A magyar egészségügy évről évre romló helyzetében különösen fontos egy olyan napon belegondolni az ápolók helyzetébe, mint a Magyar Ápolók Napja, vagyis február 19. Lehet persze dicséreteket, okleveket, ajándékokat osztogatni nekik a munkaadói oldalról, de mindez mit sem ér addig, amíg az év többi napján nem kapják meg a megfelelő erkölcsi és anyagi elismerést, és az egész állami egészségügyi rendszerben emberhez méltatlan állapotok uralkodnak, amelyben az is csoda, ha az ápolók egészségesek maradnak.
„Boldog voltam, ha egy könnyet letörölhettem, ha egy nyomorúságos szív terhén könnyíthettem. A magam szenvedéseit alig éreztem”
– idézi a Magyar Orvosi Kamara honlapja a 205 éve született Kossuth Zsuzsannát, akinek születésnapját a Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére 2014-ben nyilvánították hivatalosan a Magyar Ápolók Napjává.
„Téged kedves nővérem ezennel az összes tábori kórházak főápolónőjévé kinevezlek”
– ez az idézet immár az Országos Főápolói Hivatalt létrehozó Kossuth Lajostól származik, aki 1849. április 16-án felkérte legkisebb húgát, hogy vegye át a tábori kórházak ápolásfelügyeletét. Mint a Szent Margit Kórház honlapja fogalmaz: Kossuth Zsuzsanna hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete lett az alapköve a hazai ápolás fejlődésének, mely négy évvel megelőzte Florence Nightingale tevékenységét. A firenzei születésű angol Nightingale az 1800-as években megreformálta a nővérképzést és a betegellátást, statisztikai megközelítéssel hatékonyabbá tette az orvoslást, és nem utolsó sorban úgy vélte:
mindenkinek alapvető joga van a méltósághoz és a megfelelő ellátáshoz, nemtől, nemzetiségtől és vallási felekezettől függetlenül.
Ami Kossuth Zsuzsannát illeti, Flór Ferenc – akinek a nevét a távolról felismerhető, a semmi közepén álló kistarcsai kórház viseli – az egészségügyi osztály vezetőjeként az elhivatottságot látva együttműködéséről biztosította az országos főápolónőt. Kossuth Zsuzsanna pedig betegen is elszántan, a sebesültekkel való mély együttérzéssel járta Magyarországot. Mindenhová eljutott, hetvenkét tábori kórház felállításában vállalt szerepet.
Kossuth Zsuzsanna irányításával határozták meg pontosan a szükséges kórházi felszereléseket, biztosították a gyógyszer és kötszer ellátást, általános érvényű rendszabályokat fogalmaztak meg és betanították az önkénteseket. Személyiségéből kiemelik tárgyi tudását, intelligenciáját, kiváló szervező készségét, amelyek segítségével példát mutatott mindenkinek.
Kapcsolatteremtő képesség, empátia, megértés, szakszerűség, következetesség, dönteni tudás jellemezte,
vagyis teljes mértékben alkalmasnak számított a feladatra, bár nem volt szakképzett ápoló. Országos jogkörrel felruházott személyként élt teljes odaadással a háborús sebesültekért, végsőkig kitartott a kórházak működése mellett.
A szabadságharc leverése után börtön, szenvedés és száműzés várt rá. A világosi fegyverletétel után Aradon orosz, majd osztrák hadifogságba került, Haynau a budai várbörtönbe vitette, de
a császári tisztek kiálltak mellette, tanúskodva az ellenség iránt emberségességéről.
Szabadonbocsátása után nevelőként tartotta el a gyermekeit, de szervezkedés vádjával ismét letartóztatták, majd kiújult tüdőbaja miatt a bécsi rabkórházba vitették. Az amerikai nagykövetének közbenjárására engedték el, de haza nem jöhetett. Brüsszelben kitanulta a csipkeverést, majd 1853-tól a tengerentúlon akart belőle megélni, de tüdőbaja mind rosszabbodott a kemény munka terhe alatt. 1854. június 29-én New Yorkban itt hagyta e világot. Mindössze harminchét évet élt.
Kossuth László és Weber Karolina negyedik leánygyermekének rendkívüli életútját ma is kevesen ismerik. Az 1817. február 19-én Sátoljaújhelyen Kossuth Zsuzsanna Erzsébet Paulinaként született országos főápolónő magánéletéről érdemes tudni, hogy 1841. április 18-án Budán Meszlényi Rudolfhoz, Kossuth Lajos sógorához ment feleségül. A földbirtokos, ügyvéd és hírlapíró férjével Sárbogárdon élt,
két leánynak és egy fiúnak, Gizellának, Ilonának és Rudolfnak adott életet.
Rudolf születését férje már nem élhetette meg, Kossuth Zsuzsanna 1848 januárjában özvegyen maradt, anyag gondok közepette Pesten élt a gyermekeivel, majd a szabadságharc alatt Debrecenbe költözött velük. Főápolóként így fogalmazta meg hitvallását a háborúban:
„Amit teszek minden magyar asszony kötelessége, hiszen katonáink a csatatéren értünk véreznek, a mi feladatunk tehát, hogy sebeiket bekötözzük.”
Kiemelt kép: Wikipedia Commons