2022 a zöldek igazságának éve volt. Olyan év, amely után a józanul gondolkodó, tájékozott emberek már nemcsak a klímakatasztrófa tényét nem vitatják, de a zöld fordulat szükségességét sem – sőt: értik az ökológiai és klímaválságnak (és az ezért felelős globális kapitalizmusnak) a társadalomra, a gazdaságra és a hétköznapi életre gyakorolt durva, direkt hatását.

Olyan év, amely után sokan felteszik maguknak és másoknak is a kérdést: ha a zöldek (kutatók, aktivisták, civilek, politikusok) pontosan tudták és el is mondták, le is írták milliószor, hogy mit kell tenni a kataklizmák elkerülése vagy tompítása érdekében, miért nem hallgattak rájuk a kormányzati és nagyvállalati döntéshozók? A válasz persze nyilvánvaló: a gyökeres zöld fordulat sérti a nagytőke érdekeit, beindítja a változástól való társadalmi félelmeket, politikailag – rövid távon – kockázatos lehet, és járhat kisebb-nagyobb, jórészt átmeneti kényelmetlenségekkel az egyének számára is.

Mindennek tudatában is: nincs más út, ha el akarjuk kerülni az összeomlást. Vagy hozzáigazítjuk az emberiség társadalmi gyakorlatait, ezen belül is elsősorban a gazdasági működésünket; a javak előállítását, elosztását és felhasználását a bolygónk teherviselő képességéhez, vagy megyünk a lefolyóba.

Történelmi léptékkel villámgyorsan: néhány évtized, egy-két generáció alatt az emberiség nagy része számára élhetetlenné tesszük a Földet, ha így folytatjuk.

Ezek ma már a legkevésbé sem újszerű gondolatok, sőt: olyan erős toposszá váltak, hogy érdemben vitatni még a mindenhatónak gondolt hazai propagandagépezetnek sincs mersze, ereje. Ha visszanézzük a kormányzati kommunikációt, látjuk, ahogy néhány év alatt a klímaszkeptikus pozícióból átálltak a hamis sikerkommunikáció vágányára („Magyarország klímabajnok”[1]). A szavakat persze ez esetben sem követik hatásos tettek, a válságokat megoldani nem, legfeljebb elfedni és „kidumálni” tudja a rezsim. De nem sokkal jobb a helyzet a világ többi országának nagy részében sem.

fotó: Járdány Bence, klímasztrájk (2022. szeptember 23.)

Nincs mese: a jövő vagy zöld lesz, vagy „nem lesz”. Az idő folyása persze akkor sem áll meg, ha az emberiség a kollektív öngyilkosság mellett dönt – csak éppen nekünk, az „okos embernek”, a homo sapiensnek; a fajunknak, az emberi civilizációnak nem lesz jövője.

A jövőhorizont egyik végpontján egy posztapokaliptikus disztópia, a Mad Max-féle világ áll, ahol az utolsó életben maradt embercsoportok háborúznak egymással a természeti erőforrások utolsó cseppjeiért – a másik végpont egy humanista ökológiai utópia („ökotópia”), ahol az emberiség békében él önmagával és a természettel, megtalálva a fenntartható társadalmi és ökológiai egyensúlyt. A valóság nyilván majd valahol a kettő között lesz, de nagyon nem mindegy, hogy melyik végponthoz közelebb, és hogy milyen úton jutunk el oda.

  • Választhatjuk a szárnyalás és becsapódás útját (hard landing) – egyelőre úgy tűnik, hogy Ikarosz története a feledés homályába merült, és újra elkövetni készülünk az ő hibáját. Ha folytatódik a gazdasági növekedést hajszoló „világkormányzás”, ha elodázzuk vagy szabotáljuk a zöld fordulatot, akkor a fizikai valóság korlátaiba ütközve, olyan fájdalmas módon fog eljutni új létmódjához az emberiség, hogy ahhoz képest az elmúlt években kialakult polikrízis egyes elemei (Covid-járvány, energiaár-robbanás, élelmiszerválság, Oroszország ukrajnai háborúja, gazdasági válság) laza bemelegítésnek tűnnek majd.
  • Vagy választhatjuk a fenntartható visszavonulás útját (soft landing), egy idejében elkezdett és következetesen végigvitt zöld fordulattal, ahol a fenntartható, klímasemleges és a biológiai sokféleséget is megőrző működésre való áttérés során kiemelten vigyázunk a sérülékeny társadalmi csoportokra és régiókra, vagyis egy igazságos és szolidáris zöld átmenetet valósítunk meg.

