„Itt nincs olyan, ami nem érne rá” – mondja Viki, a Stüble vendégházak egyik tulajdonosa, amikor arról kérdezzük, meddig érnek rá megmutatni a környéket.

Tökéletes házasítás

A Zselicben járunk, egy Somogyhárságy nevű 500 fős településen. Egész pontosan annak rövid pincesorán, az apró völgyben húzódó falu felett, Rózsahegyen.

A domb egyik oldala a faluba vezet, a másikra a zselici erdő egy kis része kapaszkodik.

Ebben a festői környezetben vásárolt Viki és párja, Attila egymás mellett található százéves, sváb gyökerű pincéket, pontosabban présházakat hozzájuk tartozó földterületekkel, szőlővel. Összesen kilenc telek már az övék, az egyik présházból vendégházat alakítottak ki, a szőlős végében pedig egy modern, 25 négyzetméteres modern lakot, egy vendégkabint húztak fel.

Kabin az erdő szélén. Fotó: Stüble

De hogyan kerül Győrből egy pár a még Magyarországon is kevésbé ismert tájegységre, a Zselic délnyugati csücskébe?

„Annyit tudtunk biztosan néhány évvel ezelőtt, hogy vendégházakat szeretnénk üzemeltetni fenntartható módon, a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal. Tulajdonképpen az egész Dunántúlt bejártuk, rengeteg csodás helyet láttunk, de valamiért sehol sem alakult úgy, hogy belevágjunk. Egy zselici kirándulás alkalmával rábukkantunk erre a helyre, azonnal beleszerettünk” – meséli Attila, miután leteszi a láncfűrészt, mert nem akarja az elhalt szőlőtőke kivágásával zavarni a közben a biciklitúrájukról a kabinba visszaérkező vendégeket.

A tízféle fehér szőlőből készült borukból kínál, tovább mesélnek a Stübléről az árnyas kiülőben, ahol fél évszázadnál régebbi padokon ülünk. Azt a gazda egyébként nem tudja, pontosan milyen fajtákból áll össze a házasítás. Az előző tulajdonos, Feri bácsi sem tudott ebben nekik segíteni a szüretnél, mint mondta, régen azt ültettek, ami volt.

Miután Vikiék Feri bácsiékkal először találkoztak, hamar úgy döntöttek, ajánlatot tesznek a pincéjükre, amit az idős házaspár elfogadott. Azóta pedig szomszédos telkeket vettek, de több tulajdonos kereste fel őket, akik úgy látták, jó kezekben lenne az ingatlanjuk. A helyi fiatalok vagy elköltöztek, vagy nem ilyen vonalon képzelik a jövőt, így nem volt, akik tovább vigyék a pici gazdaságokat.

Viki és a biocékla. Fotó: VIP

„Látták rajtunk, hogy mi komolyan szeretnénk foglalkozni ezekkel a területekkel, és nemcsak vendégházakat alakítunk ki, hanem gondozzuk a szőlőt, rendben tartjuk a környezetet” – mondja Viki, miközben saját almából készült süteménnyel és házi lepénnyel kínál. A pár több veteményest is kialakított a területükön, zöldséget termelnek, szigorúan bio módszerekkel. Attilának Győrben korábban saját hobbikertje volt mintegy 2000 négyzetméteren, így rengeteget tud erről. Mélymulcsoznak, elképesztően büdös, csalános keverékkel, vagy éppen tejjel permeteznek, trágyával javítják a talajt.

Mostanában azt próbálják kitalálni, a szőlőlevélről átterjedő betegségektől miként tudják megvédeni a többi növényt.

Ésszerű csökkentés

„Nem mindig kell ezen gondolkodni, az ide merészkedő őzikék, nyulak és borzak megoldják helyettünk, előszeretettel csemegéznek mindenből” – mosolyog a pár.

Merészkedő. Fotó: VIP

Somogyhárságy egyébként nem tipikus dél-dunántúli kistelepülés. Az 1990-es évektől holland családok vásároltak itt ingatlanokat, a házak jelentős részét felújították. Arányaiban jelenleg ezen a környéken él a legtöbb holland Magyarországon, akik könnyen megtalálták a hangot az „őslakosokkal”. Vikiék is hamar beilleszkedtek, alig több mint egy éve költöztek ide. Mint mondják, a helybéliek kedvesek, jó szemmel nézik, hogy egyre több kedves vendég érkezik a Rózsahegyre. Sok tanácsot, segítséget kapnak a kertműveléssel kapcsolatban.

