A hazai választás megnyerésére kiváló eszköz volt Orbán ukrajnai háborútól elforduló retorikája, csakhogy távlatilag ennek több komoly áldozata lesz, nem utolsósorban, a kárpátaljai magyarság.
Pávatánc határok nélkül
Orbán egy nagy csiki-csukival próbálkozik, egyszerre szeretne minden lenni.
I. felvonás
A humanitárius nyomás miatt – korábbi bevándorláspolitikájával szembe menve – Orbán úgy csinál, mintha tárt karokkal várná az ukrán menekülteket. Ez persze csak szóban igaz. A segítés nagy részét civil, illetve egyházi szervezetek végezték/végzik, maga a kormány nagyon keveset tett bele, a helyszínen dolgozó szakemberek szerint az is inkább rontott, mint sem segített a helyzeten. Orbán tehát itt is egy hoztam is, meg nem is játékot játszik.
A magyar lakosság és a civil szféra tényleg megmozdult, nagy számban próbál segíteni a menekülteknek, de ez nem a miniszterelnök politikájának köszönhető, sőt inkább annak ellenére történik.
II. felvonás
Ezenközben itthon eljátszotta a nagy „nem szabad belesodródunk” színjátékot, amivel – megítélésem szerint – megnyerte a választást. Nincs ugyanis jobb választási mondás, mint hogy „Mi nem fogjuk engedni, hogy magyar katonák harcoljanak Ukrajnában” (bár ezt senki sem kérte!) „Mi meg fogjuk védeni a határainkat.” (bár azt maximum az oroszok fenyegetnék).
Orbán kitűnő abban, hogy keménynek mutassa magát, miközben tettei épp a gyávaságról árulkodtak. Ráadásul azt is jól eljátszotta, hogy ő keményen ellene megy az EU-nak, és megvédi Magyarország érdekeit a nemzetközi porondon. Ez hozta el neki az újabb kétharmadot.
Itt kell – csak a jegyzőkönyv kedvvért – megemlíteni, hogy az égvilágon senki, sem az EU, sem a NATO még csak fel sem vetette, hogy magyar katonák harcoljanak Ukrajnában – ez pusztán egy orbáni kitaláció volt.
III. felvonás
Ezen közben a tettek…A miniszterelnök szónoklásban nagyon kemény, de az emberei eddig elég szófogadóak voltak, ami az uniós elvárásokat illeti. Legutóbb, miután elmondták, hogy így nem, meg úgy nem, a fideszes képviselők simán megszavazták a gázembargót és Paks 2 leállítását az Európai Parlamentben. Rendszerint azt a trükköt játsszák el, hogy „valamit” nem szavaznak meg, például egy szöveg első verzióját, vagy a hozzá beadott módosító indítványokat, majd ezt szétkürtölik a sajtóban. Külföldön ez maximum értetlenséget és zavart vált ki, de idehaza, a lakájmédia teszi a dolgát, és még a csapból is az folyik, hogy a Fidesz milyen keményen bemutatott az uniós bürokratáknak.
Orbán, Szíjártó, Kovács Zoltán és a többi színjátszó elmondja, hogy megvédik a magyar érdekeket Brüsszelben. Majd jön az – igazán érdemi – végszavazás, és akkor már a Fidesz is beáll a sorba, szépen megszavazva az uniós elképzeléseket – csak hát erről idehaza igyekszik hallgatni.
Ezt játszották el a fenti gázembargó esetében, de ez volt a forgatókönyv a korábbi orosz bankokról szóló szavazásnál is. A kormány megint nagyhangon elmondta, hogy nekik nehogy már valaki diktáljon, majd a fideszesek is megszavazták, hogy haladéktalanul tiltsák be az orosz ellenőrzés alatt álló beruházási alapok és bankok működését az EU-ban, név szerint említve a Budapesten található Nemzetközi Beruházási Bankot.
IV. felvonás
Orbánnak még egy pávatáncot kell járnia, Putyin előtt. Ez bizonyos szempontból a legnehezebb, de más szempontból meg éppenséggel a legkönnyebb, hiszen itt jól működik az összekacsintás. Annyiban nagyon kell vigyázni, hogy a mai politikai közhangulatban nyíltan kiállni Putyin mellett életveszélyes. Ez egy EU és NATO tagország vezetőjétől végképp botrányos lenne. Maradnak a csúsztatások, célzások, illetve a „de” szerkezetű mondatok.
„Magyarország elítéli az orosz lépéseket, de….”
„Magyarország együtt érez az ukránokkal, de….”
„Magyarország végrehajtja az Uniós döntéseket, de….”
