annak érdekében, hogy legyen egy olyan szervezet is, ami a szemét kérdésével foglalkozik. 2002-ben költözött ide, ebbe a házba, ebbe a kertbe a szövetség. Ezt a kis épületet az önkormányzattól béreljük, és mi újítottuk fel. De valóban, az őscsapat a Kukabúvár Magazin szerkesztősége volt, az újságot még egy jó darabig vitte tovább a HUMUSZ is. Szintén a korai időszakban aktivizmussal is foglalkoztunk, és akciókat szerveztünk, talán sokan még emlékezhetnek arra is, amikor a HUMUSZ csapata 1999-ben PET palackokkal „bombázta” a Környezetvédelmi Minisztérium épületét, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogyan hálózza be a csomagolóipar az életünket. De például itt a kertben is akcióztunk, volt hátul egy betétdíjtemető, ahol például pezsgősüveget is temettünk, felhívva a figyelmet arra, milyen következményeket von maga után a betétdíj kivezetése.

Fotó: Varga Máté

Amikor olvastam, hogy volt a PET palackos akciótok, nagyon megütött, hogy hát jó, jó, volt sok ügy, ami miatt demonstrálni kellett egy magát komolyan zöldnek gondoló civil szervezetnek, de ugyanakkor volt Környezetvédelmi Minisztérium. Azaz volt egyáltalán mit megdobni.

Ez valóban így van. Most percenként változik éppen hova rakják, hova terelik a környezetvédelmi ügyeket.

Hogy érzitek, ennek ellenére van képviselete a döntéshozásban? Van lehetőség egyeztetésre, vagy esetleg tiltakozásra?

Mi elsősorban hulladékmegelőzésről beszélünk, ami sajátos viszonyban van a hulladéktémával. A hulladéktörvényben le van fektetve, hogy a hulladékhierarchiának a legelső foka a hulladékmegelőzés, tehát ez a legfontosabb lépés. Viszont, ha belegondolunk, amikor megelőzzük a hulladék keletkezését, akkor az nem jön létre, tehát mégsem hulladékról, szemétről beszélünk. Azaz a hulladékmegelőzés csupa olyan intézkedést foglal magában, amely nem hulladékgazdálkodási feladat. És innentől kezdve jön a felelősséghárítás, a csiki-csuki, hogy ha a hulladék megelőzése hulladék téma, akkor elvileg a hulladékgazdálkodóknak a felelőssége, de ők meg azt mondják, hogy itt nincs hulladék, tehát ez valaki másnak a felelőssége. Ez nem csak Magyarországon, ez szerintem világszinten mindenhol probléma. Egyszerűen azért, mert amint a hulladék, mint szó megjelenik, az emberek már csak egy hulladékgazdálkodási problémára gondolnak, holott ha az egészet tekintjük,

inkább erőforrásgazdálkodásról kellene beszélni.

Arról, hogyan tudjuk megőrizni az erőforrásokat, illetve hogyan tudjuk azokat a körforgásos gazdaságban minél tovább bent tartani. Emiatt eleve nehéz párbeszédet kezdeményezni az érintettek között.

Most nagyon sokszor hangzott el a hulladék szó, de lássuk be, hogy a hulladék, vagy a szemét nem túl szexi szavak. Hogy lehet ezt a témát mégis eladni?

Ezzel küzdünk mi is. De mondjuk úgy, hogy például a munkánk korai időszakában sokat foglalkoztunk a szelektív gyűjtés, vagy az újrahasznosítás kérdésével, és ezzel tudtunk is kapcsolódni az emberekhez, mivel akkoriban kezdtek a háztartások igazán figyelni erre. A baj inkább az, hogy mindig itt ragadunk le. Amikor beszélgetek emberekkel, és felmerül, hogy mivel foglalkozom, és mondom, hogy hulladékmegelőzéssel, akkor szokták mondani, hú, az jó, én is szelektíven gyűjtöm a szemetet stb. De ilyenkor már hulladékról beszélgetünk, annak az utóéletéről, és még mindig nem ott járunk, hogy hogyan előzzük meg, hogy hulladék keletkezzen. Az újrahasznosítás is természetesen jó dolog, de igencsak korlátos. Nem oldja meg az sem a problémát. Mindent egybevetve az emberek a hulladékkal kapcsolatos megélés szintjén azt tekintik problémának, hogy ha utcán, vagy számukra kellemetlen helyen van lerakva a szemét. De az természetesnek tekintjük, hogy a szemét, a hulladék az itt van velünk. Pedig inkább az a fő probléma, hogy egy olyan lineáris gazdaságban élünk, olyan rendszerben vagyunk, ahol a hulladékmegelőzés nem fontos. Gyakorlatilag a pazarlás normálisnak számít, mintha ez csak mellékterméke lenne a rendszernek, pedig nem kellene így lennie. És nem is volt mindig így, tehát nem is nagyon utópisztikus gondolat, hogy ne legyen hulladék, mert mondjuk 100-200 évvel ezelőtt jóval kevesebb hulladékot termeltünk. Nyilván nem azt mondom, hogy menjünk vissza azokba az állapotokba, de mondjuk elgondolkodtató, hogy tényleg van-e szükségünk ennyi mindenre. Ennyi termékre, ennyi lomra.

Fotó: Varga Máté

De az a helyzet, hogy imádunk vásárolni, és fogyasztani, és ez növeli a gazdaságot is.

Igen, ebben élünk. Fejlett gazdaság, nagy vásárlóerő, csakhogy ez sok szemetet is jelent. Itt nagyon messzire lehet menni, akár addig is, hogy a hulladékgazdálkodás pszichológiai eredetű dolog is. Egyszerűen nagy az emberiség, nagy a mai társadalmunk, és elszakadtunk a természettől is, meg egymástól is. A kapcsolódásnak az öröme, a valahova tartozás érzése, hogy fontos vagyok, hogy egy nagyobb része vagyok, de ettől függetlenül én magam is fontos valaki vagyok, ez valahogy teljesen megszűnt azzal, hogy atomizálódott a társadalmunk. Ha megnézzük akár evolúciósan, biológiailag, társadalmi szinten, az ember valahova tartozni akar, valaminek érezni akarja magát. A fogyasztás tulajdonképpen ennek mentén jelent meg, mint egy kiegészítő dolog. És nyilván, ha megnézzük a reklámokat, a marketinget, az egész arra megy, hogy ezt a hiányt szólítja meg az emberben. Mert ha te ezt vagy azt vásárolod, ha ennek vagy annak a márkának a követője vagy, onnantól kezdve valahova tartozol.

Azért látszódik, hogy az iparágak többsége igyekszik zöldülni. Ez nem jó?

Nem rossz, de kérdés, hogy mit akarunk pontosan? Ha például egy cigarettagyártó újrahasznosított papírban árulja a cigarettát, jobb lesz? Vagy ha az energiaital gyártója egy kicsit újra is hasznosít némi csomagolóanyagot? Jobb az, ha úgynevezett környezetbarát termékből veszek többet?

Na de akkor mit is tehetünk mi tulajdonképpen?