Nem kérdés, hogy melyik forgatókönyv szolgálja az emberiség javát, ahogy sajnos az sem, hogy jelenleg melyik látszik megvalósulni nagyobb valószínűséggel. Az is világos, hogy milyen politikákból milyen jövőképek következnek. A közérdeket és a hosszú távú közös célokat semmibe vevő, jövő- és emberellenes, tőkepárti, környezetpusztító (szélső)jobboldali populisták és (spin)diktátorok, a putyinok, bolsonarok, trumpok és orbánok nyilvánvalóan a közös végromláshoz viszik közelebb az emberiséget. (Utóbbi kettő színkódja alapján hívhatjuk ezeket narancsszínűeknek.)

A zöldek ezzel szemben – legyenek aktívak bár a tudományos pályán, a társadalmi mozgalmakban vagy a politikában – a garanciái a pusztító tendenciák megfordításának. Kézenfekvő a megoldás: meg kell vonni a társadalmi felhatalmazást a narancssárga vezetőktől és társadalmi gyakorlatoktól, hogy megnyíljon a tér a zöld megoldások előtt. Olyanokra kell bízni a társadalmaink sorsát, akiknek megvan a tudása és a hite ahhoz, hogy véghezvigyék a változást.

Ezért kell kulcskérdésként kezelni a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot szolgáló kutatás, oktatás és kommunikáció szabadságát és lehetőségeit, ezért kell kiemelten támogatni a zöld civil társadalmat, és ezért érdemes minél nagyobb arányban zöld politikusokat delegálni a döntéshozó testületekbe.

Igaz ez minden társadalomra, de különösen igaz Magyarországra, ahol ma az akadémiai szabadság, a tan- és sajtószabadság romokban, a civileket üldözik, kiéheztetik vagy kiszorítják, és a politikai tájképre is nagyon ráférne több zöld és kevesebb narancs.

Nekünk egy zöld párt, a Párbeszéd vezetőiként elsősorban az utóbbival van feladatunk, de ugyanakkor részei vagyunk annak a hazai zöld mozgalomnak, amely minden érintett területen változást akar elérni, és amelynek tagjai kölcsönösen támogatják egymás törekvéseit. És részei vagyunk a globális zöld mozgalomnak, amely az elmúlt évtizedekben az egyik legnagyobb hatást gyakorolta a világra, és amely az egyetlen, amelynek vonzó, komolyan vehető és politikailag értelmezhető jövőképe van.

A XIX–XX. század nagy ideológiái kiürültek, kifáradtak; nincs igazán érvényes víziójuk az emberiség számára, nincsenek olyan, nagyívű politikai programjaik, amelyek a Föld bármely országában megvalósíthatók, és amelyek egy kívánatos jövőbeni világállapotból lennének levezethetők.

A zöld politika viszont most kezdi virágkorát. A ’68-as mozgalmakban megfogalmazódó, a globalizációkritikus generációtól új lendületet kapó, mára minden közpolitikai területre kiterjedő zöld gondolat és a külföldön már komoly kormányzati tapasztalatokat felhalmozó zöld pártok készen állnak arra, hogy új irányt szabjanak a világnak; olyan utat, amely egy emberközpontú, a természettel harmóniában élő, békés és fenntartható földi társadalomhoz vezet. Van tehát zöld politikai vízió, program és cselekvő, de itthon hiányzik még a kellő társadalmi felhatalmazás. E tekintetben is van okunk a reményre.

fotó: Járdány Bence, klímasztrájk (2022. szeptember 23.)

