Petíciót indított a Lehet Más a Politika (LMP) a fakitermelés fokozása ellen – közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője. Emlékeztetett: az LMP a napokban az egész országban minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havi 5 ezer forintos klímabérlet bevezetését javasolta a klímaválság hatásainak enyhítéséért. Csütörtökön azonban megjelent egy elképesztő természetkárosítást lehetővé tevő kormányrendelet, amely megkönnyíti a fakitermelést az erdészeteknek – tette hozzá.

Bakos Bernadett kiemelte: nincs más olyan kormány Európában, amely fakitermeléssel, erdőirtással próbálná megoldani az energiaválságot, mert ez valójában nem is megoldás, csak rövid távú kárenyhítés. Az LMP szerint ezt a „kiemelten környezetpusztító” rendeletet azonnal vissza kell vonni – közölte. Ennek érdekében az LMP petíciót indított, amelyet egy nap alatt 13 ezren írtak alá, augusztus 9-én 10 órakor pedig tiltakozó akciót tartanak az Agrárminisztérium épülete előtt – mondta Bakos Bernadett. (MTI)