Az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést és közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában – írta az MTI.

Rómaiak és turisták esernyővel a kezükben hallgatták Ferenc pápát, aki 2020 húsvétja óta most először mondta el ünnepi beszédét ismét a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról. A tavalyi zárlattal ellentétben idén nyitva volt a Szent Péter tér is, a jelenlevőkre egyedül a maszkkötelezettség vonatkozott.

Ferenc pápa karácsonyi üzenete központjába a pandémia okozta globális társadalmi, gazdasági és politikai válsághelyzetet helyezte. Kijelentette, a járvány nehéz próbára tette a társadalmi kapcsolattartást: megerősítette a bezárkózási hajlamot, a „magamtól megoldom” választását, így az emberek lemondanak a világba való kilépésről, a többiekkel való találkozásról, a közös cselekvésről.

Karácsonyi beszédében szokás szerint felsorolta a világ konfliktusok dúlta térségeit, az első helyen a több mint tíz éve háború dúlta Szíriát említve. Irakot nevezte meg, amely nehezen tud talpra állni az országot sújtó hosszú háborús időszak után. Jemen gyermekeinek kiáltását idézte, megemlítette precedens nélküli válságban élő Libanont is.

Szolidaritást, békés együttélést, a jogok és kultúrák kölcsönös tiszteletét és elismerését kérte az amerikai kontinensen. Vigaszt kért a pandémiában még inkább erőszak áldozataivá váló nőknek, reményt a gyerekeknek és a visszaélések miatt szenvedő fiataloknak. Vigaszt a magányos időseknek. Békességet és egységet a családoknak, amelyeket a nevelés és a társadalom alapkövének nevezett.

A pápa egészséget kért a betegeknek, a legmegfelelőbb megoldás megtalálását sürgette a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben, ellátást és vakcinát a rászoruló népeknek, elismerést mindazoknak, akik családtagjaikat, a betegeket, a gyengébbeket gondozzák.

A pápa a Föld védelmét és olyan megállapodásokat sürgetett, amelyek a következő generációk számára biztosítják, hogy az életet tiszteletben tartó környezetben élhessenek.

Borítókép: Pixabay/ reynaldodallin