Varjúmentesíteni szeretné a Főkert és az Fővárosi Közterület Fenntartó  a kukákat – új fedővel kísérleteznek. Olyan fedőt alkottak, amivel megakadályoznák, hogy a városi madarak kukázhassanak. Június közepéig számíthatunk a településeken embereket ijesztgető varjakra.

Csodáljuk találékonyságukat és ügyességüket, ám városszerte problémát jelentenek azok a varjúfélék, többnyire dolmányos varjak, csókák és szarkák, amelyek a fedetlen hulladékgyűjtőkből „kukáznak”, azaz kiszedik az ételmaradékokat. Dolguk végeztével továbbrepülnek, ám a szemét az utcán marad – közölte Facebook-oldalán a Főkert.

Közzétette: FŐKERT – 2022. május 3., kedd

Hozzátették, ennek a mindenféle szempontból kellemetlen problémának a megoldására az immár a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-be integrálódott FKF Köztisztasági Divízió és a FŐKERT munkatársainak együttműködésében 20 hulladékgyűjtőre szereltek fedelet Budapest három kritikus területén.

A Népligetben tízet, a Tabánban hatot és a Horváth kertben további négyet. Mint írják, „ebben a szakaszban kétféle fedéllel kísérletezünk: az egyik egy teljesen teli, felhajtható tető, a másik pedig egy olyan fedél, amelyen van egy kisméretű nyílás, ahol a kisebb szemetet a fedél felhajtása nélkül is be lehet helyezni. Megvizsgáljuk, hogy vajon ezek a fifikás madarak ki tudják-e pakolni a hulladékgyűjtőket a kis nyíláson keresztül is, vagy elegendő védelmet biztosít-e ez a fajta fedő. Amint kiderül, hogy melyik válik be jobban, folytatjuk a hulladékgyűjtők befedését a nyertes fedéllel.”

Borítókép: Főkert