Újabb energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az év végén és 2023 első hetében az épületek többségét bezárják – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az intézkedések célja, hogy az akadémiai területen minden negyedévben 2021 azonos időszakához viszonyítva 25 százalékkal csökkentsék a földgázfogyasztást, a villamosenergia-felhasználást pedig a tavalyi szinten tartsák. A közoktatásban és a betegellátásban a tudatosság növelésére és a racionális energiafelhasználásra fókuszálnak.

A már korábban bevezetett intézkedéseket – amelyek szerint az épületekben csökkentették a hőfokot – újabb rendelkezésekkel bővítették. Az SZTE-n december 19. és 23., illetve január 2. és 8. között igazgatási szünetet tartanak, december 24. és január 1-je között pedig az épületek jelentős része bezár.

Az igazgatási szünet első és második részében a vizsgáztatást folyamatosan, de kevesebb teremben tartják. A téli bezárás idején vizsgáztatási szünet lesz.

Zárva lesznek az SZTE kollégiumai az igazgatási szünet és a téli bezárás idején, azok a hallgatók azonban, akik a leállás idejére nem tudnak hazautazni, néhány intézményben kérhetik elhelyezésüket.

Az igazgatási szünetekben és a téli bezárás idején az egyetemi épületek nagy része zárva tart. Ebben az időszakban is nyitva lesznek az egészségügyi és közoktatási feladatot ellátó épületek, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ és az egyetemhez tartozó állatházak, valamint néhány, az egyetem működtetési feladatainak folyamatos ellátásához szükséges egység.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons