A Hamzsabégi sétány megmentői családias ünnepséget tartottak nagycsütörtökön a Vidám Pilóta-játszótérnél, és nem véletlenül került feketefenyő a talajba. Puskás Peti a Woodapestről, László Imre polgámester a V0-ról és 4-500 milliárd megspórolásáról beszélt. Tóth Sándor Péter, a Polgárok a Pályán egyik vezéralakja zenélt.

„Normálisak ezek? Fenyőt ültetni ebbe a talajba?”

– kérdezte egy kerékpáros a Hamzsabégi sétányon nagycsütörtök délután, majd továbbtekert. Bár két költői kérdés hangzott el, mindkettőre megkaptuk a választ.

Biztosan kell egyfajta szent őrület ahhoz, amit a Polgárok a Pályán, vagyis a POPÉK elért eddig, hiszen a magyar állam ellen kezdett szélmalomharcba a Hamzsabégi sétány megmentéséért. És minden remény szerint végleg győzni fog. Egy kulcsfontosságú csatát megnyert a Fővárosi Törvényszéken a NIF Zrt. és a Budapest Fejlesztési Központ alkotta beruházói konzorciummal szemben, miután

a civilek megkérdőjelezték a környezetvédelmi hatóság engedélyének szakszerűségét

a Déli Körvasút fejlesztése során, új hatástanulmány elkészítésére kötelezve az illetékeseket. A per megnyerésével időt és életet nyertek, pedig sokszor érezték úgy, hogy mindenki magukra hagyja őket, talán egy-egy önkormányzati képviselő, elsősorban Kreitler-Sas Máté kivételével.

Az elmúlt évben döntés született a Hamzsabégi út parkká minősítéséről is, mindezt egy közösségi emlékfa ültetéssel akarták megünnepelni, így várakozhatott az ültetőkre egy feketefenyő a Fehérvári úthoz közeli, „Vidám Pilóta” játszótérnél, amikor az arra tekerő kerékpáros feltette a fenti kérdéseit.

Őszintén szólva a fenyőt mi sem értettük elsőre, inkább rákérdeztük Tóth Sándor Péternél, a civilek frontemberénél.

„Fenyőt szerettünk volna, hiszen itt a játszótér közelében karácsonyozni is szeretnénk majd a gyerekekkel

– mondta. – Utána néztem, és a fenyők közül a fekete fenyő bírja a legjobban a meszes talajt, ezért esett rá a választás. Tányérszerűen lesz kialakítva a környezete, hogy megtartsa a vizet.”

Aztán a Puskás Peti fémjelezte Woodapest tagjaihoz fordult, a fizikai munka ugyanis rájuk várt, a fekete fenyő a helyére került, az ágait pedig Húsvét közeledtével papírtojásokkal díszítették.

Az ünnep bensőségesre és emelkedett sikerült, bár ez nem is lehetett kérdés.

A pártpolitika fölé emelkedett mindenki, László Imre ellenzéki polgármester arról beszélt, a kormánypárti sajtóban és Palkovics László innovációs és technológiai miniszterminiszter szavaiban is felfedezhető már a Budapestet elkerülő V0-vasútvonal fejlesztésének szükségessége, elsősorban a teherforgalom kivezetéséért (a növelés helyett) a városból. Ha e forgalommal Újbuda zöld folyosóját terhelték volna tovább, az új vágányok építésével 4-500 milliárd forintot dobtak volna ki az ablakon, hiszen ez csak ideiglenes megoldás lehet. Újbuda vezetője szerint

a most állított egyetlen fa szimbolizálja azt az ezer fát, amely megmenekülhet a kivágástól.

Puskás Peti bemutatta röviden másfél éve működő egyesületét, amelynek profilja a fővárosi faültetés, sok-sok budapesti vágyát megvalósítva.

Tóth Sándor előadta Ratkó József Ember, fa című versének megzenésített változatát, de nem a Dinnyés József-féle feldolgozást, hanem saját verziót, amely itt meghallgatható.

„Minden emberben fa lakik, ágaira fészkel a hit, (…) Minden fában lélek lakik, az emeli az ágait, (…)”