Ilyenkor, tanult populistaként Orbán elmondja, hogy minden vezetőnek a saját népét kell megvédenie – ami rendben is lenne, csak épp furcsa, hogy Orbán szerint a magyarok érdeke pont egybeesik az oroszok érdekeivel… ami persze nem igaz. Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak személyesen valóban egybeesnek az érdekei – de Magyarországnak mindez egyáltalán nem jó, sőt! Amúgy Putyin pontosan tudja, hogy Orbán és Magyarország nem rendelkeznek olyan nagy befolyással, hogy bármiben döntő szerepük legyen, de Orbán arra mindig jó, hogy porszem legyen a gépezetben. Hogy hivatkozási alap legyen „lám-lám az Unió és a NATO nem egységes.”
isszataszító és rendkívül káros szerep ez, de Orbán eljátssza, mert
a) neki itthon kedvez;
b) ettől fontosabbnak és nagyobbnak érezheti magát. Hogy mégis megszavazzák az uniós döntéseket, és szegről-végről mégis teljesitik a NATO-s kötelezettségeket, ezt Puytin hajlandó lenyelni. A lényeg az, hogy Orbán mindig kavarjon egy kicsit, lassítson egy-egy folyamatot, bontsa meg az európai egység látszatát, hiszen ez egy vazallus dolga.
A határon innen és a határon túl
Az orbáni retorika százszázalékosan működik idehaza. Ám a határ másik oldalán nem csak hogy egy borzalmas háború zajlik, de Kárpátalján igen sok magyar nemzetiségű ember él – akiknek a jövője nagyban függ a magyar fél mostani viselkedéstől.
Lássunk világosan. Az ukrán nacionalizmus valóban létezik. Első helyen nyilván az oroszokat sújtja, mivel ők messze a legnagyobb számú kisebbség (17.3 százalék), ugyanakkor az oroszokat sokan (legalábbis eddig) „szláv-testvéreknek” tekintették. Emellett természetesen vannak sokkal alacsonyabb létszámú, nem szláv kisebbségek is, mint a krími tatárok (0.5 százalék), a románok/moldovánok, vagy a még parányibb létszámú magyarok. Tény és való, hogy mióta Ukrajna kivált a Szovjetunióból, a kisebbségek helyzete sok szempontból nehezebbé vált – gondoljunk itt például a kisebbségi (így a magyar) nyelvek használatának korlátozására, vagy arra, hogy Kelet-Ukrajnába valóban követtek el attrocitásokat az oroszok ellen. Igaz, mindez nem a mostani elnök Volodimir Zelenszkij alatt, hanem azt megelőzően történt.
Amúgy az adatok szerint a magyarok többsége is Zelenszkijre szavazott éppen azért, mert tőle várták, hogy javít a kisebbségek helyzetén.
(Tudni kell, hogy Zelenszkij népszerűsége a háború előtt mélyponton kb. 20 százalék környékén volt, ám ez radikálisan megváltozott, jelenleg 90 százalékon áll, ami egyedülállóan magas). Egy ilyen helyzetben, egy ilyen – az ukránok szemében – honvédő háború esetében a kisebbségek vékony jégen járnak. Ennek fényében az, hogy a magyar miniszterelnök nem hogy nem támogatja kellőképpen Ukrajnát, de még nyílt szóváltásokba is keveredik azzal a Volodimir Zelenszkijvel akit a fél világ immáron egy történelmi hősnek tekint, nem túl okos dolog. Úgy is mondhatni, hogy buta, egoista és kártékony.
Kimenetelek
Legény a talpán, aki most meg tudja jósolni pontosan, hogyan alakul ez a háború, de néhány konklúziót már most is levonhatunk az eddigi eseményekből.
Az oroszok csúnyán elszámolták magukat. Az az elképzelés, hogy ez egy villámháború lesz, mert az oroszok hadifőlénye óriási, illetve az ukránok felszabadítóként tekintenek majd rájuk, súlyos tévedésnek bizonyult.
Az ukránok ellenállása nagyságrendileg nagyobb és sikeresebb, mint bárki gondolta volna. Ebben három tényező bizonyosan szerepet játszik.
1. Az Ukránok morálja óriási.
Egyáltalán nem felszabadítónak látják az oroszokat, hanem rettegett megszállóknak, akik ellen történelmi jelentőséggel bíró honvédő háborút vívnak – életre-halálra. (Ezzel szöges ellentétben áll, hogy az orosz katonák morálja kifejezetten alacsony, hiszen nem értik, hogy miért kellene egy testvér szláv népet lemészárolniuk. Mintha éreznék, hogy ez a háború morálisan vállalhatatlan.)
