Pécs és a Dél-Dunántúl kitörési lehetőségeiről, a szakképzett munkaerő hiányáról, új technológiákról beszélgettünk többek között Mellár Tamás közgazdásszal, Baranya 1-es választókerület előválasztásának győztesével. A Magyar Tudományos Akadémia doktora szerint Pécs a gyógyturizmusra és a borturizmusra építhetne például, miközben más szerkezettel a mezőgazdaságot is vonzóvá lehetne tenni a fiataloknak. Ha az intézmények kizáró jelleggel működnek, az elmaradottság konzerválódik a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke szerint, aki a Brit-Kelet-Indiai Társaságot is szóba hozta. A Párbeszéd frakciójának tagjaként, független országgyűlési képviselőként dolgozó konzervatív gondolkodó úgy látja, jobb- és baloldaliaknak össze kell fognia a nemzet felemelkedéséért, szemben egy kirekesztő politikával. A kampánya sikere pedig nem a pénzen múlik majd. Interjú.

Elsősorban Keletre és Nyugatra osztjuk hagyományosan Magyarországot, ha a regionális fejlődést nézzük. Baranya és környéke hová tartozik, merre tart?

Történelmileg a Dunánál találunk egy választóvonalat. Ha Baranyát, Tolnát és Somogyot nézzük, akkor Pécset és környékét fejlettebb vidéknek tarthatjuk, de a rendszerváltás után a szén- és az uránbányákat bezárták, amelyek addig nagyon sok ember jövedelmét jelentették. A feldolgozóipar jelen volt ugyan, mint például a Sophiane gépgyár vagy a bőrgyár, és később történtek kísérletek összeszerelő üzemek létesítésére, de a térség máig cipeli a bányabezárások terhét. Nem találni olyan vivőipart, ami pótolni tudta volna a bányákat. A rendszerváltás előtt Pécs intenzív kereskedelmi kapcsolatokat ápolt Jugoszláviával, ami akkor viszonylag szabad országnak számított. A délszláv háborúval azonban ez is véget ért.

Ezt tükrözi vissza az M6-os autópálya üressége?

Sokáig azt hittük, hogy egy autópálya hiányzik, ami beköti Pécset az ország vérkeringésébe, de az M6-os olyan, mintha a semmibe vezetne, egy zsákutca. Ma Pécs nem tudja betölteni a regionális vezető szerepet, pedig nagy egyetemi város, magas szintű kultúrával, hagyományokkal, erős polgári rétegekkel. Mindezt a legutóbbi választások is bizonyították, hiszen kedvező helyzetbe került az ellenzék. Egyelőre azonban hiányoznak a kitörési pontok, azok a feldolgozó iparágak, korszerű termelési rendszerek, amelyek az európai vérkeringésbe kapcsolnák a várost. Vártuk a királyfit, hogy majd hófehér paripán eljön, és egy külföldi nagybefektető magas foglalkoztatottságot hoz, komoly iparűzési adót fizet be a városi költségvetésbe. De ez csak átmenetileg történt meg.

A város és a környék szépsége lehet elég vonzerő?

Pécs még nem igazán tudott élni a turizmus adta lehetőségekkel, pedig jók az adottságai, nagyon szép város. A vendégéjszakák és a bevétel alapján viszont Eger szintjén tart, miközben 140 ezer lakót kell eltartania, nem 50 ezret. Nincs gyógyvizes strand, ami nagy hátrány, ugyanakkor a gyógyturizmusra lehetne építeni a helyi egyetem Orvostudományi Karának nemzetközi elismertsége alapján. Maga az egyetem az egyik legnagyobb foglalkoztató így is, rengeteg külföldi diák tanul itt, sok pénzt költenek el a városban, többek között szállásra, albérletre. Szükség lenne viszont az ipar fejlesztésére, a high-tech iparágak megjelenésére, ami exportra termelne,

így függetlenné válhatna a település gazdasági helyzete a mindenkori kormánytól.

Jelenleg azonban erős a függőség, hiszen rendre évi 2-3-4 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. A kormány viszont, ellentétben a korábbi évekkel, most nem akarja támogatni a várost, ezzel bünteti Pécset azért, mert 2019-ben az ellenzék győzött. A hivatalos indok persze a vírusválság. A pandémia alatt másfél éve esett ki a városvezetésnek ahhoz, hogy új piacokat és befektetőket tudjon találni. De nincs más út, mindenképpen ide kell vonzani a külföldi tőkét, mégpedig minél előbb. Baranyában a német kisebbség jelentős, a német és az osztrák kapcsolatok élnek. A turizmusban új desztinációkra van szükség, ilyen lehet a borturizmus. Pécs lehetne Villány és Szekszárd propagálója, ahol nyugati szinten is minőségi vörösborokat készítenek.

További lehetőséget ad az egyetem, a kutatás-fejlesztés, a startup-programok, az inkubátorházak, az innováció, az ipari parkokban induló kis- és középvállalkozások. Bízom benne, hogy fel tud készülni a város arra, amikor az EU-s források végre megnyílnak, és közvetlenül lehet pályázni, többletforrásokhoz jutni.

Pécs ismét valódi regionális központ lehetne,

az egyetem összefoghatná ehhez a régió főiskoláit, aminek kisugárzó hatása is volna. Olyan programokat kell megvalósítani, amelyek a környező három megyében lévő vállalkozásokat bevonják, megosztják velük a munkát, beszállítóként építenek a kisvállalkozásaikra. A vonzáskörzet mezőgazdaságában integrátor- vagy a kissé lejáratott kifejezéssel élve, szövetkezeti központokat kellene kialakítani, amelyek a beszerzésben, a gépparkok fejlesztésében és a nagybani értékesítésben segítik a kisvállalkozásokat.

Ehhez alighanem szerkezetváltás is kell a szférában.

Jelenleg extenzív mezőgazdaságot, nagyüzemi búza-, kukoricatermelést látunk, nagy gépesítéssel és földhasználattal, alacsony foglalkoztatottsággal. A zöldség- és gyümölcstermesztésben a néhány hektáros birtokokat érdemes volna helyzetbe hozni, a feldolgozáshoz pedig integrátor központok kellenek, amelyek akár száz kisvállalkozást is összekötnek. A mezőgazdasági adottságok megvannak mindehhez.

Milyen jövőképe lehet olyan bányavárosoknak, mint Komló, amelyek a rendszerváltás után Pécsnél is sokkal nehezebb helyzetbe kerültek?

A feldolgozóiparban érdemes ott is keresni a megoldásokat, a kis- és középvállalkozások támogatásában önkormányzati szinten és pályázati lehetőségekkel. A külföldi tőkét oda kell vonzani, amihez a feltételeket ki kell alakítani, ipari parkokat érdemes létesíteni.

Persze, az is fontos kérdés, hogy hol van a szakképzett munkaerő?

A válasz: nagy része nyugatra ment. Ahhoz, hogy a fiatalok számára is vonzóak legyenek a helyi munkalehetőségek, szintén szerkezetváltásra van szükség. Új termelési technológiákra, iparszerűségre kell áttérni. Ha az agrárüzemek három műszakban, számítástechnikai vezérlés mellett, új ötletekkel, pályázati pénzekkel termelnek, mondjuk paradicsomot, az már vonzó lehet a fiataloknak is.

Az országban van ilyenre példa.

A térségben is. Bonyhád közelében, Kisvejkén néhány hektáron így termesztenek barackot, csonthéjas gyümölcsöket. Hűtőkamionokkal szállítják Nyugat-Európába őket, a maradékból lekvárt főznek, annak maradékából pálinkát. Kettő-négy hektár eltart már egy kisebb családot, miközben világszínvonalú a technológia, a csepegtető öntözés, vagy éppen az olyan radikális metszési technológia alkalmazása, hogy a szedéshez ne kelljen létrát használni. A leszedett gyümölcs huszonnégy órán belül megérkezik nyugatra, ahol szinte korlátlan a felvevőpiac, ha magas a minőség és olcsó az áru. Az integrátori szerepet viszont fel kell vállalni itt helyben, hogy meg legyen a sztenderd minőség.

Említette, hogy a polgárosodott területek kedveznek az ellenzéknek. Ám az ilyen helyeken sem feltétlenül könnyű megszólítani az embereket.

Hiányoznak a közösségi formák, a civil kezdeményezések, az alulról induló mozgalmak, egyesületek. És a párbeszéd is, hiszen az Orbán-kormány háborút hirdetett, és kirekeszt mindenkit, aki nem ért vele egyet. Ha egy hatalom azt gondolja, az egyedüli és kizárólagos megtestesítője a nemzeti létnek, akkor nincs lehetősége az értelmes párbeszédnek. Bár én jobboldali és konzervatív vagyok, a nemzet felemelkedéséért szívesen együtt dolgozom azokkal a baloldali emberekkel, akiknek ugyanez a céljuk. Bal- és jobboldaliaknak össze kell fogni, konszenzusok kialakításával. Magyarországon az inga mindig kilengett valamerre. Nyugaton ez nincs így, mert ott a társadalom tagjai beszélőviszonyban vannak egymással.

Nem sértegetik és nem döngölik földbe egymást, hanem meghallgatják a másik felet is.

Ami engem illet, sohasem voltam tagja a kommunista pártnak, a szocialisták alatt váltottak le a KSH éléről. Most a Párbeszéd frakciójának tagja vagyok, de jobboldali közgazdászként nem értek egyet az alapjövedelemmel. El tudok képzelni viszont kompromisszumokat, például azt, hogy bizonyos jövedelem alatt ne adózzon valaki, hanem fizetéskiegészítést kapjon, és a fokozatosság elve uralkodjon. Ha az ellenzék győz, bízom benne, hogy nem kirekesztőek, hanem befogadóak lesznek a társadalmi intézmények. Robinson és Acemoglu Miért buknak el a nemzetek? című könyvükben azt írják, ha a piacszabályozó intézmények kizáró jelleggel működnek, akkor az elmaradottság konzerválódik.

Magyarországon az elmúlt tizenegy évben mesterséges monopolhelyzetek alakultak ki, ami nem a szabad verseny és véleménynyilvánítás irányába mutatott. Az intézményi vezetők őrködnek felette, hogy ne alakulhasson ki széleskörű vita, de az ilyen társadalmak nem tudnak fejlődni. Angliának is szüksége volt rá, hogy ne csak a Kelet-indiai Társaság exportálhasson, ne csak a nemesség privilégiuma legyen a külkereskedelem. Itthon az ellenkezőjéről lehet történeteket hallani,

ha sikeressé válik egy vállalkozás, megjelenik két napszemüveges úriember,

hogy megvásárolja. Ha nemet mondanak nekik, akkor állítólag meggyűlhet a bajuk akár még az adóhatósággal is. Ma módszeresen üldözik azokat, akik a hivatalos állásponttól eltérő véleményen vannak, de ez rossz irány, ne azt keressük, ami eltávolít bennünket egymástól, hanem azt, amiben meg tudunk egyezni.

Ebben éppenséggel a médiavilág sem segít. A valóban konzervatív, független sajtótermékek ráadásul majdnem eltűntek.

A hazai sajtó sokszínűségét akadályozza, hogy a reklámbevételeket szabályozzák, monopol pozíciók alakulnak ki például a megyei lapok összevonásával. Mégis megvan a lehetősége annak, hogy a sokszínűség, a pluralizmus ne vesszen el teljesen. Drámaian megváltozott a médiafogyasztás szerkezete, a közvetítő eszközök már nem elsősorban a napilapok és a hetilapok, de nem is a tévé és a rádió. Én a Magyar Hangot és az Élet és Irodalmat fizetem elő, de a HVG-t is színvonalasnak tartom. A Heti Választ szintén rendszeresen hazavittem a megszüntetéséig, sőt, Bod Péter Ákossal felváltva publikáltunk is benne. Örülök, hogy legalább online formában tovább él. Otthon ugyanakkor nálunk is a tartalomszolgáltatók kerültek előtérbe, legyen szó akár filmről vagy zenéről. Ez kihívást és lehetőséget is jelent.

A kormány a hagyományos sajtót megszállta, de ezzel csak a társadalom egy kis részét tudja kalodába zárni,

így nem tudott markol akkorát, mint szeretett volna. Tehát nem látom reménytelennek, tragikusnak a helyzetet. Persze próbálnak az új versenybe is beszállni a kormány oldaláról, miután bezárással, reklámpénzek manipulációjával függetlennek hitt sajtótermékek már elestek, de megvan a lehetőség az újrakezdésre, amíg az internetet le nem tiltják, vagy nem korlátozzák, mint Kínában. A csernobili atomrobbanásról 1986-ban egy-két napon belül mindent tudott mindenki. A fiatalok pedig ma már nyelveket beszélnek, tájékozottabbá váltak. Egy új kormánynak ezzel együtt újra kell építenie a médiát a mesterséges monopóliumok megszüntetésével, hogy kiegyensúlyozottá váljon.

Arról beszéltünk, hogyan áll hozzá a sajtóhoz, de érdekelne, hogyan éli meg a sajtó hozzáállását Önhöz.

A 2018-as választások idején még a pécsi városvezetés is fideszes volt, így az országos és a helyi média nagy része is ellenem kampányolt, mégis sikerült az embereket megszólítani különböző fórumokon, elsősorban a Facebookon. Sok munkát igényel, de bele kell állni ezekbe a helyzetekbe. Az nem elég, hogy tartok egy sajtótájékoztatót és ott jól megmondom a magamét. Ma már személyorientált a közösségi média, a Facebookon meghatározhatom, kiket mutasson nekem, az igényeket pedig figyelembe kell venni, azzal kell foglalkozni, ami érdekli az embereket. A Facebook tükröt tart, hogy milyen témák ezek. Olyan ez, mint az egyetemi előadóban, ahol

hiába színvonalas szakmailag egy előadás, ha nem szólítja meg a hallgatóságot.

az Orbán-kormány háborút hirdetett, és kirekeszt mindenkit, aki nem ért vele egyet. A kampány sikere nem a pénzen múlik, nem az dönt, hány óriásplakátot teszek ki, hála Istennek a választópolgárok ennél sokkal bölcsebbek. Sokan elbuktak az előválasztáson is azok közül, akiknek pedig rendelkezésére állt elég pénz. A lényeg, hogy hiteles és önazonos maradok-e, az igazság pillanata pedig eljön a választás napján.

Az Orbán-kormány háborút hirdetett. Fotó: Járdány Bence

Közben Magyarországon a kereszténység politikai megosztottságával is szembe kell nézni.

Én akkor is jártam templomba, amikor a jelenlegi kormánypárt még azt hirdette: „Csuhások! Térdre imához!” Mára a református egyházból szolgálóleányt csinált a Fidesz a pénzén. Ahol sok a pénz, ott sokan összegyűlnek, a gazdagabb iskolák istentiszteletein nagy a tömeg, de amint elfogy a pénz, sokan el is tűnnek közülük. A hit a nehéz helyzetekben mutatkozik meg.

Kiemelt kép: Járdány Bence