Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a Facebook-oldalán közölte, feljelenti az Anonymus-maszkos figurát, miután csütörtök reggel megint a politikusról beszélt egy felvételen.

🤣 Kész, engem is leleplezett Anonymus Tóni! Kiderült: a MÓKUS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBA JÁRTAM!❗Feljelentem Gansperger…

Közzétette: Szabó Tímea – 2021. december 9., csütörtök

Ezúttal olyan hanganyagot mutatott be, melyen Gansperger Gyula többek között arról beszél, hogy vannak a külföldön kiképzett figurák, mint a Szabó Tímea, Kabul rózsája. Szerinte ő a CIA-nak dolgozott kint, Kabulban. A felvételen az is elhangzik, hogy a Mókus utcai általános iskolába járt.

„Kész, engem is leleplezett Anonymus Tóni! Kiderült: a Mókus utcai általános iskolába jártam” – írta a Párbeszéd Magyarországért társelnöke. Hozzátette, óriási leleplezésről van szó, mivel annyira próbálta titkolni, hogy az óbudai iskolába járt, és eddig csak százezrek tudták, hogy ott tanult, majd közölte, hogy a III. kerületbe járt óvodába és gimnáziumba is, valamint jelezte, hogy feljelenti Gansperger Gyulát, de természetesen nem ezért.

„Szóval, Tóni, értem, hogy – miután veletek ellentétben mi nem lopunk milliárdokat, nem akarjuk 450 milliárd forint kínai hitellel eladósítani az országot. Nem veszünk fel törvénytelenül tízmillió csokot, nem csúszkálunk ereszcsatornán, nem fogadunk el milliós kenőpénzeket, nem hallgatunk le törvénytelenül politikusokat és újságírókat – kizárólag ilyen és ezekhez hasonló rendkívül színvonalas leleplezésekre vagytok képesek, de ez már tényleg a végtelenül szánalmas kategória” – közölte Szabó Tímea.  Szeretné tudni, kinek akarják suttyomban eladni a taszári repteret pályáztatás nélkül, valamint „Kövér, Szijjártó, Varga Judit és te kinek a lehallgatására adtatok engedélyt, hogy miután Völnert már hónapok óta figyelik a hatóságok, hogy a túróban adhatott még mindig ki lehallgatásokra engedélyt, és kinek a lehallgatására”.

Szabó Tímea a CIA-s megjegyzésekre is reagált, mint írta, eddig csak utalgattak erre a „kreténségre”, és nem mondták ki nyíltan, mert tisztában voltak vele, ha megteszik, azonnal feljelentést tesz. A politikus ezért rágalmazásért feljelentette Gansperger Gyulát, egyúttal jelezte, hogy ugyanezt teszi minden „lakájmédia-szereplővel” adott esetben.