Első lépésben talán a legfontosabb a felelősségvállalás, azaz a belátása annak, hogy a hulladék, amit termelek, az az én hulladékom is, az az én felelősségem. A mai fogyasztói társadalom szereti a felelősséget elhárítani, nehogy rosszul érezzük magunkat tőle. De egy kis bűntudat nagyon hasznos tud lenni, és onnantól kezdve, hogy a felelősséget elismerem, és valamiért felelősséget vállalok, az lehetőség is. Nyilván mindenkinek mások a lehetőségei, tehát magánszemélyként is vannak olyan korlátok, amelyeken egyszerűen nem tudok változtatni, de mondjuk addig a határig meg el lehet menni. A következő, hogy megnézem, mi a tényleges szükségletem? Hogy ne a tárgyakat halmozzam fel. Akkor sem, ha környezetbarátnak tűnnek.  Nyilván ezek hasznosak, és sok esetben tényleg egyszer használatos eszközöket tudnak kiváltani, csak itt is azt vegyük figyelembe, hogy mi az, amire nekem szükségem van. Személyes példával élve: én nem szoktam kávézni elvitelre,rászánom a helyben fogyasztásra az 5-10 percet, ezért nekem nincs saját elvivős kávéspoharam az eldobható helyett. De ha valakinek napi szinten kell kávét vennie, mert olyan az élethelyzete, vagy olyan az életritmusa, akkor neki ez hasznos befektetés.

Vállalkozóként mi a helyzet? Mit tehetnek ők?

Olyan üzleti modelleket dolgozhatnak ki, amelyek például pont a körforgásosságot segítik elő. Külföldi példa, hogy vannak olyan városok, ahol például az intézményi szinten, tehát a bölcsődékben is mosipelust használnak. Onnantól kezdve, hogy ez intézményi szinten működik, már megéri egy olyan vállalkozást építeni rá, amelyik begyűjti ezeket a pelusokat, elviszi, kimossa. Ezek chipekkel vannak ellátva, tehát a gyerek biztosan a sajátját kapja vissza. Vagy ha a csomagolásmentes boltokra gondolunk, ha megjelenik az igény, és van is vásárlóerő, akkor egyre több ilyen üzlet fog megjelenni, és ezek akár hosszabb távon fönn is tudnak maradni.

Fotó: Varga Máté

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy a zero-waste átalakulás és szemléletformálás helyzetüknél fogva nagyobbrészt a nőkre van hárítva. Az most egy másik társadalmi kérdés, hogy ez miért van így, ne ezt nyissuk meg, hanem hogy mik az első lépések szerinted, ha egy átlag, középosztálybeli édesanya elindulna a hulladékmentes úton?

Nagyon fontos, hogy amit a családunknak akarunk adni, azok alapvetően ne tárgyak legyenek. Magunkat próbáljuk adni. Egy kisbabának nem tárgyakra van szüksége, rád van szüksége, az emberekre, közelségre, arra, hogy fogjuk, hogy vigyük, hogy foglalkozzunk vele. A gyermek kapcsolódni szeretne, ismerkedik a világgal, és nem a felesleges játékokra, nem a fejlesztésre van szüksége, a gyerek fejlődik magától, főleg, ha foglalkozunk vele. Érthető, hogy ez nem mindig könnyű, hiszen már nem segítő, támogató közösségben élnek a családok, az édesanyák sokszor magukra maradnak ezzel a feladattal. Mégis, fontos lenne, hogy próbáljunk kapcsolódni a természethez, menjünk ki minél többet, mert onnantól kezdve, hogy a gyermek tudnak kötődni a természethez, sokkal fontosabb lesz nekik a védelme.

Komposztáljunk, ha tudunk, mert látványosan csökkenti a hulladéknak a mennyiségét. Próbáljuk az egyszer használatos, eldobható dolgokat is kerülni. Vagy ami még divat szokott lenni, hogy az egészséggel próbálják a szülőket rávenni arra, hogy valamit feleslegesen vegyenek meg, ilyenek például a kicsi, csomagolt gyümölcspürék. Aztán persze ott van az is, hogy egy csomó mindent, bútor, ruha, játékok, meg lehet venni használtan, vagy cserélni lehet például zero-waste Facebook csoportokban.

A használt dolgok vásárlásával nem pusztán kevesebb dolog, de kevesebb veszélyes anyag is kerül vissza a körforgásba.

