Az energiaátmenetből előbb vagy utóbb a lakosságnak is ki kell vennie a részét, a karbonadó, azaz a szén-dioxid kibocsátás beárazása egyre több országban megkezdődött, elkerülhetetlennek látszik az uniós szabályozás. A piacgazdaság mindenhatósága nem írhatja felül, hogy az emberek egészséges környezetben éljenek. Beszélgetés Botár Alexával, a Magyar Természetvédők Szövetségének éghajlat és energia csoportvezetőjével.
Hozott valamilyen áttörést a COP26 a klímapolitikában?
Amikor 197 ország vezetője összeül, akkor fel kell mutatni eredményt. A glasgow-i klímacsúcson történtek előrelépések, de összességében sokkal többre lenne szükség. A közvetlen életveszélyt talán sikerült elhárítani, de az éghajlatvédelemben messze nem oldódott meg minden probléma. A legfontosabb, hogy kimondták, mindenképpen tartani kell a másfél fokos kritikus küszöbértéket, mert felette nagy eséllyel elszabadul az éghajlatváltozás.
Ambiciózusabb kibocsátás-csökkentési vállalások kellenek a tagállamoktól, mert amit eddig tettek, azzal megközelítőleg 2,4 fokos globális felmelegedésnél tartunk.
A kőszén-alapú energiatermelés jelentős csökkentése, és a fosszilis üzemanyagok nem hatékony támogatásának beszüntetése, mint célkitűzés most először került be egy klímacsúcs döntésbe, régóta ideje volt már annak, hogy kimondják ezeket. A fejlődő országoknak szánt klímafinanszírozási összeget is a duplájára emelik, de még így kevés egyelőre a forrásuk, kapacitásuk ahhoz, hogy elkerülhessék a klímagyilkos fejlődési pályákat.
Brazília és más nagy erdőterülettel rendelkező 99 ország is ígéretet tett arra, hogy 2030-ig megállítják az irtást, a folyamatot visszafordítják, azaz támogatják az erdőik visszaállítását.
Általánosságban pedig el lehet mondani, hogy hatvan ország tett klímasemlegességi vállalást, Magyarország több más fejlett országgal együtt 2050-es céldátummal. A klímasemlegesség gyakorlatban azt jelenti, hogy csak annyi üvegházhatású gázt bocsát ki az adott ország, amennyit a természetes nyelői, erdők és más zöldterületek semlegesíteni tudnak. Ezek a vállalások természetesen annyit érnek, amennyire betartják őket. Volt már arra példa, hogy egyes országok vezetői a társadalmi nyomás hatására tett ígéreteiket nem akarták, vagy nem tudták betartani. A COP26 kapcsán tett éghajlatvédelmi vállalások önkéntesek, ha nem teljesítik, általában nem jár érte érdemi szankció, büntetés.
Megvan a közös politikai akarat?
Látszik, hogy bizonyos országok, mint az USA, Kína, Oroszország vagy Brazília nagyon kemény alkupozícióként állnak hozzá a klímapolitikához és masszívan ragaszkodnak a fosszilis hegemóniához, így a további éghajlatvédelmi lépésekhez már politikai alkuk is szükségesek. Gesztus értékű, hogy Kína 2060-ig, India 2070-ig vállalta a klímasemlegességet, ráadásul az utóbbi ara is ígéretet tett, hogy nyolc év múlva a megújuló energiaforrásainak részaránya az energiamixében eléri az 50 százalékot. Ezek, a szén, illetve a fosszilis támogatások jelentős csökkentéséről szóló COP26 célkitűzés azért jelzik, hogy elmozdult, javult a politikai akarat.
Sarkalatos pont az utazás és az áruszállítás, itt történhet előrelépés?
Az egészséges környezethez való jognak, mint alapvető jognak mindennél fontosabbnak kellene lennie. A közlekedés és az áruszállítás jelentős része teljesen felesleges. Egy gyümölcsjoghurt összetevői és csomagolása akár 10 ezer kilométert is megtehetnek, mire az asztalunkra kerül. Ez főként azért lehetséges, mert nincs rendesen beárazva a környezeti-egészségi károkozásuk.
Csak így olcsó az, hogy a világ másik végéről szerzünk be bizonyos cikkeket, miközben a közlekedésből, szállításból eredő szennyezés kárait egészség- és környezetromlással fizetjük meg.
Ezért is törekszik most az Európai Unió a karbonvám bevezetésére, hogy látható és arányosan adóztatható legyen, mekkora szén-dioxid kibocsátással jár az adott importált áru. Ezzel ösztönöznék, hogy minél kisebb szénlábnyomú áruk legyenek. Meg kell érteni azt is, hogy a repülés sem alapjog. A szükséges mobilitást környezet-és egészségbarát módon kell biztosítani.
A karbonadó nem megy szembe a szabadpiaci elvárásokkal?
Az egészségi-környezeti terheknek, károknak látszódniuk kell az árakban, ez nem lehet alku kérdése. A piac ma sem mindenható, jogszabályok korlátozzák helyesen, ezeken kell erősíteni. A piac és a gazdasági érdek nem írhatja felül, hogy az emberek egészséges környezetben éljenek. Egy leromlott környezetben élő beteg társadalomban a gazdaság is hanyatlásra van ítélve, nem fejlődik.
Nem kiáltanak majd zöld diktatúrát?
