Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon írt arról, hogy elkezdődött a közösségi gyűlés a Városházán, ahol a résztvevők javaslatokat tesznek, hogy milyen módon csökkentsük városunkban a légszennyezettséget.

Tegnap a BKV egyik villamos garázsában jártam, ott kaptam ezt a szűrőt. Ez szűrte a villamos klímaberendezésébe…

Közzétette: Karácsony Gergely – 2022. szeptember 10., szombat

Mint írja:

„Tegnap a BKV egyik villamosgarázsában jártam, ott kaptam ezt a szűrőt. Ez szűrte a villamos klímaberendezésébe beszívott városi levegőt és így néz ki néhány hét után. Ebből is látszik: rengeteg dolgunk van Budapesten a levegőminőség javításával.

Ugyanakkor az is fontos számunkra, hogy ne döntsünk a budapestiek életét közvetlenül érintő kérdésekről a budapestiek bevonása nélkül. Éppen ezért hívtunk meg tízezer fővárosit a közösségi gyűlésre, a jelentkezők közül pedig életkorra, nemre, iskolai végzettségre és lakóhelyre tekintve reprezentatív csoportokat állítottunk össze.

Így kezdődött ma el a közösségi gyűlés, ahol a résztvevők előadásokat hallgatnak meg, majd megvitatják azokat és javaslatokat tehetnek, hogy milyen módon csökkentsük városunkban a légszennyezettséget.

Érdeklődve várom a javaslataikat, amiket fel fogunk használni ahhoz, hogy egy fenntarthatóbb és élhetőbb jövőt tervezzünk Budapest közterületeinek és közlekedésének. Sikeres munkát kívánok a résztvevőknek!” (Főpolgármesteri Hivatal)