A most készülő Helyi Építési Szabályzattal csillapítaná a mértéktelen építési lázat az érdi önkormányzat. A megyei jogú város lényegében megtelt, évente több ezren költöznek ide a nyugalom és a zöld környezet reményében, miközben a település harmada ingázik. Az új városrészek közművesítésére pedig nincs forrás. Interjú Csőzik László polgármesterrel.
Megállíthatatlanul fejlődik a település?
„Micsoda dolog, hogy egyik nap arra ébredek: 26 szomszédom van kettő helyett”. Az egyik érdi lakos írta ezt a mondatot a Facebook-oldalamra. Tíz éve tart a folyamat, a város lakossága olyan mértékben duzzad, hogy az intézményhálózat már kevésnek bizonyul, a jelenlegi források mellett nem tudunk ennyi emberről gondoskodni. Megtelnek a mellékutak, beépülnek a foghíjtelkek, és kezd elveszni a kertvárosi karakter. Az elmúlt időszakban nagyon felpörögtek az építőipari beruházások, a beruházók pedig építési telek hiányában lényegében egy joghézagot kihasználva építettek „társasházakat”.
Az osztatlan tulajdonban álló, elméletileg egy lakóegységnek számító ingatlant több lakásra darabolják, így 4–5 lakást tudnak értékesíteni, ezekre használati megállapodást kötnek a lakókkal.
Ilyen „kvázi” társasház épült a kommentelő fiatalember szomszédságában is. Örömteli, hogy özönlenek hozzánk a fiatal, gyermekes családok, de ez egyben felelősség és kihívás is, olyan teher, amit önállóan nem lehet megoldani.
Honnan jönnek a kiköltözők?
A tipikus új érdi valamelyik pesti lakótelepről érkezik, miután jó áron, akár 30–35 millióért értékesítette a panellakását. Felvesz még valamilyen kedvezményes hitelt, a CSOK-ot, és már be is tud költözni valamelyik társasházba, sőt 70 millióért kertes házat is kaphat. Az érdi ingatlanárakkal nem tud versenyezni a főváros, de még Budaörs vagy Törökbálint sem.
Mit lehet tenni a betelepülés ellen?
Ki kell találni, hogyan lehet csillapítani a lakásépítési lázat, anélkül, hogy tiltólistára kerüljenek a valódi társasházak. Ezeket a beruházásokat a központba, a gyűjtőutak mellé akarjuk terelni, a lakóutcákat pedig meg akarjuk őrizni, hogy Érdről továbbra is mindenkinek egy békés kertváros jusson az eszébe.
Az új helyi építési szabályzat megalkotásáról tavaly októberben született határozat, nyárra lehet kész az első munkatervezet, amit be tudunk mutatni a lakosságnak.
Egyszerre kell megőrizni a település arculatát, és helyesen szabályozott mederbe terelni a beköltözéseket. Nem az Alföldön vagyunk, ahol lehet terjeszkedni, hanem a főváros mellett, szorosan összenőve a többi agglomerációs településsel.
Mióta megválasztottak, 8 ezren költöztek hozzánk, olyanok, akik a hétvégi, az esti nyugalmat keresik.
Egy kisvárosnyi ember, akiknek biztosítani kell az óvodákat, bölcsődéket és az iskolákat, miközben a dél-pesti intézmények lassan kiürülnek.
Mekkora lélekszám lenne az ideális?
A jelenlegi intézményhálózat mellett nagyjából 70 ezer lakosnál van a lélektani határ. A zsúfoltságot mindenki megszenvedi, a csendet és nyugalmat zajos lakóhalmaz váltja, csak a befektető jár jól. Korábban nem tapasztalt dugók, torlódások alakultak ki a településen belül, ezekhez nem volt senki hozzászokva.
Nagy kérdés, hogy szükség van-e az iparra?
