Pekingben tovább enyhítik azokat a korlátozásokat, amelyeket a koronavírus-járvány mostani hullámának megfékezésére alkalmaztak, miután a járványhelyzet jelentősen javult – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi hatóságok vasárnapi közlésére hivatkozva.

Az elsősorban a vendéglátást, oktatást, illetve futárszolgáltatásokat érintő enyhítések a kínai főváros nagy részén hétfőtől lépnek érvénybe. A város délnyugati részén fekvő Fengtaj kerületben, illetve az északnyugati Csangping kerület egyes részein a korlátozásokat továbbra is fenntartják.

Az enyhítések értelmében a vendéglátóhelyek bő egy hónap után hétfőtől ismét fogadhatnak vendégeket, a csomag-és ételfutárok pedig újra beléphetnek a lakónegyedek területére.

Hétfőtől kinyithatnak továbbá Peking nagy részén az olyan közösségi terek, mint például a könyvtárak, múzeumok, mozik és edzőtermek, jóllehet egyelőre csak 75 százalékos kapacitással üzemelhetnek. A belépéshez, csakúgy mint a tömegközlekedés használatához, mindenkinek 72 órán belül készült, negatív nukleinsavas vírusteszt-eredményt kell felmutatniuk. Ugyancsak 72 órán belül készült teszteredménnyel lehet csak belépni az irodaházakba és a lakónegyedekbe is.

A pekingi általános- és középiskolákban június 13-ától indul újra a jelenléti oktatás, míg az óvodák június 20-ától nyithatják meg kapuikat.

Pekingben a koronavírus omikron variánsa okozta, legújabb járványhullám első eseteit április 22-én jelentették. A 21 millió lakosú kínai fővárosban a lakosságot több körben tömeges tesztelésnek vetették alá, és több városrészben közlekedési korlátozásokat, illetve otthoni munkavégzést, a város iskoláiban pedig távoktatást rendeltek el. Az április 22-e óta azonosított fertőzöttek száma a városban vasárnapig nem érte el a kétezret. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay