Elégedetlen a Fertő tavi beruházással kapcsolatos kérdéseire kapott válaszokkal Kocsis-Cake Olivio. A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a helyszínen tájékozódott, miután a parlamenti felszólalása után, egy elutasítás után novemberben beengedték az építkezésre. A bejáráson a kivitelező cég, vezetője kísérte végig a politikust. Az ENSZ kulturális és oktatási szervezete Világörökség Központja nyáron kérte a beruházás azonnali leállítását.

Korántsem volt könnyű bejutnia a Fertő tavi építkezés területére a Párbeszéd politikusának, Kocsis-Cake Oliviónak, augusztusban ugyanis a kivitelező, a Sopron-Fertő Zrt. első körben elutasította a belépésre vonatkozó kérelmét. A társaság azzal biztatta válaszában a képviselőt, hogy a beruházás zöld szempontból megfelelő kontroll alatt van, miközben a Facebook-oldalukról kiderült, hogy a kitiltás vitorlázókra, borászokra és táborozó gyerekekre nem vonatkozik.

Az országgyűlési képviselőknek azonban jogukban áll ellenőrizni az állami beruházásokat, így Kocsis-Cake Olivio novemberben már a helyszínen, a Natura 2000 besorolású területen tájékozódott a többi között arról, hogy miért közvetlenül a tópartra épül a luxusszálloda.

 „Miközben egyre látványosabb a klímaváltozás, egyre melegebbek a nyarak, csökken a zöldfelületek aránya, kiszáradás fenyegeti a tavainkat, egy nemzeti parkba turisztikai centrumot építenek, úgy, hogy az ott lévő élővilágot gyakorlatilag legyalulják. Pont az ellenkezőjét teszik annak, amire most szükség lenne, amikor értékként kellene kezelni minden zöld területet” – mondta a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a Very Important Planetnek.

Betonozás. Fotó: Kocsis-Cake Olivio

A politikus szerint a bejárás során feltett kérdések többségére hiányos, vagy szakmailag megkérdőjelezhető választ kapott a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezetőjétől.

A képviselő későbbi Facebook-bejegyzésében ezeket részletezte is szakértői véleményekre hivatkozva. Szerinte a nemzeti parknak nincs meg a megfelelő övezeti besorolása, a beruházást a hatályos jogszabályok szerint meg se lehetett volna kezdeni, a kivitelező képviselőjének téves ismeretei vannak az ott fészkelő fecskék fajtáiról.

Sérelmezi azt is, hogy a luxusszállodát is apartmanokat tartalmazó beruházást ökoturisztikai projektként emlegetik, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolgáltatások többsége fizetős lesz. A látogatásról egyébként felvétel is készült, amit vágatlanul tett közzé.

„Azzal kezdünk, hogy ki fogjuk kérni az általa említett biomonitoringot, amiről azt gondoljuk, hogy szakmailag teljesen megalapozatlan. Meg kell vizsgálnunk, azt, hogyan lehet ezt az építkezést úgy átalakítani, hogy minél kevesebb vissza nem fordítható kárt okozzon 2022 áprilisáig. Kormányváltás esetén pedig azonnal felül kell vizsgálni a beruházást, és minden olyan fejlesztést, ami nem illik egy nemzeti parkba, azt le kell állítani, majd visszaállítani az eredeti állapotot” – tette hozzá Kocsis-Cake Olivio.

Üres a fecskehotel. Fotó: Kocsis-Cake Olivio

A beruházás ellen folyamatosan tiltakozó civileket sem győzte meg a nyilvánosságra került videó. A Nagy Tavak koalíciója az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz fordult, azzal a kérdéssel, hogy mi alapján tekintettek el a beruházásnál attól a kötelező érvényű jogszabálytól, ami szabályozza a hatméteres parti sávban történő építkezést.

A hatóság válaszában arra hivatkozott, hogy az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság nyilatkozatban jelezte feléjük, hogy a tervezett épületek nem akadályozzák a tevékenységüket.

„Mi lekértük ezt a dokumentumot a vízügyi hatóságtól, de kiderült, hogy ilyen nyilatkozat nincs. Az álláspontunk az, hogy az épületek engedélyezése során egy kötelező érvényű kormányrendeletet figyelmen kívül hagytak. Most azt vizsgáljuk, hogy ez ellen milyen jogi lépést lehet tenni” – mondta Kun Zoltán, a Fertő Tó Barátai Egyesület szakértője.

Kun Zoltán szerint a kivitelező válaszaiból nem derül ki az sem, hogy hány apartmanházat építenek. A környezetvédelmi engedélyben a szálloda mellet 20 épületet tüntettek fel, a jelenlegi tervekben már 26 szerepel.

„Ha a kormány nem tartja be a saját maga által alkotott jogszabályokat, azaz megengedi, hogy közvetlen a vízpartra építsenek egy szállodát, és 26 apartmanházat, akkor ezzel kinyitja Pandora szelencéjét, a későbbiekben nem lehet majd megmenteni a Velencei tavat, a Balatont, a Tisza tavat és a Tatai tavat.

Ha egy beruházó megszerez egy olyan területet, aminek van vízparti kijárása, és fel akar húzni a parton egy épületet, akkor precedensként fog tekinteni a Fertő tavi beruházásra” – tette hozzá.

A vizes élőhelyeket védelmező Ramsari Egyezmény titkársága két éve jelezte a kormánynak, hogy problémás a beruházás, de azt a választ kapták, hogy az építkezésnek nem lesz jelentős környezeti hatása. Az ügyben megkerestük a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t is, amennyiben válaszolnak frissítjük a cikkünket. Az építkezéssel korábban itt, és itt foglalkoztunk.