A digitális eszközök és az internet világa mára teljesen átszőtte a mindennapjainkat. Az utóbbi kétévtizedben azonban már nem csak a felnőttek számára jelenthetnek veszélyt, hanem a kamaszok, a kisgyermekek, sőt már a csecsemők fejlődésében is komoly károkat okozhatnak.

A legtöbb embernek elengedhetetlenül szükségesek a digitális eszközök a munkavégzéshez, a kapcsolatok ápolásához, vagy akár a szabadidő kellemes eltöltéséhez, hiszen a különböző felületek megszámlálhatatlanul sok szórakozási lehetőséget kínálnak a felhasználóknak.

Digitális útvesztők

Olykor még a gyakorlott felnőttek is eltévednek ebben a digitális útvesztőben, így bátran kijelenthetjük, hogy a gyermekekre nézve több szempontból is potenciális veszélyforrást jelenthet.

A szülők számára éppen ezért a mai modern kor igen komoly kihívásokat tartogat.

Talán ártalmatlan dolognak tűnik, amikor az újdonsült szülők a kicsi megnyugtatására, pelenkázás, etetés vagy utazás alatt az arca elé teszik a telefont.

Fontos, hogy tudjuk, mit néz a gyermek. Fotó: claudid/Pixabay

„A színes, villódzó fények és a dallamok azonnal lekötik a kisgyermek figyelmét, olyannyira, hogy az esetek túlnyomó többségében a készülékek digitális cumiként vagy digitális bébiszitterként szolgálnak. Ha ez fokozódik, könnyen kialakulhatnak figyelem, – és viselkedészavarok, elkezdhet megjelenni az úgynevezett digitális autizmus. Annak következtében, hogy a gyerekek naponta több órán át magukra vannak hagyva az eszközökkel és az idegrendszerük elkezd ahhoz igazodni” – mondja Tóth Dániel, azaz Pszichológus Pasi.

Hozzáteszi, Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint, két éves kor alatt egyáltalán nem jó ötlet a kicsik kezébe adnunk a digitális eszközöket, sőt négy éves korig nem érdemes magukra hagyni őket velük.

Digitális autizmus?

Bár ez nem okoz hagyományos értelemben vett autizmust, mégis hasonló viselkedési jegyeket produkálhatnak a gyerekek. Nem fejlődnek kellőképpen a szociális készségek, a beszéd, nem reagálnak a környezetükre, esetleg a saját nevükre sem.

Nincs türelmük, ahhoz, hogy elkezdjenek játszani az építőkockával, csak elhúzzák fölötte az ujjukat, ahogyan azt az érintőképernyőnél is teszik, és még sorolhatnánk.

Ma már nem lehet azzal a szülői tudás- és eszköztárral gyereket nevelni, amivel minket neveltek. Nincs generációkon átívelő tapasztalat. Azt, hogy a digitális eszközök milyen hatást gyakorolnak a gyermekek személyiségfejlődésére, csak az utóbbi évek tapasztalatai tették világossá. Egyre több szülő ismeri fel, hogy a gyermeke védelmében muszáj határokat szabnia a telefon-, tablet- és számítógép használatot illetően. Ha szükségesnek érezték, korábban kikérhették a nagyszülők tanácsát, ám ebben az esetben tapasztalat híján mindenki tanácstalanul áll a kérdések előtt.

Depresszióhoz is vezethet. Fotó: nastya_gepp/Pixabay

Sok kérdés felvetődik ilyenkor, mint például: Hány évesen kapjon a gyerek telefont? Melyik tartalom bír jótékony hatással és melyik káros? Mennyi időt tölthet el kütyüvel a kezében? Itt jön a képbe a pszichológus, aki mentőövet dob azoknak a szülőnek, akik sokszor fuldokolnak a kérdések tengerében. Hogy mennyire sokrétű ez a téma, jól mutatja, hogy a sokak által Pszichológus Pasiként is ismert szakember két kötetet is megtöltött hasznos információkkal.

Hogy miért érdemes megfogadni a tanácsait? Mert amellett, hogy pszichológusként tevékenykedik, ez a szakterülete, az internet, a videójátékok és az okoskütyük világa, ezt többek között egyetemen is oktatja, illetve egyben aktív gamer, influenszer és nem utolsó sorban több gyermekes apuka.

A szakember állítja, a digi szokások többet elárulnak a gyerek jövőjéről, mint a jegyei.

A nagyobb korosztálynál évről évre kisebb a fent említett veszély, azonban ezzel párhuzamosan más problémák léphetnek be a képbe, így az iskoláskorúak esetében is időkorlátokat kell szabni, hiszen náluk is könnyedén kialakulhat a kütyüfüggőség. Belépnek a képbe a videojátékok, a social media, magukkal hozva a digitális agresszió és szexualitás problémaköreit. Ráadásul a digitális szokások meghatározhatják a gyerekek jövőjét, megmutathatják rejtett affinitását, érdeklődését, tehetségét, és a játékokban, a social mediában vállalt szerepek, de akár az influenszerválasztás is beszédes lehet.

Ha nem tudjuk kit követ, nem tudjuk ki neveli

Ma már egy gyerek több időt tölt online mint a szüleivel, ezért erős nevelő hatással vannak rá az ott látottak. A digitális világban magukra hagyott gyerekek annak farkastörvényei szerint mauglisodnak, majd egymással „digitális Legyek urát” játszanak.

Bármit megtehetnek a másikkal következmények nélkül, akár porig rombolhatják az önbecsülést, súlyos esetben öngyilkosságba kergethetik.

A szociális érintkezés szabályai és a viselkedési normák ebben a térben igencsak eltérnek a valóságtól. Ennek egyik fő oka a lájkvadászat. Az, hogy nincs szemkontaktus és nincsenek azonnali következmények, emiatt bizonyos helyzetekben nem kapcsol be az empátiánk és nem érezzük a szavaink súlyát, illetve a tetteink következményét sem.

Tóth Dániel

„Ha valaki nagyon sértő dolgot mond a másiknak, akkor azt nem retorzió követi, hanem mondjuk lájkok. Ezzel azt erősítik benne a többiek, hogy ő vicces és ezzel mások tetszését is elnyerheti. Sajnos időnként lehet olyan sajnálatos történeteket hallani, amikor a kortársukat egészen az öngyilkosságig kergetik, miközben ha egyesével leülnénk beszélgetni velük, akkor kiderülne, hogy egyiknek sem állt szándékában, hogy ilyen kárt okozzon – mondja Pszichológus Pasi, hozzáteszi, mivel ennek a fajta bántalmazásnak nincsenek külsérelmi nyomai, a szülőknek talán fel sem tűnik, hogy valami gond van. Érdemes heti, sőt napi rendszerességgel átbeszélni a gyermekünkkel, hogy mi történt az online térben, így a csírájában tudjuk elkapni a bajt és megoldást keresni a problémára.

Borítókép: Pixabay/ID 46173