Napelemmel működő színpadi technika, megújuló energiaforrások, újrahasznosított víz, lebomló műanyagpoharak. Csak néhány lehetőség azok közül, amelyekkel csökkenteni lehetne egy-egy fesztivál, vagy koncert ökológiai lábnyomát. A tapasztalat azonban az, hogy szeméthegyekkel és irdatlan mennyiségű kerozin elégetésével jár egy-egy zenekar világ körüli koncertsorozata.
A zenészek közül többen is támogatnák az iparág környezettudatosabb működését, Edwin Congrave a Foals billentyűse odáig ment, hogy a zenekaroknak abba kellene hagyniuk a világ körüli turnézást. Az elképzelés eléggé kiverte a biztosítékot a muzsikosoknál, hiszen ma már alig adnak el hanghordozót, a streaming bevételekből pedig nem telik luxusverdára vagy sable bundára. Itt kell megjegyezni, hogy a letöltések miatti üvegházhatású gázok kibocsátásának mennyisége is az elmúlt időszakban meghaladta az évi kétszáz millió kilogrammot.
A leghangosabb zenekarok mezőnyében a várakozásnak megfelelően a rock veteránjai kerültek az élmezőnybe, olyanok, mint a KISS, a Motörhead vagy éppen az AC/DC, amelynek énekese nemrég szüneteltette a fellépéseit, időszakos hallásproblémái miatt. A Rock and roll mentségére legyen szólva, Brian Johnson átmeneti süketségét a hobbijának köszönhette, füldugó nélkül ült versenyautóba. Az újabb lemezükön azonban már ismét ő énekel, nincs akadálya annak, hogy túlordítsa a 130 dB-es hangerőt.
A csúcstartó egy kevésbé ismert csapat a Manowar, ami a zenéjüket hallgatva nem is meglepő.
Az epikus metál stílusában már több mint negyven éve tevékenykedő amerikai banda 2008-ban egy németországi koncerten pörkölt oda 139 decibelt a nézőknek.
Külön fejezetet érdemel a Pink Floyd, a minden kétséget kizáróan zseniális alkotói gárda eléggé hadilábon áll a környezettudatossággal. A látványosságra mindig nagy hangsúlyt fektető londoni csapat a világhírnév felé vezető út elején 1971-ben a Crystal Palace Gardenben tartott koncertjén a színpad melletti tóból kiemelkedő felfújható, füstölő polippal kápráztatta el nézőit, amit a halak közül csak néhány élt túl.
A velencei népünnepélyen, a Redentorén adott 1989-es koncertjük már-már a lehetetlenség határát súrolta, már ami a szervezést illeti.
Nem is sikerült teljes körű szolgáltatást nyújtani az egyébként ingyenes előadásra érkező nézőseregnek, vécék és mosdók hiányában sokan a lagúnákban könnyítettek magukon, a szemetet pedig napokig szedték a Szent Márk tér környékén.
Ők jegyzik talán minden idők legnagyobb koncertjét is, a Potsdamer Platzon rendezett The Wall előadást, amit az elkerített nézőtéren 200 ezren, a környező utcákról további félmillióan néztek végig. Érdekes, de egyben elgondolkodtató, amikor a szervezők a rendezvényről készült dokumentumfilmben elárulják, mennyire féltek attól, hogy a terület esetleg alá van aknázva.
Ne feledkezzünk meg a Sziget Fesztiválról sem, a Hajógyári szigeten is tonnaszámra marad hulladék, újabban ezek közé kell sorolni a műanyag sátrakat is, amelyeket végső megoldásként a Máltai Szeretetszolgálat próbál eljuttatni rászorulóknak. Hiába osztogatnak mobilhamutartókat, a csikkeket a földbe tapossák, a vízfelhasználásra pedig a legtalálóbb kifejezés a pazarlás.
Van még hova fejlődni, a magukat ökotudatosnak meghatározó fesztiválokon sem sokkal rózsásabb a helyzet, a siófoki Samsara Fesztiválon például kénytelenek dízelolajos aggregátorral szolgáltatni az áramot a színpadi produkciókhoz.
Borítókép: Pixabay/ AlLes