Egy részük dísznövényként érkezett, másokat gazdasági céllal telepítettek be, mára viszont intenzíven terjedő gyommá váltak, válhatnak. A hazai természetvédelem egyik legnagyobb kihívása az őshonos élővilágot veszélyeztető idegenhonos növényfajok visszaszorítása.
Bizarr látvány, amikor egy kiskunsági nyárfaerdőben – ahogy az nyitóképünkön látható – jónéhány jukkába botlik az ember. A jukka, más néven pálmaliliom ugyanis Észak-Amerika száraz vidékein honos.
Hogy akkor mégis miként kerültek a homokhátsági nyárfaerdőbe? Természetesen emberi segítséggel.
Kerti szökevények a természetben
A kutatók megfigyelése szerint a jukkák a félsivatagos Homokhátság több helyszínén, a nyárfaerdők mellett a telepített fekete- és erdei fenyvesek szomszédságában is előfordulnak. A nálunk kedvelt kerti dísznövényt a Kiskunságban gyakran tanyák köré is ültetik, mert igénytelen és hajtásokkal egyszerűen szaporítható. A tanyákról aztán könnyen kivadul a növény, ami szinte jobban érzi magát a magyar homokon, mint saját hazájában.
A faj nálunk szerencsére csak hajtásokkal szaporodik – hiányzik a beporzó-rovara -, így lassabban terjed.
A szintén Amerikából származó, itthon ugyancsak dísznövényként tartott medvetalp- és bokorkaktusz-fajok is több éve jelen vannak már Magyarország területén.
A Kiskunság mellett a Vértesben és a Pilisben is találtak belőlük kisebb-nagyobb állományokat, amelyeket igyekeznek folyamatosan felderíteni és felszámolni a természetvédelmi szakemberek. Jól tűrik a téli mínuszokat, jó vízáteresztésű talajon, napos helyen gyors szaporodásnak indulnak, telepeket képeznek, kiszorítva maguk körül minden más növényt. Ezek is a kertekből érkeznek a környező gyepekre, például zöldhulladékként, vagy szándékosan ültetik ki a feleslegessé vált növényeket. Ezeknek a fajoknak a hazai természetes élőhelyeken való megjelenése azért aggasztó, mert egyes Dél-Európai országokban – ilyen Bulgária vagy Horvátország – már annyira elterjedtek akár közönséges legelői gyomként, hogy veszélyeztetik az őshonos növényfajokat.
Megszállják és lepusztitják az őshonos élővilágot
Az idegenhonos növényekkel akkor van a legnagyobb baj, ha gyors szaporodó- és tág tűrőképességük, valamint agresszivitásuk révén inváziós fajjá válnak, kiszorítva az őshonos növényeket és állatokat, átformálva környezetüket.
Az invazív fajok térhódítása csökkenti a természetes ökoszisztéma minőségét, változatosságát, emellett egészségügyi és gazdasági károkat is okoz.
Persze nem csak az előbb bemutatott kerti szökevényfajokkal gyűlik meg baja a hazai élővilágának. Vannak olyan növényfajok is, amelyeket eredetileg gazdasági céllal telepítettek be, csakhogy később a terjedésük megállítására se szándék, se képesség nem volt. Így váltak ezek is idegenhonos invazív fajjá.
Selyemkóró: több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz
Az ilyen fajok egyik legjellemzőbb példája az észak-amerikai származású Közönséges selyemkóró, amelyet Magyarországra eredetileg a textilipar számára hoztak be. Napjainkra az egész ország területén gyakori, de a Duna-Tisza közi Homokhátságot szinte elárasztotta. Hazai elterjedését jelentősen elősegítette, hogy a 1950-es évekig intenzíven termesztették, mert sokoldalú hasznosíthatóságot tulajdonítottak neki. Tejnedvét a gumigyártásban, magszőreit a selyemgyártásban hasznosították, rostjaiból papírt gyártottak, virágából illóolaj, szörp, bor készült.
Napjainkra már csak mint mézelő növényt hasznosítják, másra nem vált be.
A korábban telepített állományokat felhagyták, amelyek elkezdtek intenzíven, gyomként terjedni. A selyemfű vagy vaddohány árnyékolásával és térfoglalásával gátolja az őshonos növények fejlődését, és nem csak a leromlott, de a természetközeli élőhelyeket is lepusztítja. Rendkívül nehéz kiirtani, köszönhetően mélyre hatoló tarackgyökerének, amellyel ivartalanul is tud szaporodni. Jól tűri a szárazságot is. Az ökológiai mellett gazdasági kárt is okoz: a gyepek elözönlésével rontja a széna, a legelhető takarmány minőségét, nagy tömegben pedig elvonhatja a napraforgó megporzásától a méheket, amivel terméskiesést eredményez.
A bálványfa a falból is kisarjad
A félbehagyot építkezésektől egészen a természetes erdőkig találkozhatunk egy másik gyakori invazív fajjal, ami egykor erdészeti és kertészeti célból érkezett Kelet-Ázsiából.
A Mirigyes bálványfa mára elözönlötte az egész országot. Főként sík- és dombvidékeken elterjedt, de középhegységeinkben is egyre gyakoribb. Jól tűri a szárazságot és a sovány talajt, igényetelen. Elhanyagolt élőhelyeken, lakott területeken, közutak, vasúti pályák mentén különösen elterjedt – de utat tör magának még az úttestek, járdák, épületek falának repedésein keresztül is. Rendkívül agresszívan terjed, árnyékolásával és a talaj nitrogénszintjének növelésével átalakítja a megszállt területek növényközösségét – kiszorítja az eredeti növényzet értékes fajait. Leginkább száraz gyepekben, bokorerdőkben, homoki gyepekben veszélyes özöngyom, de erdőfelújítások során is jelentős károkat okozhat a felbukkanásával.
Csak mechanikai módszerekkel, vegyszerek nélkül szinte lehetetlen megszabadulni tőle.
Magyarországon jelenleg több tucat idegenhonos invazív fajt tartanak számon, amelyek különböző mértékben és helyszíneken terjedtek eddig el. A természetvédelmi szakemberek szerint az őshonos fajokra az élőhelyek eltűnése mellett jelenleg a legnagyobb veszélyt ezek betolakodók jelentik. A cél a visszaszorításuk, arra ugyanis már nincs esély, hogy végleg eltűnjenek a hazai ökoszisztémából.
Borítókép: Kakukktojás a kiskunsági nyárasban: az észak-amerikai jukkák kedvelik a félsivatagos területeket.