Az ausztrál kormány hivatalosan is veszélyeztetettnek nyilvánította a koalát, miután csökkent az egyedszáma az élőhelyét visszaszorító földirtások és katasztrofális bozóttüzek miatt – olvasható a Euronews honlapján.

A portál cikkéből kiderül, Sussan Ley környezetvédelmi miniszter elfogadta a veszélyeztetett fajok tudományos bizottságának ajánlását, amely szerint fokozni kell Queensland, Új-Dél-Wales és a canberrai fővárosi terület koalapopulációinak természetvédelmi státuszát.

Ez pedig annak elismerése, hogy a koalák helyzete egyre sürgetőbbé vált, az egymást követő kormányok nem tudtak változtatni az állat körülményein azóta, hogy 2012-ben veszélyeztetettként sorolták be.

A miniszter szerint elsősorban az elhúzódó aszály, a nyári bozóttüzek, valamint az elmúlt húsz év során a betegségek, az urbanizáció és az élőhelyek elvesztésének kumulatív hatásai vezettek a döntéshez.

Borítókép: dayamay/Pixabay