Egy dél-franciaországi barlangban a modern ember 54 ezer évvel ezelőtti nyomaira bukkantak, ami azt jelenti, hogy a Homo sapiens már 10 ezer évvel korábban megjelent, mint azt eddig feltételezték.

Európai és amerikai kutatók 30 éven át vizsgálták a lerakódásokat a Rhone-folyó völgyében, egy hegyoldalban lévő Mandrin-barlangban, ahol a neandervölgyi ember és eszközei között megtalálták a modern ember megkövült maradványait és eszközeit is. A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a 18. századi francia népi hősről elnevezett, Marseille-től 140 kilométerre északra lévő barlangot rövid ideig együtt használta a két emberféle, bár a modern ember ottléte csak tiszavirág életű volt, mintegy 40 évig tartott, utána évezredekre újra a neandervölgyiek vették át a hatalmat – írja a Hvg.hu.

Új technológiákat használva a kutatók 54 ezer évesre tették egyes leletek korát, ami azt jelenti, hogy a modern ember 10 ezer évvel korábban megjelent itt, mint bárhol másutt Európában.

A Mandrin-barlangban apró tárgyak százezreit találták meg, amelyek egyaránt tulajdoníthatók a neandervölgyi és a modern embernek, de felleltek olyan fejlettebb szerszámokat is – köztük nyílhegyként vagy vágásra, dörzsölésre használt hegyes kőeszközöket –, amelyek más lelőhelyek tanúsága szerint a modern emberhez kötődnek.

Ugyanebből a korszakból származó hasonló eszközöket találtak 3000 kilométerre odébb, a mai Libanon területén is, ami arra utal, hogy a közös kultúrán osztozó modern emberek átkeltek a Földközi-tengeren.

Bár a kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy létezett volna bármiféle kulturális csere a neandervölgyi és a modern ember között a franciaországi lelőhelyen, önmagában az is jelentőségteljes, hogy a Mandrin-barlang lakói sűrűn váltogatták egymást, legalább egyszer előfordult, hogy a barlang egy éven belül kétszer is gazdát cserélt.

Borítókép: Pixabay/ Hans