„Vajon a lakájmédia most a kormányon is gúnyolódni fog, hogy 18 fokos fűtési határt szabtak meg az állami intézményekben?”– tette fel kérdést közösségi oldalán Karácsony Gergely.

A főpolgármester ezzel a csütörtöki kormányinfóra utalt, amely miszerint 18 fokot írhatnak elő az állami intézményekben, és például a Miniszterelnökségen is támogatják az elképzelést.

Mint írta, amikor nyáron a Fővárosi Önkormányzat vette számba a lehetőségeket az energiaválság kezelésére, „lejárató cikkek százai születtek, hogy majd télen megfagynak a budapestiek az intézményekben, ahol a kollégáim sapkában és sálban üldögélnek”.

„Talán ezentúl a felelős, előrelátó, jövőt féltő intézkedések nem válnak közröhej tárgyává a propagandamédiában sem, de azért legközelebb javaslom, egyeztessenek a szakszervezetekkel is”

– zárja posztját.

Megemlítette a szakszervezetek véleményét is, miszerint szabályt sért a közintézmények 18 fokos fűtési maximuma, hiszen ülőmunka esetén fél méter magasan 20–22 fokot kell biztosítani, a túlzottan hűvös szoba egészségügyi kockázatot jelent a szellemi munkát végzőknek.