Kelet-Ukrajnában, ahol a homokon ugyanúgy fenyveseket ültettek, mint itthon a Duna-Tisza közi homokhátságon, egyetlen év alatt kétszáz négyzetkilométer égett le. Ha egy ekkora terület lángra lobbanna Magyarországon, ott emberek halnának meg, tanyák pusztulnának el. Többek között erről beszél podcastünkben Tölgyesi Csaba, az MTA-Debreceni Egyetem kutatócsoportjának tagja, aki elmondta: a klímaváltozás miatt, a szénmegkötés érdekében is lényegesen hasznosabb az őshonos növényzet visszaállítása az idegenhonos fák ültetésénél.
Egyértelműen az eredeti, őshonos vegetáció képes a legnagyobb mértékben megkötni a szenet az MTA-Debreceni Egyetem kutatócsoportjának megfigyelései, mérései szerint. Az eredményeket 2021-ben publikálták, többek között a tudományos akadémia honlapja is beszámolt róluk. Tölgyesi Csaba, a Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport tudományos munkatárs poscastünkben elmondta:
Nagy vágyunk, hogy megkössük a légköri szenet, de ezt nem feltétlenül csak az aktív, élő növényzet tudja tárolni. A gyepek sok esetben a talajban raktározzák el, ezt láthatjuk a Hortobágyon vagy Békés-megyében is. A szántási időszakban Békésben mindenfelé fekete földet látunk, itt a lebomlatlan szénvegyületeket az őshonos sztyeppvegetációk halmozták föl a szenet.
Erre nem képesek például az őrségi erdővegetációk, de az esőerdők talajában is minimális a széntartalom. A lápokban, mocsarakban ellenben szintén magas a lebomlatlan szénvegyületek aránya, így ha lecsapoljuk őket, és erdőket telepítünk rájuk, több élő szerves anyagot találunk ugyan a fákban, de a lecsapolással (sőt pusztán a faültetéssel is a fák párologtató hatása miatt) szárad a talaj: érintkezik a légköri oxigénnel és eloxidálódik. Így nettó szénkibocsátás figyelhető meg, ha mondjuk egy észtországi lápvidéket beerdősítünk. Mint a szakember hozzátette:
Azzal, hogy a Duna-Tisza közi homokhátságot beültetjük fenyőerdővel, csökkentjük a víz beszivárgását, ami így nem tudja táplálni a lápokat, vagyis szénkibocsátóvá alakítjuk őket. A mélyebben fekvő vidékeken mezőgazdasági területeket is találunk, de a gyökerekbe így nem jut el a korábban megszokott vízmennyiség, a biomassza mennyisége csökken a térségben.
A homokhátságon megvan ugyan az érthető hagyománya az erdősítésnek. Korábban ugyanis fásítással állították meg a futóhomokot, de sok egyéb tényező mellett ezzel is hozzájárultak a vízhiány kialakulásához. A mai intenzív erdőművelés helyett, letermelést követően az őshonos vegetációt kellene visszaállítani a kuttatócsoport szerint, törvényi szabályozzással elősegíteni az erdős sztyepp kialakulását, nem pedig az újratelepítési kötelezettségnek megfelelve telerakni idegenhonos fenyőkkel.
De van más probléma is, mint kiderült. Ezek a fenyvesek rendkívül gyúlékonyak, még zöld állapotban is lángra lobbanhatnak a gyantaanyaguk miatt. Elő is fordultak már a térségben erdőtüzek, a klímaváltozás, az egyre aszályosabb nyarak pedig segíti a kialakulásukat. Tölgyesi Csaba úgy véli:
Ez a hatalmas fenyves állomány gyakorlatilag egy időzített bomba. Mindez már ember és vagyonvédelmi probléma. Kelet-Ukrajnában, ahol tavaly jártunk, olyan viszonyok figyelhetőek meg, amilyeneket itthon körülbelül ötven év múlva várhatunk. A homokon ott is fenyveseket ültettek, de ezek már eljutottak abba az időbe, hogy le is égtek. 2020-ban húszezer hektár égett le, ami óriási terület, kétszáz négyzetkilométer, és ez csak egyetlen év volt. Ha egy ekkora terület leégne Magyarországon, ott emberek halnának meg, tanyák pusztulnának el.
De az utolsó mentsvár sem állja meg a helyét a kutatók szerint: a klímaváltozással járó sztyeppesedés miatt sem lehet majd gazdaságosan termelni. A támogatásokkal lehet ugyan pozitív mérleget kihozni, a társadalom egésze számára ez nem lesz nyereség.
A drámai jövőkép mellett egy reménytelit is felvázolt viszont a Szegeden élő kutató, aki lát a társadalomban pozitív folyamatokat is. Mindez és a kutatómunka többi eredménye is kiderül a beszélgetésből.