Romániában a szüzességi vizsgálatok törvényen kívül helyezéséért indított társadalmi kampányt hétfőn a Nőkkel Szembeni Erőszak Megelőzéséért és Megfékezéséért hálózat (VIF) – közölte a News.ro hírportál.

A húsz civil szerzetet tömörítő szövetség internetes aláírásgyűjtési kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy Romániában az igazságügyi orvostani intézetek többségénél továbbra is a “kérésre” végzett szolgáltatások listáján szerepel az úgynevezett kétujjas, invazív eljárás, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberi jogokat sértő, diszkriminatív, orvosi szempontból nem releváns, barbár eljárásként elítélte a szüzességi vizsgálatot.

A VIF azt követeli az egészségügyi és az igazságügyi minisztériumtól, hogy sürgősen kezdeményezzenek törvénymódosítást az igazságügyi orvostani intézetekben végzett szüzességi vizsgálat betiltása érdekében.

A DeNetestat# (nem vizsgálható) elnevezésű társadalmi kampányban Iulia Rugina filmrendező videója azt a megaláztatást és lelki traumát igyekszik tudatosítani, amelyet a vizsgálat elvégzése az erre (általában a szülők által) kényszerített, többnyire kiskorú áldozatok számára jelent.

A Dela0.ro oknyomozó portál által összegyűjtött adatok szerint Romániában hat regionális igazságügyi orvostani intézet működik. 2018 és 2021 között a bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári, krajovai és jászvásári igazságügyi orvostani intézet 927 szüzességi vizsgálatot végzett. A temesvári intézettől nem kaptak összesítést.

Az esetek 85 százalékában a „páciens” kiskorú volt.

A portál megkereste az orvostani intézetek 30 megyei kirendeltségét, és 25 olyan kirendeltséget talált, amelyeknél kérésre, 40-50 lejért (3200-4000 forint) elvégezhető a szüzességi vizsgálat. Kettő közülük – a Bihar és a Mehedinti megyei – arra is felhívta a figyelmet: „ha a kiskorú nem szűz”, akkor erről értesíteniük kell a rendőrséget.

Öt megyei kirendeltség – a Fehér, Szeben, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyei – azt válaszolta, hogy nem vállalják már a szüzességi vizsgálat elvégzését. (MTI)

Borítókép: Pixabay/RyanMcGuire