2. Katonai értelemben eleddig csúfosan leszerepeltek az oroszok.
Rossz volt a taktikájuk, rossz a szervezettségük, ellentmondásos a vezetői struktúra, és a fegyelem is nagyon alacsony szinten van. Többek között a fenti morálbeli problémák miatt.
3. Egységes Nyugat.
Szemben azzal a vélekedéssel, hogy a nyugat megosztott lesz, és majd egymás között vitatkozva (ahogyan tették a Krím 2014-es megszállásakor) nem tudnak hatékony választ adni az orosz lépésre, a Nyugat s benne az EU és NATO egységes és elszánt. Gyakorlatilag folyamatosan szállít fegyvereket Ukrajnának, támogatja őket pénzzel, felderítési információkkal, és még sok minden mással.
Hogy ez elég-e, az fontos kérdés, de az oroszok már ennyire sem számítottak, és jól látszik, hogy a nyugati (értelemszerűen elsősorban amerikai) haditechnikai fölény a terepen mindent megváltoztat.
Miközben az agresszió előtt ez is nyitott kérdés volt, mára egyértelműen látszik, hogy a világ számára ez a háború stratégiai és szimbolikus értelemben egyaránt döntő fontosságú. A nyugati demokráciák szemszögéből Putyin tényleg átlépett egy vörös vonalat, és a Nyugat most már úgy tűnik felismerte, hogy ezt a háborút Putyin nem nyerheti meg, hiszen az egy olyan precedenst teremtene, ami alapjaiban ásná alá úgynevezett. szabad-világ (s főként az USA, az EU és a NATO) tekintélyét.
Ezzel mintha Putyin és Orbán nem számolt volna.
Mérleg
Ha Orbán és pláne Magyarország szempontjából megnézzük az eddig történteket (és most aztán végképp kirívó, hogy a két érdek mennyire nem esik egybe) akkor a következő kép rajzolódik ki:
- Idehaza Orbán totálisan megnyerte a propagandaharcot, ezzel a választást is (fölényesen).
Ezzel szemben
- Magyarország megítélése és pozíciója az EU-n és a NATO-n belül gyengébb, mint valaha ( az EU által a választások után azonnal elindított jogállamisági eljárás – amely azonnal tovább gyengítette a forintot).
- Lépéseivel Orbán „sikeresen” szétverte a Visegrádi 4-ek néven futó regionális együttműködést, amely eleddig komoly lobbilehetőséget biztosított Magyarország számára.
- Még Magyarország legfőbb szövetségesét, Lengyelországot is sikerült elidegenítenie – oly mértékig, hogy Orbán eddig legközelebbi partnere, Jarosław Kaczyński, volt Lengyel miniszterelnök is azt javasolta Orbánnak, hogy menjen szemorvoshoz, ha nem látja, hogy milyen tömegmészárlás történik Ukrajnában.
- Azáltal, hogy – hiúságával nem bírva – Orbán nem pusztán sunnyog és obstruál, hanem expliciten leszólta a világszerte hősnek tekintett Zelenszkijt – tényleg sikerült Magyarország presztízsét nagyon mélyre süllyesztenie.
- Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, ezzel a felelőtlen és egoista politikával
- elképesztő károkat okozott a kárpátaljai magyarság számára, akiknek az élete eddig sem volt egyszerű, de ezután hatványozottan nem lesz az. (És akkor még nem is beszéltünk arról, amit nem pusztán zugújságírók, hanem komoly pozícióban lévő külföldi politikusok is emlegetni kezdtek, hogy vajon ígért-e Putyin valamit Orbánnak Kárpátalja esetleges visszaszerzésével kapcsolatosan. Ez a hír, még ha nem is igaz, végképp ellehetetlenítheti a Kárpátalján élő magyarok életét).
Vannak olyan háborúk, (ilyen klasszikusan az első világháború), ahol az ember úgy érzi, mindkét félnek van/lehet igazsága. Ez a háború nem ilyen! Itt a világ túlnyomó többsége számára világos, ki az agresszor, ki a honvédő, ha tetszik leegyszerűsítve, ki a rossz és ki a jó. Magyarországnak sajnos van hagyománya arra nézve, hogy a rossz oldalra keveredik. De miközben, pl. a II. Világháború esetében lehet elmélkedni politikai kényszerűségekről és történelmi igazságtalanságokról, itt semmi hasonló nem merülhet fel.
Az, hogy Magyarország ennek a konfliktusnak a rossz oldalán áll, az kizárólag Orbán Viktor és körének érdekei miatt alakult így!
A felelősség is az övé kell, hogy legyen – csak hát sajnos e gyáva és önző politikának következményei az egész országot, sőt a határon túli magyarokat is sújtani fogják.
A szerző stratégiai elemző.
A borítókép illusztráció. Fotó: geralt/Pixabay