Több mint négyezer kecskerákot próbált Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni két román férfi. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség természetkárosítás miatt emelt vádat ellenük.

A két román férfi tavaly szeptember 22-én lépte át a magyar határt. Teherautójukban élő állatok voltak, a kagyló- és kecskerárakományt Nápolyba akarták szállítani. A NAV járőrei Kecskemét közelében, az M5-ös autópályán, egy tengelysúlymérő állomásnál megállították a járművet – írja a 24.hu.

A raktérből előkerült a négyezer kecskerák, amelynek értéke több mint 213 millió forint volt. A kecskerák Magyarországon védett, az országba történő behozatalához és szállításához természetvédelmi hatósági engedély szükséges, ilyen dokumentumot azonban a két férfi nem tudott felmutatni.

A rákokat a járőrök átadták a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak, akik az állatokat az élőhelyüknek megfelelő folyóvizekbe engedték. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a természetkárosítással vádolt két férfire.

A borítókép illusztráció: Pixabay/BARBARA808