A Zöld-hegység lábainál megalakult a legzöldebb futballklub – nem amatőrök, de nem kell nekik stadion

Hazafiak, futballrajongók és környezetvédők egyszerre az alapítók, akik kultúrát építenek, nem stadiont, így jó nekik az egyetem pályája. Ezzel a fenntartást is megoldják, a fenntarhatóság pedig az egyik legfontosabb törekvésük, miközben a színesbőrű játékosokért külön kiállnak. Az erdőkkel borított állam első nem amatőr futballistái, de az idegenbeli meccsekre sem szállnak repülőre, amivel a légszennyezést és a költségeket is csökkentenék. Filozófiájukra a Büntető.com online magazin hívta fel itthon a figyelmet.

Sport és természetvédelem nem járnak mindig kéz a kézben, hazánkban legalábbis biztosan nem, hiszen amit csak lehet lebotonozunk és képesek vagyunk a legszebb zöld környezetben lévő iskolai sportpálya közepére is csarnokot felhúzni. Hiszen tudjuk jól, az a legegészségesebb a gyermekeknek, ha minél több szürkeség és mesterséges anyag veszi őket körül, amikor mozognak, ehhez pedig semmi szükség fűre, fára, napfényre, jó levegőre.

Van azért, ahol másképp gondolják, az amerikai Vermont például ilyen.

Már maga az állam is szemetgyönyörködtetően zöld, minden szempontból. Bár a területét nézve öt kisebb államot is fel lehet sorolni az Egyesült-Államokban, a lakosságot nézve (640 ezer ember) a csupán egyetlen államban laknak kevesebben, a tájképet ugyanis az Északkeleti-Appalach-hez tartozó Zöld-hegység uralja 400 kilométer hosszan, emberléptékű (1200 méter fölé nyúló) csúcsokkal, hatalmas összefüggő lombhullató erdőkkel.

A kanadai határvidéken járunk, e vidéken készítik a legtöbb juharszirupot, a legmagasabb helyeken viszont az alpesi vegetáció uralkodik – mi több még alpesi sízők is előfordulnak errefelé. Röviden Vermont jó hely, nagyon jó, de milyen is lehetne egy olyan terület, amely Új-Angliához tartozik, miközben a fővárosát Montpellier-nek hívják, emlékeztetve az 1700-as évek angol-francia háborújára. A rövidebbet persze akkor is az “indiánok”, vagyis őslakosok húzták, akiknek az ősei Krisztus előtt 8000 évvel már itt éltek.

Egy újszerű kezdeményezés nemcsak a természetnek akar minél többet visszaadni,

hanem a rasszizmus ellen is kiáll, miközben a sportot és a zöld gondolatot összekapcsolja. Így aztán részben az angol negyedosztályú Forest Green Rovers hasonlatosságára, mégis más utat és célokat követve megalakult a Vermont Green FC, hogy félprofi csapatként nekivágjon első szezonjának. Nemes törekvéseire, filozófiájára a Büntető.com cikke hívta fel itthon a figyelmet, amelyből kiderül, az amerikai negyedosztályban láthatóak először a Zöldek, akik Vermont első nem amatőr csapatát alkotják. Az alapítók hazafiak, sportrajongók és környezetvédők egyszerre, akik sokkal fontosabbat találtak annál, minthogy minden áron a pályán elért eredményt hajszolják.

Csatlakoztak páldául a 1% for the Planethez, így a klub éves bevételének legalább egy százalékát ide továbbítják. E nemzetközi nonprofit szervezet a különböző cégek által felajánlott egy százalékot környezetvédelemre és szemléletformálásra fordítja, másfél évtized alatt 250 millió dollárt gyűjtött már 5000 cég jóvoltából.

A Vermont Green FC az első merchandizing bevételeinek tíz százalékát a Vermonti Természeti Erőforrások Tanácsának juttatja ,

a szurkolóknak szánt termékek félig, vagy teljes mértékben újra hasznosított PET-palackokból készülnek, akárcsak a játékosok felszerelésére. Nem dúskálnak a földi javakban, de a levegő tisztaságáért sem akarnak repülőre ülni, akár a hosszas buszozás is szóba jöhet, bár az eredmény szempontjából ellenjavalt. Mindezek mellé pedig társultak a szintén amerikai Anti Racism Soccer Clubhoz, hiszen társadalmi szerepvállalás nélkül nem akarnak sikert.

Kiemelt kép: Flickr (illusztráció)

Oldal Tetejére