Legalább 14 ember meghalt és több tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát, miután Malajziát az utóbbi évtizedek legdurvább áradásai sújtották a hétvégén. Három napig erősen zuhogott az eső, ami nyolc államban okozott áradásokat: falvak és városok kerültek részben víz alá. Sok ember eltűnt, ezért félő, hogy a halottak száma nőni fog. A közvélemény a katasztrófa mértékében felelőssé teszi a kormányt is, állítólag ugyanis nem adtak ki megfelelő figyelmeztetést, a mentési munkálatok pedig késve és lassan haladtak – írja a 444.hu.

Hétfőig kb. 51 000 embert kellett kitelepíteni a házaikból, többségüket a Malajzia keleti partjánál található Pahang államból, amit a legsúlyosabb károk értek. A sűrűn lakott Selangor államot, ahol Kuala Lumpur is található, szintén erősen sújtotta az áradás. Ez még a monszunszezonhoz képest is extrém volt, Kuala Lumpur belvárosában olyan magasan állt a víz, mint utoljára 1971-ben.

A hatóságok attól is tartanak, hogy megugorhat a covid-fertőzöttek száma, hiszen most az ideiglenes menhelyeken több ezer ember zsúfolódik össze. Az esőzés hétfőre enyhült, voltak, akik már visszatérhettek az otthonaikba, ott, ahol már elvonult az ár.

Borítókép: Facebook/ ViSaHan