Szabó Rebeka, a Párbeszéd társelnöke és országgyűlési képviselője Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy Palkovics László miniszter azonnali hatállyal felmentette a posztjáról az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét.

A technológiai és ipari miniszter döntése nyomán, amelyet a közleményben ugyan nem indokolt, Radics Kornéliának és Horváth Gyulának nyilvánvalóan azért kellett távoznia, mert augusztus 20-án az OMSZ javaslatára határozott úgy a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, hogy nem tartják meg a tűzijátékot. Vihar helyett végül szélcsendes este köszöntött Budapestre, de a meteorológiai szolgálat előrejelzéseiben, szintén nyilvánvalóan, a bizonytalansági faktor is benne van, ezt el is magyarázták a Facebookon. Mint vasárnap reggel fogalmaztak a szombattal kapcsolatban:

„A tegnap délelőttig rendelkezésre álló modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg. Az akkori eredmények közül a legkevésbé valószínű történt meg. Ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban, ezt igyekeztünk kommunikálni is. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért!”

Szabó Rebeka az elbocsátásokkal kapcsolatban így ír:

„Palkovics mindenhez is értő miniszter kirúgta a Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét, mert nem a kormánynak tetsző időjárást jósoltak a szent tűzijáték estéjére.

Az ostoba diktátorok szokták a tudósokat lefejezni, pardon, elbocsátani, amikor azok a tudomány elvei, es nem a politika elvárásai szerint dolgoznak. Mi jön még, készülhetnek a klímatudósok és az evolúciókutatók? A természetvédelmi szakembereknek végülis már egy ideje befellegzett….
Sok rémes dolog történik ebben az országban, de amikor a politikai vezetés ennyire közvetlenül belenyúl a tudomány működésébe, az biztos jele annak, hogy nagyon gyorsan csúszunk le a lejtőn.”

Palkovics mindenhez is értő miniszter kirúgta a Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét, mert nem a kormánynak tetsző…

Közzétette: Szabó Rebeka – 2022. augusztus 22., hétfő

Kiemelt kép: Pixabay