A ma már ritkaságként felbukkanó lápos területek élővilágáról, értékes fajokról és a lápi fenyvesek újjászületésének lehetőségéről Molnár Ábel Péter természetvédelmi ökológus, a hazai erdőssztyeppek kutatója mesélt a TheVIP olvasóinak az erdők napja alkalmából.

Vadvízország. Így nevezték valaha a Kárpát-medence hatalmas kiterjedésű mocsárvilágát. Hosszú évszázadokon át, évről évre az Alföld nagy része víz alá került, voltak olyan tájak, ahol csupán néhány település emelkedett ki szigetként a „tengerből”. A 19. század második felének folyószabályozási és árvízvédelmi munkálatai megadták a kegyelemdöfést a páratlan fajgazdagságú vízjárta térségeknek. Így tűnt el a térképről a mocsárvilág nagyobb része.

-Az erdeifenyő (Pinussylvestris) a jégkorszakban és a holocén elején igen elterjedt volt a Kárpát-medencében, de ma már az elsődleges állományai csupán a magashegyi lápokban és sziklákon, illetve a Nyugat-Dunántúlon maradtak fenn. Ezért sem közömbös, hogyan bánunk a fafajnak kedvező élőhelyekkel. Az erdeifenyőt egyébként Vácrátót környékére az elmúlt évszázadokban telepítették be, erdészeti céllal – mondta Molnár Ábel Péter a thevip.hu-nak.

Fotó: Molnár Ábel Péter

Csökkentik a karbonlábnyomot

A lápok különlegesen értékes élőhelyek. Az egész éves pangóvíz miatt a növényi biomassza a víz alatt, oxigénmentes környezetben felhalmozódik, tehát ezek a lápos területek szenet vonnak ki a légkörből, és hosszú időre elraktározzák. A természetközeli állapot megőrzése ezért is kulcsfontosságú.

Amikor egy lápot lecsapolnak és a pangóvíz megszűnik, a korábban felhalmozódott szén bomlásnak indul, és nagy mennyiségben kerül ki a légkörbe. Ezért létszükséglet számunka a még megmaradt lápjaink „egészségének” megőrzése – vázolta az ökológus.

Meggyógyítja magát a természet

Molnár Ábel Péter a közelmúltban egy szívderítő jelenségre bukkant a Naszálytól karnyújtásnyira, az értékes erdeifenyő ismét megjelent a lápos területen.

A Vácrátót közelében található lápot a homokbuckák között futó Tece-patak és az oldalirányból csordogáló források tartják egész évben nedves állapotban. A területen a 20. század második felében tőzegbányászat folyt. A tőzeg lassan halmozódik fel, így valószínűsíthető, hogy legalább pár ezer éve jelen van a területen a láp. A tőzeg-kitermelés felhagyásával a mocsaras terület elkezdett regenerálódni, először egy láprét jött létre, most pedig egy lápi fenyves.

-A jelenség azért is érdekes, mert a tájban újra jelenlévő fenyő éppen egy olyan lápra terjedt rá, amilyenen élne, ha nem pusztult volna ki a történelmi idők során. Az erdeifenyőt itt eredetileg egy homokhátra telepítették, innen települhetett be, több lépésben a lápra – fejtegette Molnár Ábel Péter.

Fotó: Molnár Ábel Péter

Ritka fajok menedéke

A lápok, az egyedülálló körülmények miatt, számos ritka növényfajnak adnak otthont. A kutató által feltárt területen kiemelendő a védett fajok jelenléte, például előfordul a mocsári tőzegboglár (Parnassia palustris), a széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium), a lápi sás (Carex davalliana), a kormos csáté (Schoenus nigricans) és a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) is.

Az Alföldi és a dombsági vízjárta területek lecsapolása az elmúlt évszázadokban töredékére zsugorította a hazai lápok területét. Ezzel nem csupán fajok pusztultak ki, de teljes, sok esetben csak több ezer év alatt kialakulni képes ökoszisztémák is. Gondoljunk csak a Hanság egykori erdeifenyős úszólápjaira, vagy a tiszántúli Nagy-Sárrét végtelen zsombékosaira.

-A természetvédelem az utóbbi évtizedekben sokat tett a lápok helyreállításáért. Bár a lápi folyamatok még fiatalok, és a beavatkozások többnyire szerény méretűek, mégis elengedhetetlenek az életközösségek megmentése érdekében. Úgy érzem, talán jogosan reménykedhetünk egy vízgazdagabb jövőben – hangsúlyozta a kutató.

A borítóképet és a cikkben szereplő fotókat Molnár Ábel Péter készítette