A zöld ügyeket – a tiltakozásokat és a megoldásokat hozó közpolitikákat egyaránt – eddig is széles körű társadalmi támogatottság övezte a legtöbb esetben, de (legalábbis Magyarországon) csak a választók tizede-huszada tartotta ezeket annyira fontos kérdésnek, hogy önmagát politikailag is zöldként azonosítsa. Ahogy azonban a klímakatasztrófa (ennek részeként a hőhullámokkal súlyosbított aszály és a nyomában járó élelmiszerár-robbanás), az egyre szennyezettebb világ (és az emiatt pusztító „civilizációs” betegségek), az ökológiai válság, a környezeti kockázatok társadalmilag egyenlőtlen elosztása, a fosszilisenergia-krízis (és az ebből fakadó energia- és általános infláció) egyre nyomasztóbbá válik, úgy értékelődik fel egyre többek szemében a zöld ügyek politikai jelentősége.

2022 kihordta a zöld igazságokat, 2023 pedig elhozhatja a zöld politikai ébredést Magyarországon is. Sok, eddig önmagára elsősorban baloldaliként, liberálisként vagy egyszerűen jószándékú, józanul gondolkodó emberként tekintő választó ismerheti fel, hogy meglévő értékrendjével összhangban, egy új, zöld politikai identitás keretében sokkal termékenyebb módon tudja elrendezni a gondolatait, megfogalmazni a világnézetét. Hiszen a baloldali gazdaságpolitika és a liberális társadalompolitika tökéletesen illeszkedik a szolidaritás és a fenntarthatóság elvei köré szervezett zöld ideológiai rendszerbe. És ne feledkezzünk meg az évente közel százezer nagykorúvá váló fiatalról sem, akik közül mindazok, akiket nem babonázott meg teljesen a fogyasztói társadalom varázslata, alapértelmezésben zöldként gondolkodnak.

A zöld ügy és mögötte az erősödő társadalmi akarat komoly politikai képviseletet érdemel. Mi a Párbeszédben úgy határoztunk, hogy a 2023-as évet ennek szenteljük; egy zöld pólus felépítésén fogunk dolgozni.

Sokan közülünk évtizedek óta aktívak a zöld mozgalomban; másfél évtizede annak, hogy megalapítottuk az LMP-t, és a Párbeszéd is már a tizedik születésnapját ünnepli idén. A következetesség, a kitartás, a reziliencia és a tisztességes munka hitelességet ad, a zöld gondolat vonzó víziót és erős politikai programot, most pedig meg fogjuk teremteni a feltételeit annak, hogy a 2024-es választások után a zöld elvek az eddigieknél hatásosabban érvényre jussanak.

Zöld Magyarország, zöld Európa – ez a célunk. Bizonyosak vagyunk benne, hogy hazánk fővárosát továbbra is zöld politikus: Karácsony Gergely fogja vezetni – ahogy abban is, hogy minden korábbinál több település és kerület közgyűlésében lesz zöld képviselő és zöld polgármester. Jó reményeink vannak arra is, hogy újra lesz magyar zöld képviselő az Európai Parlamentben; a mi javaslatunk szerint a korábban az év EP-képviselőjének választott, kiváló Jávor Benedek személyében.

Ahhoz, hogy mindez valóra válhasson, fel kell oldanunk vagy félre kell tennünk a zöld pártok közti kisebb nézetkülönbségeket, ki kell dolgoznunk az együttműködés és a munkamegosztás hatékony kereteit a civil szervezetekkel, mozgalmakkal is egyeztetve, és fel kell építenünk azt a zöld platformot, amelyről kiindulva sikerre vihetjük a közös célokat.

2023 a zöld ébredés éve lesz. Jó reggelt, Magyarország!

Szabó Rebeka, Tordai Bence, a Párbeszéd társelnökei


(Köszönjük a szerzőknek, hogy a thevip.hu számára is lehetőséget nyújtottak cikkük megjelentetésére.)


[1] https://hang.hu/kulfold/orban-magyarorszag-klimabajnok-108736

Borítókép: Járdány Bence / klímasztrájk, 2022. szeptember 23.