A nagy vízhiány miatt az őszi repce csaknem 40 százalékát ki kellett tárcsázni Békés megyében – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának általános alelnöke.

Kozsuch Kornél elmondta, becsléseik szerint 9700 hektáron vetettek a gazdák káposztarepcét tavaly ősszel, szemben az előző évi mintegy 14 ezer hektárral. Ám a száraz ősz és tél miatt 2021 szeptembere óta megközelítőleg 100 milliméter csapadék hiányzik a termőföldből.

Azok a gazdák, akik korán vetettek, azt tapasztalták, hogy a kicsírázott növények kiszáradtak.

Emiatt a földek 30-40 százalékáról a becslések szerint a gazdák kitárcsázták a repcét, helyette napraforgót vagy kukoricát vetettek.

A NAK megyei igazgatójának jelölt szakember hozzátette, a későn vetett táblák – amelyek novemberben kaptak esőt – gyenge vagy közepes állapotban vannak. Szinte az összes tábla tőhiányos és alulfejlett. Ráadásul több gazdálkodó jelezte a fagykárt is. Jó minőségű repcevetések csak az öntözött területen vannak.

Őszi búzát megközelítőleg 92 500 hektáron vetettek, a szárazság miatt gyengén fejlett táblák láthatóak a megyei szántókon.

Az őszi árpa – amelyet 24 500 hektáron vetettek – nagyobb része jó vagy közepes állapotú. Kozsuch Kornél elmondta, a magas árak ellenére február elején a gazdálkodók kiszórták a fejtrágyát, ám annak kedvező hatása csak az elmúlt napokban esett 15-20 milliméter eső után várható.

Borítókép: Pixabay/GuentherDillingen