Az egyik elődöm, akit a 90-es években háromszor is megválasztottak – azaz politikáját sokáig támogatták az érdiek –, nem rajongott az iparosításért. Mivel elzárkózott a cégektől, arra hivatkozva, hogy az emberek nyugalomra és csendre vágynak, a beruházók Budaörsöt és Törökbálintot választották. Akkor még a személyi jövedelemadóból volt az legtöbb bevétele az önkormányzatoknak – amelynek helyben maradó részét folyamatosan csökkentették, majd teljesen elvonták –, ma az iparűzési adó a legnagyobb forrás.
Rá vagyunk kényszerítve arra, hogy idecsalogassunk cégeket, de a környéken nem hever parlagon elég ipari terület.
Fontos szempont, hogy olyan vállalatokat tudjunk bevonzani, amelyek magas hozzáadott értéket képviselnek, képzett szakmunkásokat, értelmiségieket foglalkoztatnak. Ha lehet, érdi lakosokat.
Van ilyen cég?
Ilyen a főleg elektromos motorokat fejlesztő osztrák AVL Hungary, ahol hamarosan ezer mérnököt foglalkoztatnak. Az ott dolgozók nyelveket beszélnek, előbb-utóbb letelepednek, és mozgásba hozzák a tercier szektort. Szükségük lesz konditeremre, étteremre, fodrászra, szolgáltatásokra és kiépül egy külön városrész is a számukra, a 6-os és a7-es út kereszteződésénél. Átrajzolják az agglomerációs mozgást is, aki Budapestről jár ki az AVL-be, most szembe megy a dugóval, integet azoknak, akik kocsiban ülve várakoznak.
A város kétharmada ingázó, mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt az arányt csökkentsük.
Ugyanakkor át kell terelni az autósokat a kötöttpályás közlekedésre, támogatni kell a távmunkát, hogy minél kevesebb jármű jelenlen meg az utakon. A budapesti forgalom negyven százalékáért az ingázók a felelősek, minden olyan lépés, ami csökkenti a számukat, a fővárosiakat is segíti.
Más cégek is figyelik a térséget?
Nemrég egy komoly IT-cég, a Lenovo jelent meg, amely gyártókapacitást akart hozni, miattuk hatalmas verseny alakult ki Üllő és Érd között. Ebben a kormánnyal egységfrontba tömörültünk, már csak azért is, mert a beruházó állami tulajdonú területet szemelt ki, de végül mégsem bennünket választott. A dél-budai agglomerációt elsősorban a logisztikai cégek keresik, amivel meg lehet barátkozni, ha fékezett habzású. Azt azonban senki sem szereti, ha szomszédságában teherautók százai jelennek meg. Az érdi önkormányzat az M6-os mellett a Duna felöli oldalon található rossz minőségű, művelés alól könnyen kivonható szántóföldeket értékesítené elsősorban.
A korábbi önkormányzatok is jelöltek ki gazdasági zónákat, nem ördögtől való dolog ez, viszont olyan beruházókat keresünk, akik nem szennyezik a környezetet, nem látunk szívesen gyárkéményeket.
Azt is tudni kell, hogy az ember nem válogathat a polcról, örülni kell annak, ha jön egy komolyabb befektető.
Az adottságai megvannak a városnak?
Három autópálya szorításában, két nagy vasúti fővonal mentén és a Duna közelében remek tulajdonságokkal rendelkezünk, amit nagyon kevés település tud elmondani magáról. Az elmúlt 30 év deficitje hatványozottan jelentkezik most, amikor az iparűzési adóból alig van bevétele a nyolcvanezres városnak.
Elképesztő lemaradásaink vannak, utakat, járdákat kell építeni, csapadékvíz elvezetést kialakítani, mindezeket csak 80-100 milliárdos állami segítséggel lehet megtenni.
Nincs színház, nincs mozi, hétvégén nem tudnak az itt élők helyben szórakozni. Meg kell adni azt a városi minőséget, ami az EU-s tagállam, Magyarország tizedik legnagyobb lélekszámú vidéki városától elvárható.
Borítókép: Csőzik László/ Fotó: Balogh Alex