A végtagok fejlődéséért felelős gének határozzák meg az ujjlenyomat formáját, nem pedig a bőrért felelős gének – állapították meg kínai kutatók

Az eddigi legátfogóbb elemzés eredményeit a szakértők a Cell című tudományos lapban mutatták be. Az új információk segítenek a tudósoknak megérteni a gének és az ember fenotípusainak jellemvonásai közötti kapcsolatot – írja az Infostart.hu a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál cikke alapján.

A kutatókat vizsgálataik elején csak a kíváncsiság hajtotta. Később kiderült, hogy az ujjlenyomat mintázata a végtagnövekedésért felelős génekkel áll összefüggésben. Ezek a gének kritikus jelentőségűek a magzati fejlődés során.

A barázdák és bordák a terhesség harmadik hónapja után kezdenek kialakulni a magzat kéz- és lábujjain. A tudósok úgy sejtették, hogy az ujjlenyomatok azért alakulhattak ki, hogy segítsenek a tárgyak megragadásában és textúrájuk érzékelésében. De arra egyelőre nincs magyarázat, hogy pontosan miként alakultak ki ezek a mintázatok.

Az emberi DNS-adatok elemzéséből kiderült, hogy az ujjlenyomat mintázata genetikailag összefügg az ujjak hosszával. Például azok, akiknek örvény formájú az ujjlenyomata a kisujjain, hosszabb kisujjakkal rendelkeznek, mint azok, akiknek nem örvény formájú a kisujjának ujjlenyomata.

Borítókép: Pixabay/422737