A városvezetés dolgozik azon, hogy helyreálljon a szemétszállítás rendje, a tárgyalások folytatódnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.

FKF sztrájk: folytatódnak a tárgyalások

A ma reggeli 4:30-as munkakezdéskor mi is ott voltunk Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel a BKM Ecseri úti telepen, ahonnan a kukásautók indulnak egy átlagos hétköznapon összegyűjteni a hulladékot Budapesten. Azokkal a kollégainkkal találkoztunk, akik nélkül nem működik a város. A megélhetési gondjaik, az elszabadult árak, az egekbe szökő rezsiköltségek dühössé teszi őket, és teljesen természetes, hogy ebből a dühből azoknak is kijut, akik kiállnak eléjük. Kaptunk belőle mi is, szenvedélyes, érzelemdús beszélgetés volt. Nem udvariaskodtam én sem, semmi helye az unalomig ismert politikusi blablának ott, ahol emberek megélhetéséről és Budapest működéséről van szó.Megerősítettem az ajánlatunkat, a lehetőségeink határáig elmenve próbáljuk segíteni a dolgozóinkat a megélhetési válságban, ezért az idei 15 százalékos béremelés fölött bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást ajánlottam a kollégáknak. Erről fogunk tárgyalni a budapesti cégek szakszervezeteivel is.Beszéltem ma reggel a város helyzetéről, arról, hogy Budapest saját bevétele arra sem elég ma, hogy az egekbe emelt áramszámlát kifizessük. De mi nem engedünk így sem a szolidaritásból, hogy annyit segítsünk, amennyit csak tudunk. Hogy többet tudjunk, ahhoz az kellene például, hogy a kormányzati Kukaholding törlessze az adósságát, adja vissza azt a 15 milliárdot, amit a budapestiek szemétdíjából elvett. Szövetségese vagyok a dolgozóknak, hogy ezt visszaszerezzük a városnak.A tárgyalások folytatódnak. Azon dolgozunk, hogy helyreálljon a szemétszállítás rendje, a kollégák felvegyék a munkát. A szemétszállítás biztosítása a hatályos törvények szerint ma reggeltől a katasztrófavédelem dolga, ma még ezt nem tudták megoldani teljeskörűen. Budapest természetesen minden segítséget megad ehhez. #Budapest

Közzétette: Karácsony Gergely – 2022. október 6., csütörtök

„Azon dolgozunk, hogy helyreálljon a szemétszállítás rendje, a kollégák felvegyék a munkát. A szemétszállítás biztosítása a hatályos törvények szerint ma reggeltől a katasztrófavédelem dolga, ma még ezt nem tudták megoldani teljeskörűen” – írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely közölte, csütörtök reggel a Budapesti Közművek (BKM) Ecseri úti telepén találkozott a közterület-fenntartó dolgozóival és megerősítette az ajánlatukat: a lehetőségeik határáig elmenve próbálják segíteni a dolgozóikat a megélhetési válságban, ezért az idei 15 százalékos béremelés fölött bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást ajánlott.

Erről tárgyalnak majd a budapesti cégek szakszervezeteivel is – írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely kitért arra is, Budapest saját bevétele arra sem elég ma, hogy az „egekbe emelt” áramszámlát kifizessék.

„De mi nem engedünk így sem a szolidaritásból, hogy annyit segítsünk, amennyit csak tudunk. Hogy többet tudjunk, ahhoz az kellene például, hogy a kormányzati Kukaholding törlessze az adósságát, adja vissza azt a 15 milliárdot, amit a budapestiek szemétdíjából elvett” – fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve: „szövetségese vagyok a dolgozóknak, hogy ezt visszaszerezzük a városnak.”

A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay/ALTEREGOINTELIGENCIA