Elhibázottnak tartják a helyi civilek a Telki, Pátyi és a Budaörsi utat összekötő új szakasz tervezetét. A Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szerint a tervezett nyomvonalak helyi védettségű természetvédelmi területeket érintenek, veszélybe kerülne a vizes terület, két mamutfenyő és a mintegy másfél hektáros fenyves- és tölgyerdő. A hivatalos indoklás szerint a fejlesztéssel Budakeszi önkormányzata a városon áthaladó forgalmat akarja enyhíteni.

Nem tétlenkedtek a tervezők, a Budakeszi forgalmi terhelésének csökkentésére hivatott elkerülőút nyomvonalára a város önkormányzatának honlapja alapján ötöt is megrajzoltak. Az új szakasz a Telki és Páty felől érkező utakat kötné össze a Budaörs felé vezetővel, a helyi civilek szerint azonban a megépítése nem csillapítaná érdemben a forgalmat a településen, ráadásul az uralkodó szélirány miatt a Budakeszitől nyugatra megépülő út megnöveli a város, vele együtt a XII. kerület légszennyezettségét is.

Variációk. Forrás: Budakeszi Önkormányzat

„A közlekedési szakemberek mérései is azt igazolják, hogy a Fő utca öt százalékos forgalomcsökkenésével párhuzamosan a település észak-nyugati szektorában jelentősen megnőne a forgalom. Ráadásul az útépítés miatt fennáll a lehetősége annak, hogy új városrészek épülnek fel, amivel tovább turbózzák a két autós családmodellt. Hiába terveznek buszsávokat a főváros felé, az nem elegendő, mert hosszú távon nőni fog a gépkocsik száma” – mondta Szigeti Balázs, a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szóvivője a Very Important Planetnek.

A Nádas-tó környékét 2020-ban nyilvánították védett területté, az erre vonatkozó rendelet alapján a civilek szerint az öt nyomvonalból eleve hármat ki kell zárni, de a maradék kettő is keresztülhalad a Nemzeti Ökológiai Hálózat területein fontos ökológiai folyosókat elvágva egymástól.

Az út megépítéséhez másfél hektáron kellene kivágni tölgy- és fenyőerdőt, és közvetlen veszélybe kerülne Budakeszi büszkeségei, a mamutfenyők is.

Ölelés. Fotó: Szigeti Balázs

„A közlekedésből származó csurgalékvíz veszélyes az itt élő hüllők és kétéltűek szervezetére. Békáknak lehet átjárót építeni, de siklóknak már nem. A nyomvonalak mentén rengeteg védett növényt talált a botanikai szekciónk, elsősorban Szent László-tárnicsot. A helyi identitás fő eleme, a zöld környezet közelsége” – tette hozzá a szóvivő.

Szigeti Balázs szerint a vizes élőhely gyorsan helyreállítható, rövid idő alatt létre lehet hozni fajgazdag életközösséget.

Korábban a környékbeli területek beépítése után a csapadékvíz elvezetése miatt száradt ki a Nádas-tó, ma már sűrűn benőtte az invazív zöld juhar.

Bíboros kosbor. Fotó: Szigeti Balázs

„A Nádas-tó a környék legértékesebb zöldterülete, az uralkodó szélirányban fekszik, ha fel van töltve vízzel, akkor a település hidegebb levegőt kapna. A klímaválság idején ez sokkal jobb, mint egy aszfaltút, ami hőszigetként melegítené a várost. Az európai és a hazai klímastratégia is kiemelten kezeli a természetes vizes élőhelyek kialakítását, a villámárvizek kármegelőzése érdekében” – mondta Szigeti Balázs.

Kocsis-Cake Olivio, az ellenzéki Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint nemcsak a budakeszi lakosokkal, hanem azokkal is egyeztetni kell, akik az épülő új út mentén laknak, hiszen az életük drasztikusan megváltozhat.

„Természetvédelem szempontjából nem olyan egyszerű megítélni a helyzetet, mint a Fertő tó, vagy a Balaton esetében, ahol durva környezetrombolás történik. Érthető és nem ördögtől való az ötlet, hogy új út épüljön, hiszen valóban rendkívüli a forgalom Budakeszin. Az öt terv közül a mi értékelésünk szerint az egyes és a kettes talán jó megoldás lehet, hiszen az útvonaluk elkerüli a Nádas-tavat és a mamutfenyőket is, de azt meg kell vizsgálni, hogy az építkezés mennyire károsítja a felszín alatti vízrendszert” – mondta a politikus.

Szomjúság. Fotó: Szigeti Balázs

A Nádas-tó őrzői csökkentenék a városon belüli keresztirányú forgalmat is, szerintük új közösségi intézményekre inkább a város déli részén, a Budaörsi út közelében lenne szükség.

Budakeszi önkormányzata január közepén egyeztetést kezdeményezett a helyiekkel a Budapesti Fejlesztési Központ útvonalterveiről, amelyen a résztvevők többsége elutasította az építkezést.

Frissítés: A természetvédők sikerrel jártak, a lakossági fórum után a Budakeszi Önkormányzata a Pátyi út és a Telki út közötti szakaszra kiírt terveket elvetette, és felkérte a Budapest Fejlesztési Központot, hogy tervezze meg a Budaörsi út és a Pátyi út összekötő szakaszát.

Borítókép: Szigeti Balázs