Egyszerű alapelvek betartásával, egyszerű szokások megteremtésével, az éhesen vásárlás kerülésével, kamraürítő napokkal vagy éppen a sütő okos használatával is tehetünk a fenntartható konyháért, ami energiaválság esetén különösen fontos. Ajánlott a négylábúak kerülése, vagy legalább a fülétől farkukig fogyasztásuk Kiss-Szabó Eszter előadása alapján, aki a Felelős Gasztrohős alapítványt is bemutatta.

Energiaválság idején a fenntartható étkezés promotálása is fontos lenne a döntéshozóktól.

A cselekvésösztönzés fontos része az Európai éghajlati paktumnak, hiszen egyéni szinten sem vagyunk eszköztelenek. Csatlakozni lehet nagykövetként, illetve a paktum barátjaként. Ha pedig mindenki kicsit is változtat, az már jelentős hatást tud elérni. Persze szervezeti szinten is lehet cselekedni, vállalatként, városként fogadalmat tenni – és betartani.
Mindez a Fenntartható konyha elnevezésű eseményen derült ki az Európa Pont épületében, ahol egyéni fogadalmat is tehetett mindenki a paktum kínálatából.

Fenntarthatóság a célkeresztben. Fotó: Ráczmolnár Milán

A szokásainkon változtassunk

Az újévi fogadalmak sorsát nézve ezeknek nem lenne nagy jövője, csakhogy egyszerű szokások megváltoztatásáról van itt szó, mint amilyen az autózásról a kerékpározásra áttérés, vagy éppen a rendszeres növényi alapú étkezés – először is heti egyszer. Utóbbi jegyében vegán zöldséggolyót és vegán sütőtökös muffint kóstolhattunk, miközben a szezonális étkezés, a hulladékcsökkentés, a maradék lefagyasztásának vagy komposztálásának fontossága is szóba jött.

Az alapelvek

Az este fő eseménye Kiss-Szabó Eszternek, a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetőjének az előadása lett, amelyből kiderült: tíz éve működik az alapítvány a szemléletformálásért, többek között éppen az élelmiszerpazarlás problémája hívta életre. A kulcsfogalmak pedig, amelyeket előtérbe kellene helyeznünk: helyi és szezonális alapanyagok, kevesebb hús- és tejtermék, kevesebb hulladék. Mindezek az éghajlati paktumban is megjelennek.
„Sokkal finomabbak a szezonális termékek, ha csak az eperre vagy a paradicsomra gondolunk. Ha a termelőtől vásárolunk, bizalmi kapcsolatot is kiépítünk vele. Ha valakinek csak arra van energiája először, akkor heti egyszer készítsen húsmentes ételt” – hallhattuk, és csak egyetérteni tudtunk.

Egyre több embert érdekel a téma. Fotó: Ráczmolnár Milán

Superfood és marketing

Kiss-Szabó Eszter elmondása szerint itthon is találhatnánk rengeteg „superfoodot” a remek alapanyagok alapján, csak nem olyan erős a marketingjük. Több tízezer kilométert tesznek meg sokszor a termékek hazánkig, gyakran romlandóak, jobban be is kell csomagolni őket, ráadásul gombaölőkkel kezeltek – a citromok héja a legtöbb esetben ezért nem alkalmas emberi fogyasztásra. Azért felvetődtek kérdések, építő és kötekedő hangvételben. Valóban áldozattal jár és időigényes a pucolás és a főzés, de szokás kérdése is a megvalósítása.
„Ha például a hétvégén előkészítjük a zöldségeket, könnyebb lesz. Mindenki annyit tegyen meg, amennyit be tud vállalni. Ha mindenki egy lépést tesz meg, már azzal is nagy jót teszünk” – mondta a Felelős Gasztrohős munkatársa. Olykor a közönség maga adta meg a választ: így kiderült, lassan változunk, tíz éve még messze nem tartottunk ott, ahol ma a szelektívhulladék-gyűjtésnél sem.

Fülétől a farkáig

Az is elhangzott az előadáson: az ipari (nagyüzemi) állattartás az egyik legszennyezőbb tevékenység. Ezen keresztül az amazonasi erdőirtás hetvenöt százalékáért is a húsfogyasztás felel. Egy húsmentes nap a víz- és energiatakarékossághoz járul hozzá, de azzal is csökkenthetünk a környezeti ártalmakon, ha a fülétől a farkáig elfogyasztjuk az állatot, mint egy disznóvágáson. A kevesebb láb elve külön érdekesség: a négylábúak helyett csirke vagy hal ajánlott, és persze inkább legeltetett állatot és ne nagyüzemi állattartásból valót válasszunk.

A legfontosabb ökölszabály

Kiss-Szabó Eszter felhívta a figyelmet a „Nem etetem a szemetesem”-kampányukra, majd így folytatta:


„A legfontosabb ökölszabály a pazarlás ellen, hogy ne menjünk éhesen vásárolni. Fagyasszuk le a maradékot és tartsunk néha kamraürítő napokat, így megspórolhatunk egy-egy bevásárlást.”


Elismerte, a sütés-főzés sok energiát fogyaszt, de…
„Süthetünk egyszerre több tételt, nem muszáj mindig előmelegíteni a sütőt. Akár öt perccel a sütési idő előtt is kikapcsolhatjuk, hogy energiát spóroljunk meg. A takarításnál pedig a papírtörlő helyett jöhet a konyharuha, reneszánszát élheti a szappandarabok összeragasztása, míg a szemeteszsákok vásáslása helyett a fölösleges reklámszatyrok bevetése ajánlott.