Budapest hőhullámokkal szembeni sérülékenységének feltárását, az inváziós pontyfélék ikrájának vándorló vízimadarak általi terjedésére vonatkozó kísérletes bizonyítékot, valamint a részvénybefektetőknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival kapcsolatos viszonyát vizsgálta az a három fiatal kutató, aki az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság javaslatára, pályázatával elnyerte az akadémiai elismerést.

A díjakat Szathmáry Eörs akadémikus, a Bizottság elnöke adta át a testület szerdai ülésén.

Az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat az MTA elnöke – dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála magánszemély hagyatéki intézkedése alapján – a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére hozta létre a célból, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel elősegítse a lokális és globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, valamint környezetbarát technológiák kifejlesztését és meghonosítását.

A díj oklevéllel és pénzjutalommal jár. Az elismeréshez adható jutalom összege pályadíjanként bruttó 400 000 forint. Legfeljebb három pályadíj nyerhető el, amelyet az MTA elnöke a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódva adományoz.

Az idei nyertesek: Buzási Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék docense, Lovas-Kiss Ádám, az Ökológiai Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) tudományos munkatársa, valamint Fain Máté, az OTP Hungaro-Projekt Kft. senior tanácsadója.

Buzási Attila Budapest 23 kerületének hőhullámokkal szembeni sérülékenységét vizsgálta.

Hazánkban a demográfiai trendek, valamint az urbanizáltsági fok miatt a klímaváltozás által kiváltott hőhullámokkal szembeni sérülékenység elemzése releváns kutatási területnek számít.

Buzási Attila kutatása során Budapest kerületeire sikerült meghatározni a hőhullámokkal szembeni sérülékenység értékét; az alkalmazott módszertan alapját összesen 12 indikátor adta, melyek hozzájárultak a térbeli egyenlőtlenségek feltárásához, a Budapesten belüli különböző sérülékenységi faktorok jobb megértéséhez.

Az eredmények alapján megállapítható, hogy a hőhullámokkal szembeni sérülékenység a budai oldalon szignifikánsan alacsonyabb, mint a pesti oldalon; ugyanakkor három délkelet-pesti kerület (XVII., XVIII., XXIII.) kiemelkedően jó értéke érdekes térbeli differenciálódásra mutat rá.

Lovas-Kiss Ádám kísérleti úton bizonyította az inváziós pontyfélék ikrájának vándorló vízimadarak általi terjedésére.

Az egymástól térben izolált álló- és folyóvíztestek mindegyikében találhatóak olyan halak, amelyeknek nagyon nagy az elterjedési területük, illetve vannak közöttük napjainkban is nagyon gyorsan terjedő idegenhonos halfajok. Kontrollált etetéses kísérletet végezve, Lovas-Kiss Ádám arra volt kíváncsi kutatótársaival, hogy a kozmopolita tőkésréce képes-e terjeszteni két inváziós (vagyis bizonyítottan gyorsan terjedő) kozmopolita hal, a ponty (Cyprinus carpio) és az ezüst kárász (Carassius gibelio) életképes, fejlődésben levő ikráit. Mindkét faj esetében találtak a tápcsatornán épségben átjutó, élő embriókat, amelyek a kikeltek a tojásból. Eredményeik jelentősen átformálják a halak természetes terjedőképességéről alkotott eddigi ismereteinket, valamint pontosíthatják egyes halfajok inváziós megítélését és az édesvízi ökoszisztémák természetes regenerálódóképességét is.

Fain Máté közgazdász ESG tematikájú megatrend befektetések teljesítményértékelését végezte el globális részvénypiacokon.

Napjaink részvénybefektetési stratégiáinál alapvetéssé válik az ESG (vállalatok környezeti, társadalmi, vállalatirányítási jellemzői) szempontoknak való megfelelés, így egyre több befektető veszi figyelembe

az ENSZ fenntartható fejlődési céljait (SDGs). Adódik a kérdés: van-e hozamáldozata e célok követésének? Fain Máté tanulmányában a következő kilenc SDG-kihívásra reflektáló befektetési stratégia pénzügyi teljesítményét elemezte: energiahatékonyság, élelmezésbiztonság, vízhiány kezelése, idősödő társadalom, millenniumi generáció, városiasodás, kiberbiztonság, diszruptív technológiák, robotika.

A legfontosabb eredménye, hogy e portfóliók szignifikáns nemnegatív alfát realizáltak, vagyis a befektetők hozamáldozat nélkül segíthetik egyes SDG-k elérését.

Borítókép: Napsütés. Fotó: Pixabay/pixel2013