Az e-rollerezők több mint kétharmada rövidebb távra, 11 százalékuk rendszeresen közlekedik a népszerű eszközzel, ami a MediaMarkt friss reprezentatív kutatásából. A honlapunkhoz eljuttatott összeállítás alapján a megkérdezettek közel fele bárhol – akár a járdán is közlekedik vele, pedig csak 10 százalékuk tartja ezt szabályosnak. A jármű népszerűsége folyamatosan növekszik, egy év alatt több mint ötszörösére nőtt a kereslet iránta a műszaki áruházlánc adatai szerint.

Majdnem minden tizedik magyar használ e-rollert közlekedés céljával, 11 százalékuk rendszeres használó, 64 százalék pedig rövidebb utakra választja az eszközt a MediaMarkt legfrissebb kutatása szerint, amelyet a Pulzus kutatócég készített. A válaszadók 20 százaléka főként élményszerzés céljával, vagy kíváncsiságból e-rollerezik, 6 százalékuk pedig az autó helyett használja.

„Az elektromos rollerek térhódításával egy új alternatív közlekedési eszköz ékelődött be a lakosok életébe, és tény, hogy az eszköz népszerűségének növekedésében a pandémiának is nagy szerepe volt 

– mondja Bálint Péter, a MediaMarkt kategóriamenedzsere.  – Az e-rollerek iránti kereslet a vírus komolyabb hullámainak lecsengésével sem torpant meg, hiszen az elmúlt öt hónapban a forgalom ötszörösét realizáltuk előző év ugyanezen időszakához viszonyítva.”

Van miből választani

Az e-rollerek vásárlásakor több szempontot is érdemes figyelembe venni, például, hogy a vevő mekkora távra és milyen gyakran akarja használni. Ha csak alkalmanként utazna vele, akkor elég a 10-15 kilométer hatótávolságú roller, ha rendszeresen, nagyobb távra, akkor érdemes nagyobb hatótávú járművet választani.

„Vannak gyerek és felnőtt rollerek, előbbiek ára 55 és 100 ezer forint között mozog, utóbbi pedig 115-320 ezer forint között. Mindkét korcsoportra illeszkedő kategóriában megkülönböztetünk belépő szintű, kedvezőbb árú modelleket, valamint magasabb kategóriájú, felső- és felsőközép-kategóriájúakat. Előbbiek könnyebbek, de kisebb a teljesítményük és a hatótávuk a magasabb kategóriájú eszközökénél. Érdemes vásárlás előtt konzultálni egy áruházi szaktanácsadóval, hogy a tényleges használati célnak megfelelő eszközt vihesse haza a vásárló”

– összegezte Bálint Péter. A műszaki áruházlánc beszámolója szerint a legnépszerűbbek a közép- és felsőközép-kategóriájú, felnőtteknek szánt modellek, amelyek 25–30 kilométeres hatótávúak, valamint egyre keresettebbek a 40–45 kilométer hatótávú, felső kategóriás rollerek is, ezek már több funkcióval, megbízhatóbb fékrendszerrel, beépített világítórendszerrel és akár sebességtartó automatikával is rendelkeznek.

További szempontok a motor és az akkumulátor ereje, ugyanis ezek határozzák meg, hogy mekkora távolságot lehet megtenni. Egy 300 wattos motorral jellemzően 25 km/órás végsebességet lehet elérni, és 30 kilométeres a maximális hatótávolság. Az erősebb motor és akkumulátor az emelkedőket és a nagyobb távot is jobban bírja, és ritkábban kell tölteni. Az e-rollerek terhelhetősége is változó, de vannak olyan típusok, amelyek akár 100-120 kilós embert is elbírnak.

Az okoseszközök imádóinak pedig már elérhetőek olyanmodellek, amelyektelefonos applikációval is összeköthetőek, így ellenőrizhető az akkumulátor töltöttségi szintje, az elért maximális távolság és sebesség, nem utolsó sorban pedig lopásgátló funkció is beállítható.

A szabályok és a valóság: hol használják az e-rollereket?

Az eseti, vagy állandó jelleggel e-rollerezők 45 százaléka azt vallotta, hogy szinte bárhol közlekedik az eszközzel, mindennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10 százaléka tartja ezt szabályosnak. Várhatóan a közeljövőben módosítják a KRESZ erre vonatkozó szabályait, de jelenleg az e-rollerekre a segédmotoros kerékpárokra vonatkozó szabályok érvényesek, vagyis sem a járdán, sem a biciklisávban nem szabadna velük közlekedni.

Ezzel a válaszadók több mint harmada van tisztában, és külön érdekesség, hogy a csak járdán – ezek szerint szabálytalanul – közlekedők körében ez az arány 54 százalék. Az összes megkérdezett e-rollerező mindössze 8 százaléka véli úgy, egyelőre még tévesen, hogy létezik külön, e-rollerekre alkalmazható szabályozás.

Kiemelt kép: Flickr