Aztán ne felejtsük el, hogy ott van az is, hogy mivel takarítunk, és általában milyen vegyszereket tartunk otthon. Szuperül ki tudják a háztartást szolgálni a természetes anyagok, és még a gyerek miatt sem kell extra figyelmet fordítani arra, hogy hova tesszük, mert ha belenyal egy kis ecetbe még nem lesz baja, pusztán nem fogja (jó eséllyel) szeretni az ízét.

Fotó: Varga Máté

Lehet mérni a hatását annak a környezetvédelmi munkának, amit csináltok? Mérhető, látható a változás? Van elmozdulás a hulladék megelőzés kérdésében?

Van elmozdulás, de ez inkább mondjuk a vállalati szinten, meg a magánszemély szintjén látszik. Viszont a hazai társadalmi helyzetet nézve sok visszaesés történt, például visszautalnék a korábbi kérdésedre, hogy a környezetvédelem hol helyezkedik el az ország irányításában.

Elég nagy probléma, hogy a betétdíjas termékek eltűntek, illetve a gyártók részéről legalább ekkora gond, hogy nagyon nagy léptékű gyártási növekedés volt az elmúlt húsz évben. Közben meg kicsit a felelősséget a fogyasztókra helyezik azzal, hogy gyűjtsenek szemetet szelektíven és foglalkozzanak az újrahasznosítással. Alapvetően pedig nem kellene ennyit termelni, illetve támogatni kellene az újratöltési rendszereket. De ezek még EU-s jogszabályi szinteken is sokszor elbuknak, annyira erős a lobbitevékenység a háttérben.

Akkor érkezzünk vissza ide, a HUMUSZ oázisba. Mi történik itt, miért jöjjenek el ide a látogatók?

Van egy nagy oktatótermünk, ott különféle lakossági programok szoktak lenni, szoktunk iskolai, óvodai csoportokat fogadni, szoktunk számukra különféle kampányokat, pályázatot hirdetni. Ma már kevéssé aktivista vonalat viszünk, viszont nagyon nagy hangsúlyt fektetünk az edukációra, az ismeretterjesztésre, és a közösségi megoldásokra. A kertben működik egy közösségi komposzt, most már több, mint tíz éve.

Ez azt jelenti, hogy a környéken élők mind hozhatják ide a komposztálható hulladékot?

Igen, regisztrálni kell, de utána lehet használni a komposztálót.

Egyébként neked a HUMUSZ jelenleg futó programjai közül melyik a kedvenced?

Nagyon nehéz kiválasztani egyet, de nagyon jól megy, és nagyon sikeres évek óta például az Ökohírnök programunk, amelyben környezeti neveléssel foglalkozók kapnak továbbképzést. Az Ökohírnök mára olyan komplex környezeti nevelési programmá bővült, amelyben iskolák kapnak támogatást környezetvédelmi programok megvalósítására. A programot egy nagyon kedves, és számunkra kiemelten fontos magánadományozónk finanszírozza, aki maga is részt vesz a képzések megtartásában.

Ez remek lehetőség, ha van ilyen elkötelezett támogató a szervezet körül, nem könnyű ma egy nonprofit szervezetnek a fenntarthatóságát biztosítani. Ti honnan tudtok még forrásokat bevonni?

A pályázati források, ellentétben a 20-15 évvel ezelőtti helyzettel, már nagyon szűkösek. Vannak szolgáltatásaink cégek számára, például irodazöldítés program, edukációs előadások, vagy a zöld szabaduló szobánk, illetve bárki számára szolgáltatásként elérhető a LogIQka játékunk is. Tartunk cégeknél, de önkormányzati intézményeknél is hulladékanalízis felmérést.  De természetesen fogadunk adományokat, gyűjtjük az szja 1%-ot is. Igyekszünk minél több lábon állni.

Köszönöm a beszélgetést, és sok támogatót kívánok.

Mi is köszönjük. Van kedved esetleg a komposztot átforgatni és ászkát simogatni?

Hát, próbáljuk meg…

fotók: Varga Máté

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére