A következő napokban a Balaton és a Velencei-tó környékén, valamint Győr-Moson-Sopron megyében biológiai módszerrel lépnek fel a szúnyoglárvák ellen a szakemberek, a kifejlett szúnyogok ellen pedig 36 ezer hektáron fognak védekezni.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a héten Bács-Kiskun megyében 8, Csongrád-Csanádban 9, Győr-Moson-Sopron megyében 113, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3, Tolnában 16, Vas megyében 1, Veszprém megyében pedig 7 településen lesz földi kémiai szúnyoggyérítés.

Az elmúlt hetek esőzéseiből elszórtan megmaradt kisvizeket biológiai eljárással kezelik Somogy, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében.

A kifejlett szúnyogok ellen a csornai régióban, a Szigetközben, Szekszárd környékén, Szolnok térségében, Szegeden és Csongrád-Csanád megye egyes településein védekeznek majd.

A kifejlett szúnyogok elleni hatásos készítményt platós gépjárműre rögzített berendezéssel juttatják ki. Az eljárás történhet melegködképzéssel, ekkor az apró cseppekre bontott irtószert hő hozzáadásával terítik szét. Ez a technológia elsősorban növényzettel erősebben borított helyeken hatásos.

Mivel az eljárás során keletkező köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, forgalmas helyeken kevésbé használható. Itt az ULV-eljárást alkalmazzák, amelynek során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, így a közlekedést nem zavarja. (MTI)

Borítókép: Pixabay/ WikiImages