Ez nem zöld kérdés, hanem az egészséges élethez való jog, valamint az azon alapuló gazdaság biztosítása. A karbonadó egyben jelzés is a piacnak, hogy azokat a termékeket preferálja, amelyeknél kisebb a kibocsátás értéke, azaz elősegíti a gazdaság klíma semlegessé való fejlődését. Egyre több ország, mint például Ausztria és a skandináv országok is próbálkoznak a szén-dioxid kibocsátás beárazásával, ezek érdekes kísérletek, megérett az idő a reális szabályozóeszközök bevezetésére. Sok vitát fog szülni, de ezekkel lehet a klímasemlegességig tartó energiaátmenetet a gyakorlatban kezelni.
Teljesíthetők Magyarország vállalásai?
Magyarország 40 százalékos kibocsátáscsökkentést vállat 2040-ig, ami azt jelenti, hogy a három évvel ezelőtti szinthez képest már csak nagyjából 6,5 százalékot kell csökkenteni. Hét éve már nagyon közel voltunk a célszámhoz, de sajnos az utóbbi években ismét nőttek az értékek, csak enyhe csökkenés volt 2018-19-ben, a járvány miatti szennyezés-csökkenés pedig csak átmeneti hatású.
Magyarország nagyrészt még mindig a rendszerváltást követő nehézipari összeomlás okozta kibocsátáscsökkentésből él, a klímapolitikai lépések nem elegendőek.
A Mátrai Erőmű 4,5 tonna szén-dioxid- kibocsátásának megszüntetésével szinte elérnénk a 2030-as vállalást. A 40 százalékos kibocsátáscsökkentési célszám tehát csak minimális erőfeszítésnek felel meg, és az éghajlatvédelmi munka dandárját a gyerekeinkre hagynánk, hiszen 2030 után nagyobb csökkentésre van szükség, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet. Az újabb hosszútávú klímastratégiában ambiciózusabb, 2030-as célokat fogalmazták meg. Az erőművi-lignittüzelés megszüntetése is jó lépés, de azzal, hogy az erőmű részben fosszilis gáztüzelésre áll át, látszik, hogy ezt is csak részleges megoldásnak szánják. Ráadásul nem elég az energiatermelésből kivezetni a szenet, a lakossági fűtésből, tüzelésből is ki kell.
Ez azonban már szociális kérdés is. Elég a lakosság tájékoztatása, vagy éppen a rezsicsökkentés?
Nem csak a rászorulók fűtenek lignittel vagy más szennyező szilárd tüzelőanyaggal, hulladékkal. Sokan sajnos tájékozatlanságból teszik ezt. Az energiaszegénységben élőket máshogyan kell segíteni a tiszta fűtésre átállásban, mint a közepes jövedelműeket.
A rezsicsökkentés pedig csapda, hiszen nemcsak a rászorulókat támogatja, hanem azt is, aki az úszómedencéjét fűti. Azokat pedig, akik tűzifával, vagy lignittel fűtenek, nem is érinti.
Ebből a szempontból a rezsicsökkentés egy rejtett fosszilis támogatás, ami hozzájárul a probléma fenntartásához. Sokkal célirányosabb támogatásra van szükség az energiaszegénységben élőknek vissza nem térítendő formában a tiszta fűtésre váltáshoz, és nem arra ösztökélni őket, hogy továbbra is szennyező tüzelőanyagot használjanak. Azt az összeget, amit a kormány rezsicsökkentésre ad, inkább lakások, házak energetikai felújítására, fűtőberendezések korszerűsítésére kellene költeni.
A zöld hitelek például kimondottan ilyen beruházásokra alkalmasak.
Akik energiaszegénységben élnek, azok eleve nehezen tudnak hitelt felvenni, vagy nem is hitelképesek, nekik inkább támogatásra lenne szükségük, minimális önrésszel. A közepes jövedelműeknek elegendő lenne 30-40 százalékos visszatérítendő támogatást adni.
Nem elég a napelem-beruházás, vagy egy ablakcsere, a minél inkább mély felújításos, hőszigeteléssel és fűtés korszerűsítéssel járó komplett beruházásokat kell jobban, hatékonyabban ösztönözni, azzal lehet igazán tartósan csökkenteni a háztartási energiafelhasználást.
Számos szakmai szervezet együttműködik ennek érdekében a Magyar Energiahatékonysági Intézettel, az Energiaklubbal, nemrég nyílt energetikai tanácsadó iroda is.
Milyen feladatok várnak Önre idén?
Nyomon követem az uniós klíma-energia csomag vitáját. Decemberben nem jutottak dűlőre a tagállamok, látszik, hogy hosszú vita lesz még erről, hogyan vegye ki a lakosság a részét az energiaátmenetből, hogyan segítse őket az állam ebben. Most a fosszilis energiahordozók ára emelkedik, a szolgáltatók ráterhelik a költségeket a lakosságra, ezzel párhuzamosan drágul a kenyér is.
El kell tudni magyarázni a lakosságnak, hogy ez nem az energia hatékony, megújulóenergia alapú gazdaságba való átmenet miatt van, hanem épp annak a hiánya miatt.
A folyamatot gyorsítani kell, ebben segítenek az uniós források. Az éghajlatvédelem, a klímasemlegesség nem csupán zöld ügy, egyszerűen szükség van rá, hogy egészséges környezetben, tiszta és elérhető energiával élhessünk a jövőben.