A régi présházból kialakított épület és a modern kabin egész nyáron teltházzal üzemel, de őszre is sok már a foglalás.

„A jelenlegi ökológiai, gazdasági, szociális és ezekkel összefüggő egyéb problémákat a fogyasztás ésszerű csökkentésével kellene megoldani. A minimalizálás egyik fontos eleme a lakhely és az ezzel kapcsolatos költségek, kibocsátás racionalizálása. Arra gondoltunk, ésszerű lenne a lakhatást, a kertészkedést és élelemtermelést egy helyen, lehetőség szerint csendes, nyugodt, természetközeli környezetben megoldani. Ezért vágtunk bele a Stüble építési munkálataiba valamivel több mint egy éve. Április óta üzemeltetjük a vendégházakat”– mondja Attila.

A 35 négyzetméteres présházat felújították, szigetelték. Az elrendezését sikerül megtartani, ahogy a főbb gerendákat sem kellett kivenniük. Minden közművezeték új. A faluban nincs vezetékes gáz, az energiaellátást megújuló forrásokból oldották meg. A használati melegvizet villanybojler szolgáltatja, a fűtésről-hűtésről hőszivattyú, a fürdőben pedig elektromos törölközőszárító gondoskodik. Tartós áramkimaradás esetére telepítettek sparheltet, amivel fűteni, sütni és főzni egyaránt lehet. Napelemet is szeretnének a tetőre, de jelenleg nincs olyan szakember a környéken, aki idén vállalta volna munkát.

Mitől tiny?

A házikó több tekintetben is progresszív. A közműrendszert úgy alakították ki, hogy elkülönítve kezelik a barna (WC) és a szürke vizet (fürdővíz, mosogatóvíz). Utóbbi a tetőkről összegyűjtött esővízzel együtt egy külön aknába kerül. A Stüblében kizárólag környezetbarát tisztítószereket használnak, a szürke víz így kiválóan alkalmas a házikó mögött kialakított kert, veteményes és gyümölcsös öntözésére. Mint mondják, a tavalyi intenzív esőzések során többször egyszerre két köbméter esővíz gyűlt össze az aknában és a ház szürkevízével együtt ez bőven elegendő volt a száraz időszakok áthidalására. Rendbe tették az egykori pincét, amely a nappaliból közelíthető meg. Ez egy speciális csőrendszer segítségével folyamatosan átszellőzik, a lejáratot pedig alászigetelték.

Négy méter mélyen található, 10-12 fok hőmérsékletű, igazi túlélő kincsestár.

A panorámaterasszal rendelkező kabint pedig a telek végében, az erdő felőli oldalon, a domb szélén helyezték el. Egy igazi „tiny house”, azaz apró ház, amiben minden megtalálható. Nem egészen 25 négyzetméteres, az egyik fal tulajdonképpen egy hatalmas ablak, csodás kilátással az erdőre. Minden ugyanazon az elven működik, mint a présháznál.

Kilátás a kabinból. Fotó: Stüble

Gyakran merészkednek a teraszig a vadak, leginkább az őzek. A környéken egyébként nincs fényszennyezés, esténként még a Tejutat is tisztán látni a dombról.

Terveik között szerepel, hogy a többi régi megvásárolt pincét, azaz présházat is felújítják, hogy minél több ember ismerje meg ezt az életérzést. Szeretnének állattenyésztéssel is foglalkozni, de ezek a hosszú távú tervek.

Még az első csillag feljövetele előtt Viki fogalmazza meg az itt töltött idő
lényegét.

„Szeretnénk, ha az ide jövő emberek azt látnák meg, amit mi. A csendet, a nyugalmat, lehetőséget arra, hogy kicsit lassítsanak ebben a rohanó világban. Sokakban született meg a gondolat, hogy máshogy, fenntarthatóbban, tudatosabban szeretnének élni. A Stüblét tekinthetjük főpróbanak erre az új életre.”