A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa egyértelműen a hazai pedagógusok mellé állt az anyagi és erkölcsi megbecsülés érdekében. Tavasszal a megbecsülést helyett környezetpusztító sportcsarnokot kapó, neves budai katolikus gimánizum tanárai is petíciót indítottak a bérrendezésért, így talán az ő segélykiáltásuk is meghallgatásra talál.

Tudjuk, hogy anyagi és ezzel együtt társadalmi megbecsülésük nincs arányban azzal az értékes munkával, amit végeznek. Tudjuk, hogy a heti óraszám-terheik magasak, valamint aggodalommal figyeljük az egyre növekvő pedagógushiányt is

– ez is olvasható a Szemlélek alapján abban a közleményben, amelyet több katolikus pedagógus tájékoztatása alapján az MKPK Állandó Tanácsa jegyez, az iraton szereplő dátum pedig 2022. május 17.

Mint a portál írja: úgy tűnik, az összhang immár adott a munkáltatók és a munkavállalók között, a püspökök pedig friss ígéretük alapján „a legmagasabb szinten” fogják intézményeik, pedagógusaik érdekeit képviselni, hiszen, mint írják, „tisztában vagyunk (…) pedagógusaink nehéz helyzetével”.

A Szemlélek úgy tudja, kifejezett kérés volt, hogy minél több érintetthez juttassák el a pedagógusok a közleményt. A nyilvánosság terepein mégsem találkoztak még a dokumentum teljes szövegével.

Kiemelt kép: Pixabay