Rájár a rúd az utóbbi időszakban azokra a kriptobányászokra, akik Kazahsztánban próbálják kitermelni a mindennapi bitcoinjukat, az idén Kínából átköltöztetett bányászgépek és az illegális bányászok miatt ugyanis az összeomlás szélén táncol az ország áramellátása – írja Telex.hu a Financial Times cikke alapján.

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint Kazahsztánban idén nyolc százalékkal nőtt a fogyasztás, ami jelentős növekedést jelent az általában jellemző évi 1-2 százalékhoz képest. Ennek hátterében főként az áll, hogy Kínában idén előbb betiltották a bitcoinbányászatot, majd a kínai jegybank illegálisnak minősítette a kriptovalutákkal kapcsolatos pénzügyi tevékenységeket, becslések szerint pedig emiatt majdnem 90 ezer bányászgépet költöztettek át Kazahsztánba az elmúlt hónapokban. A Cambridge-i Egyetem adatai alapján már Kazahsztán a második legnépszerűbb hely a kriptobányászok körében az Egyesült Államok után, így nem meglepő, hogy az ország elektromos hálózata nehezen tud megbirkózni a helyzettel.

Októberben három szénerőmű is leállt az országban, melynek nyomán bejelentették, hogy az új bányászfarmok legfeljebb 100 megawatt villamos energiát használhatnak majd fel két év alatt, később azonban úgy döntöttek, hogy a jogszerűen működő bányászokat mégsem fogják korlátozni.. A hivatalosan bejegyzett bányászoknak valószínűleg így is számítaniuk kell korlátozásokra, ám a kazah döntéshozók álláspontja szerint nem ők, hanem a be nem jelentett, illegálisan működő bányászok jelentik a problémát.

A kiszámíthatatlan helyzet miatt a kazahsztáni Xive nevű bányászcég nemrég kénytelen volt lehúzni a Kazahsztán déli részén futó bányászbizniszének rolóját, az áramkimaradások miatt ugyanis egyszerűen nem érte meg fenntartaniuk a farmot. Az ország déli részét különösen érzékenyen érinti a megnövekedett energiafogyasztás, itt ugyanis kevés erőmű található, a fő hálózat pedig nem mindig tudja kellő mennyiségű villamos energiával ellátni a régiót. Ezek a problémák egyébként nemcsak Kazahsztánra jellemzőek.

Borítókép: Pixabay/ Leamsii