Egy átlagos magyar lakos évente 120 kilogramm szerves hulladékot termel. Ez egy háromtagú háztartás esetén már 360 kilogramm, vagyis minden nap egy kilogramm.

A szerves hulladék környezetbarát kezelésének több alternatívája is létezik, amiket városi környezetben is elsajátíthatnak a kisebb ökológiai lábnyomra vágyó emberek – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség legújabb kampányában.

A civil szervezet kiemeli, hogy nem csak környezetvédelemért tehetünk a komposztálással, de a pénztárcánkat is kímélhetjük, hiszen harmadával kevesebb szemét keletkezik.

A közösségi és a házi komposztálás céljai azonosak: a keletkező növényi eredetű szerves anyagok helyi komposztálással történő kezelése és felhasználása, ezzel együtt a szerves anyagok hulladékká válásának elkerülése, ezen anyagok eltérítése-mentesítése a további kezeléstől: lerakástól, égetéstől.

Komposztálok, tehát vagyok.. Fotó: Pixabay/Couleur

Komoly pénzeket foghat egy társasház, ha komposztál

A hazai jogszabályok alapján a közösségi komposztálás a társasházi közösség saját növényi eredetű hulladékának helyben történő komposztálása és a kész komposzt saját célra történő felhasználása, mely tevékenység nem engedélyköteles.

A környezetvédők felhívják rá a figyelmet, hogy egy társasház a komposztálásra való átállással jelentős pénzösszegeket spórolhat meg a szemétszállításon, írják közösségi komposztálásról szóló cikkükben, melyből az is kiderül, hogy a fővárosban hol van lehetőség szerves hulladék leadására.

A Humusz Szövetség azt tapasztalja, hogy a jelenlegi környezeti és klímaválságban a lakosság részéről erős igény mutatkozik a zöldebb megoldásokra, ezért célul tűzték ki, hogy a szakmai tanácsadással, szemléletformáló kiadványokkal és üzenetekkel segítik a zöld átállást.  2022 tavaszán a Humusz Szövetség meghirdette a „Komposztáljunk közösen a városban!” programját, a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával.

Praktikus tanácsok a környezetszennyezés visszafogására

A Humusz Szövetség közösségimédia-felületein (Facebook, Instagram) találkozhatnak az érdeklődők olyan praktikus tanácsokkal, melyek a komposztálás módjait segítenek megismerni. A figyelemfelkeltő grafikák edukációs célja, hogy eloszlassa a komposztálással kapcsolatos tévhiteket és szakmailag megalapozott, praktikus tanácsokkal lássa el a lakosságot.

Kvíz és kihívás segít eligazodni a komposztálás mikéntjében

A kampány része egy szemléletformáló online kvíz, valamint egy közösségimédia-kihívás is. Ennek részletei a Humusz Szövetség cikkében olvashatók.

Egyszerű komposztáló. Fotó: Ben_Kerckx

A résztvevők között értékes ajándéktárgyakat sorsol ki a Humusz Szövetség. A játékosok maguk választhatják ki, hogy melyik ajándékért versenyeznek. A szemléletformáló online kampány 2022. május 27-én zárul.

A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay/Ben_Kerckx