Joe Biden amerikai elnök aláírta azt a 430 milliárd dolláros törvényjavaslatot, amelyet az Egyesült Államok történetének legnagyobb klímavédelmi csomagjának tartanak, és amelynek célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, továbbá a vényköteles gyógyszerek árának csökkentése – írja a Greenfo.hu a Reuters alapján.

Hozzáteszik, a jogszabálycsomagot a szenátusban a lehető legkisebb többséggel 50-50 szavazat mellett, Kamala Harris alelnök döntő szavazatával fogadták el augusztus 7-én, a képviselőházban a demokraták költségvetés-módosító eljárás keretében vitték keresztül augusztus 12-én.

A Fehér Ház közleménye szerint a Biden elnök és a kongresszusi demokraták közös erőfeszítésének köszönhetően történelmi teljesítmény értek el a jogszabállyal, ami kizárja a különérdekek érvényesítését, támogatja az amerikai családokat, és alulról építkezve növeli a gazdaságot.

„Ebben a történelmi pillanatban a demokraták az amerikai nép oldalára álltak. Minden egyes republikánus pedig a Kongresszusban a törvényjavaslat ellen szavazott”

– mondta Biden.

A klímavédelmi beruházások közt szerepel a többi között elektromos autók vásárlásakor és energiahatékonysági lakásfelújításkor igénybe vehető hitel lehetősége, a zöld gazdaság szélesítése, valamint egy 4 milliárd dolláros aszály alap, amely az egyre gyakoribb szárazságok hatásaink kezelésére áll majd rendelkezésre.

Borítókép: Wikimedia/Gage Skidmore