A január 7-ig délelőtt 10 és délután fél 5 között látogatható kiállításon hivatásos és amatőr művészek, gyerekcsoportok adventi ünnepkörhöz kapcsolódó népművészeti, képző- és iparművészeti alkotásai láthatók.

A tárlat a betlehemek sokféle formáját sorakoztatja fel, lehetőséget nyitva arra, hogy a látogatók elgondolkodhassanak a betlehemek történetéről

– mondta a megnyitón Mohos Gábor püspök, a bazilika plébánosa. Hozzátette:

A karácsony üzenete a szeretet, amelynek ereje képes megérinti a hideg szíveket és lelkeket, s ezt idézi meg ez a kiállítás is.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke felidézte: a Magyar Kézművességért Alapítvány kiállítóinak részvételével 29 éve vettek részt először a római nemzetközi jászolkiállításon, ahova idén is 17 művész kapott meghívást. László Sándor, a BKIK alelnöke a kamara szerepéről és feladatairól beszélt.

A Magyar Kézművességért Alapítvány 28. alkalommal megrendezett kiállítására betlehemekkel, a betlehemezés népszokásait megörökítő, illetve az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakkal lehetett pályázni. A pályamunkákat népi iparművészekből és néprajzkutatókból, valamint az esztergomi Keresztény Múzeum és a Ciszterci Egyházközség képviselőiből álló zsűri bírálta el. A jászolkiállítást a Magyar Kézművességért Alapítvány 1994-ben rendezte meg először a római 100 jászol nemzetközi kiállítás mintájára. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay