A szülőket, az egyházat és a társadalmat is a család támogatására, védelmére, őrzésére szólította fel Ferenc pápa, aki aggodalmát fejezte a gyermektelenséghez vezető demográfiai tél miatt a Szent Péter térre néző ablakból mondott beszédében vasárnap.

Kijelentette, december 26. a názáreti szent család ünnepe. Jézus családja alázatos és egyszerű volt, Mária és József ugyanúgy szerette és aggódott gyermekéért mint bármelyik más édesanya és édesapa teszi

– mondta.

Azzá az emberré, aki ma vagyunk, nem a rendelkezésünkre állt anyagi javak tettek, hanem a szeretet, amit kaptunk

–  fejtette ki az egyházfő. Megjegyezte, hogy talán nem mindenki születik tökéletes, problémamentes családba, de (akárhova is szülessünk) az a mi történetünk, azok a mi gyökereink, ha kivágjuk őket, az élet kiszárad.

Ferenc pápa hozzátette, nem létezik a szentképeken ábrázolt tökéletes szentcsalád, mivel a családi élet mindennapos kihívásokból áll váratlan problémákkal, szenvedéssel, fájdalommal. Megoldásként egymás meghallgatását, megértését szorgalmazta, párbeszédet a mobiltelefonokkal való elszigetelődés helyett, hangoztatva, hogy a családoknak szembe kell szállni az egó diktatúrájával.

Arra kérte a szülőket, gyerekeket, egyházat és a civil társadalmat, hogy támogassák, védjék és őrizzék a családot.


    
Az Úrangyala-imádság után Ferenc pápa bejelentette, hogy karácsonyi ajándékként levelet írt a házasokhoz a járvány miatt korábban elmaradt, jövő nyáron esedékes Családok Világtalálkozója alkalmából. A pápai dokumentumot a Vatikán vasárnap közölte.

Az egyházfő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Olaszországot és számos más országot a demográfiai tél uralja. Úgy tűnik, hogy sokan inkább gyermek nélkül élnek, sok pár inkább gyermektelen marad, vagy csak egy gyermeket vállal, ez tragédia – jelentette ki Ferenc pápa.

Tegyünk meg mindent, hogy tudatosan legyőzzük ezt a demográfiai telet, amely családjaink, hazánk, jövőnk ellen hat

– mondta. Tavaly a pandémia első hullámaiban Ferenc pápa hívők nélkül, interneten közvetítette beszédét, a Vatikán teljesen üres volt a kijárási korlátozások miatt. Az idei karácsonykor nyitva volt a Szent Péter tér, az esős idő ellenére ismét több ezren hallgatták a pápának az apostoli paloták térre néző ablakából mondott beszédét.

Nem marad el Rómában a magyarok karácsonyi miséje sem december 26-án, amelyet éppen a vértanú Szent Istvánról elnevezett templomban a kecskeméti főegyházmegyéből Jávorka Lajos atya a Fokoláré mozgalom Rómában szolgáló papja mutat be a magyar közösségnek. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay