Február közepén indult és már több mint félmillióan használják a BudapestGO alkalmazást. A népszerűség nem véletlen, hiszen az applikációnak köszönhetően ma már egyetlen felületen lehet utazást tervezni, jegyet vásárolni, és tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről. Az első hónap statisztikája alapján egyértelmű favorit lett a digitális vonaljegy, emellett az időalapú termékeket is több ezren kipróbálták már –  írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.

Az applikáció felhasználóinak száma napról napra növekszik, amely március 17-én már a félmilliót is átlépte. A fővárosban közlekedők eddig kb. 1,5 millió útvonalat, azaz 12 millió kilométernyi utazást terveztek meg az új alkalmazással, az utazások átlagosan 31 perc hosszúságúak voltak.

Ma már vonaljegyet és időalapú jegyeket is vásárolhat az, aki telepíti telefonjára a BudapestGO alkalmazást. A BKK ügyfelei egy hónap alatt 140 ezernél is több jegyet és bérletet vettek az új applikációban. Az egyik legnépszerűbb termék továbbra is a digitális vonaljegy, amiből összesen 90 ezer darabot váltottak az elmúlt hetekben, emellett több, mint 10 ezerszer használták a márciusban debütáló 30 és 90 perces időalapú jegyeket is. Csaknem ezer ügyfél bekapcsolta a bérletmegújítás-funkciót, ezért nekik nem kell aggódniuk, hogy elfelejtik megvásárolni az új bérletüket, hiszen azt automatikusan megújítja a rendszer.

Borítókép: flickr.com